A derék darázs

  • L. Zs. / PORT.hu

A Ha/Ver után itt egy újabb formabontó és önironikus szuperhős-film, amely ezúttal egy antik darabhoz nyúl: a Zöld darázs nevű maszkos igazságosztó története a múlt század 30-as éveiben rádióműsorként indult, majd képregény lett belőle, később pedig tévésorozat a legendás Bruce Lee szereplésével.

A bűnös város

Britt Reid (Seth Rogen) elfuserált milliomos-csemete, aki médiamogul apjának (Tom Wilkinson) szerencsétlen halála után többek között egy patinás napilap tulajdonosi székében találja magát. Az újságkészítéshez persze nem sokat konyít, ahogy máshoz sem, szakértelmét azonban pótolja túlfejlett önbizalma és mlm-üzletépítőket megszégyenítő dumája. Miután felfedezi, hogy néhai apja sofőr-mindenese, a kínai Kato (Jay Chou) nemcsak a világ legjobb kávéját készíti, hanem páratlan harcművész is, valamint szuperfegyvereket és csodaautókat laza ujjgyakorlatként építő műszaki zseni, Reid végre értelmet talál addigi céltalan életének: elhatározza, hogy cimborájával megleckéztetik Los Angeles elszemtelenedett bűnözőit. A város maffiafőnöke, Chudnofsky (Christoph Waltz) azonban sosem nézte jó szemmel azokat, akik a hatalmát veszélyeztetik, ezért vérdíjat tűz a fejükre, és rájuk szabadítja az egész alvilágot. Zöld Darázs és Kato viszont csak Reid kriminológiát végzett titkárnőjének (Cameron Diaz) agykapacitására számíthat.

Kellemes meglepetés

[img id=277363 instance=1 align=left img]Bevallom, némi előítélettel ültem be a vetítésre, gondolván, ez is csak egy újabb verekedős akciófilm lesz, ráadásul a lúzer alkatú Seth Rogent sehogy se tudtam elképzelni szuperhősként. A nyitójelenet azonban nyilvánvalóvá tette, hogy nem lesz időpocsékolás az elkövetkező közel két óra. Christoph Waltz és James Franco párbeszéde nemcsak sistergően szellemes, de azt is jól illusztrálja, hogy a divatjamúlt Chudnofskyt nem szabad alábecsülni.

További humorfaktort szolgáltat a mindenben inkompetens, mégis önnön nélkülözhetetlenségéről és ellenállhatatlanságáról mélységesen meggyőződött "főhős", a nagy Zöld Darázs, valamint a rendkívülien sokoldalú és zseniális, ámde érdemei el nem ismerése mellett névtelenségbe burkolózó Kato rendhagyó kettőse. A női főszereplő sem a sémák rabja, hiszen egyrészt teljesen hidegen hagyja a szuperhősként tetszelgő, milliomos főnöke, másrészt – ahogy Reid a maga tuskó módján közli is vele – már hervadófélben levő virágszál a maga 36 évével (Cameron Diaz valójában már 38 is elmúlt). Persze azért dögös, úgyhogy Reid rárabol, csakhogy hiába, mert Lenore inkább a zongorázásban is jeleskedő harcművészhez vonzódik.

Tökös legények, dögös leány

Reid és Kato párosából a filmben utóbbi az ütőképesebb, ami pedig Rogent és Chou-t illeti: Rogen tenyérbemászó Reid-figurája néha már kicsit sok, Jay Chou viszont kimondottan szimpatikus. Ha azzal a karizmával nem rendelkezik is, mint Bruce Lee, azért például Jet Li-nél sokkal rokonszenvesebb, és lám, ő is milyen sokra vitte. Cameron Diazról az mondható el, hogy A maszk után közel tizenöt évvel is vállalható a dekoltált szőke szerepkörében – és ez nem kevés a mai világban. A Becstelen brigantykban emlékezetes alakítást nyújtó Christoph Waltz ezúttal is remekel a mosolygó gyilkos bőrében, bár Sadnofskyvá avandzsálásától kezdve a karakter sajnálatosan felpuhul.

Természetesen a verekedésekre, autósüldözésekre, lövöldözésekre és komplett székházak lerombolására éhes nézők sem maradnak hoppon, eme jelenetek élvezetében még a 3D-technika is segíti őket. Seth Rogen (Superbad, Ananász expressz) társszerző és Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása) rendező szórakoztató filmet készített, jóllehet a karakterábrázolással ellentétben a cselekményvezetést illetően nem sikerült előrukkolni semmi újdonsággal.

Kinek ajánljuk?
- Aki szerette a Ha/Vert.
- Aki nem tartja szentségtörésnek az efféle szarkasztikus szuperhős-ábrázolást.
- Aki nem olyasmit vár Gondry-tól, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása.

Kinek nem?
- Aki csak izmos és jóképű főhőst fogad el.
- Aki szerint egy ma játszódó történetben már nem kaphat ilyen fontos szerepet a nyomtatott sajtó.
- Aki szerint csak azért ne rakjunk női szereplőt a filmbe, hogy legyen benne egy olyan is.

7/10