A legdrágább filmjelenetek, amik sose kerülhettek moziba

Bármennyire tökélyre fejlesztették Hollywoodban a filmgyártást, ott is előfordul, hogy újra kell forgatni drága jeleneteket. Gyakori probléma, hogy a stúdió elégedetlen a rendező mesterművével, és a stáb kénytelen vidámabb befejezést forgatni egy filmhez, hogy aztán jobban fogyjanak a jegyek. Vagy csak egyszerűen túllőnek a célon pár órányi filmidővel. A filmtörténet öt legdrágább ráncfelvarrását szedtük össze.

Z világháború

Az utóbbi idők egyik leghíresebb filmes áldozata a Z világháború Brad Pitt-tel, amit ráadásul részben Magyarországon forgattak, így rengeteg magyar stábtag verejtékes munkája benne van. 12 magyar zombi és 2 másodperc kivételével viszont a magyar statiszták is a vágószoba padlóján végezték. Ugyanis a teljes Oroszországban játszódó befejezést kidobták, mivel túl komor lett volna a végső összecsapás, ahol gyerekeket használnak élő csalinak, miközben Brad Pittet otthon csalja a felesége. Ehhez képest egy jóval pozitívabb befejezést kapott a film, az újraforgatott jelenetek végül 25 millió dollárba, azaz 6,4 milliárd forintba kerültek.

X-Men - Az eljövendő múlt napjai

2,8 millió dollárt fizettek Anna Paquinnak, hogy játssza el újra Vadócot a hetedik X-men filmben. A vágásnál Bryan Singer mégis úgy döntött, hogy a karaktert teljesen kivágják a filmből, összesen 17 percet. A színésznő ennek ellenére nem járt rosszul, a rajongók felháborodását látva dvd-n kiadták azt a róla elnevezett változatot, amiben szerepel.

Rémségek kicsiny boltja

Az 1986-os horrorvígjáték eredeti befejezése olyan fagyos fogadtatást kapott a tesztvetítéseken, hogy valamit tenni kellett. A film alapjául szolgáló musical azzal végződött, hogy Audrey II, a feneketlen étvágyú földönkívüli húsevő növény mindkét főszereplőt elfogyasztja, és ezzel zárult a mozis változat is. A közönség negatív reakciója miatt viszont így nem kerülhetett moziba, így dobták az akkori áron 5 millió dolláros finálét, és életben hagyták a főszereplőket.

Kleopátra

Híresen elátkozott produkció volt Joseph L. Mankiewicz nagyszabású történelmi kalandfilmje, aminek a forgatásába kis híján belehalt Elizabeth Taylor. Elkapott egy egzotikus vírust, amitől kómába esett, és csak a légcsőmetszés mentette meg az életét. Az első változat több mint 6 óra hosszúra sikerült, de így nem engedték moziba, végül a film egyharmadát vágták ki. Ezek a kiesett jelenetek mai áron nagyjából 120 millió dollárba kerültek, de valószínűleg megérte lenyelni a veszteséget, mert végül a Kleopátra az év legtöbb bevételt hozó filmje lett 1963-ban, és azóta a filmtörténet egyik nagy klasszikusává vált.

Óz, a nagy varázsló

Öt héten át próbálták és forgatták Judy Garlanddal L. Frank Baum híres meséjének táncos jelenetét, amiben egy bogár támadja meg a nagy varázslóhoz igyekező csapatot. Csakhogy a vágóasztalon kiderült, hogy túl hosszú lett a film, így végül ezt a táncos epizódot kihagyták belőle. Az eredeti, mai áron egymillió dollárból forgatott jelenet elveszett, de a ruhapróbáról maradt egy felvétel, amit később kiadtak dvd-n.