5 dolog, amiért igenis jó a Terminator 3

Arnold vicces faarca, Kristanna Loken feneke, a temetői lövöldözés, a nagy finálé és egy kivágott jelenet miatt érdemes újranézni a sokat szidott T3-at.

Divat szapulni a Terminátor 2 utáni Halálosztó-folytatásokat, pedig egyáltalán nem annyira szörnyűek, mint amilyeneknek a mainstream újságok kritikusai és a geek szakportálok próbálták belénk sulykolni az elmúlt években.

A gépek lázadása ugyanis nemcsak egy látványos, önironikus marhaság, amiben Schwarzenegger faarccal kiröhögi a saját addigi munkásságát, hanem igazi üdítő kivétel a hollywoodi filmek között, hiszen a főszereplő a végén csak saját magát (meg a csaját) tudja megmenteni, a világot viszont már nem. Összeszedtünk 5 dolgot, ami igen is jó a T3-ban:

1. Kristanna Loken megérkezése

Bizonyára egyik férfi kritikusnak sem azzal volt baja, hogy a T3-ban az első két filmmel ellentétben először egy meztelen női Terminatort kellett nézne, a sikátorokban pucéran flangáló, férfi időutazó helyett. A Terminatrix ráadásul nagyon viccesen tudott társalogni minden ezredforduló környéki kütyüvel az 56K-s modem hangján, és egy mobiltelefonról is tudott netezni, ami napjainkkal ellentétben 2003-ban még csak egy naiv álom volt.

 

2. Schwarzenegger belépője

Nagyon vicces a filmben jó oldalon álló T-800-as érkezése. Arnold a T2 ikonikus motoros kocsmája helyett ezúttal egy sivatagi sztriptízbár mellé esik ki az időutazó gömbből, a kötelező bőrdzsekit, csizmát és napszemüveget pedig ezúttal egy sikoltozó lányok gyűrűjében táncoló chippendale fiútól szedi el!

 

3. A temetői lövöldözés

Az 1991-es T2 másik emlékezetes epizódja az volt, amikor a T-800-as egy helikopterágyúval látványosan megsorozta a Cyberdine irodája köré gyűlt rendőrautókat. Ezt a jelenetet másolta le látványosabban és viccesebben a T3, amikor Schwarzenegger egy koporsóval a vállán szórta meg géppuskával az ellenük felsorakozott zsarukat (persze ügyelve itt is arra, hogy ne legyen halálos áldozat), egyszerre tisztelegve a korábbi részek és a Django-filmek előtt. A T-800-as póza annyira macsó és mókás, hogy még szoborszerű akciófigura is készült belőle!

 

4. Tényleg eljött az Ítélet napja

Nicolas Cage Képlete és a Majmok bolygója: Lázadás kivételével most hirtelen nem sok olyan hollywoodi filmet tudok mondani, aminek a legvégén az emberi civilizáció látványosan összeomlik, hiszen a blockbusterek lényege rendszerint az, hogy a véres atlétatrikós hős mindenkit megment. A gépek lázadása esetében ez nem így volt: John Connor (Nick Stahl) és a csaja (Claire Danes), miután végigverekedték az egész filmet, bejutnak egy titkos kormányóvóhelyre, hogy ott rádöbbenjenek: a T-800-as nem megakadályozni akarta az Ítéletnapot, hanem eljuttattni az Skynet elleni felkelés leendő vezérét egy biztonságos helyre, ahol túlélheti az atomcsapást, és megszervezheti az Ellenállást. Sokadszorra újranézve is hátborzongatóan jó jelenet:

 

5. A filmtörténelem egyik legjobb kivágott jelenete

Eredetileg csak a T3 kivágott extrái között lehetett meg nézni azt a fergeteges jelenetet, amikor a Skynet védelmi technológián dolgozó Cyber Researach Systemnél a cégvezetés és pár katonatiszt megnézik a legújabb fejlesztésük reklámfilmjét.

 

Itt ismerhetjük meg a kicsit tökkelütöttnek tűnő Candy őrmestert, azt az amerikai katonát, akinek a fizimiskáját kölcsönvették a T-800-as kiberharcosok megtervezésekor. Nagy kár, hogy a T4-ben nem kaparták elő a Schwarzi-arcú, öreg Candy őrmestert, aki segíthetett volna elintézni John Connoréknak a sok fémcsontvázat.