Az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító filmekről eddig többnyire elismerően szóltunk, mert az esetlegesen gyengébb szakmai minőségen is átütött az őszinteség, az eseményekkel és szereplőkkel való azonosulás vágya, annak felismerése, hogy vannak történelmi pillanatok, amikor az ember újragondolja és megváltoztatja életét és értékrendjét.
Ahogy tette ezt Medve Gábor, Ottlik Géza regényének hőse. A fiatalember, aki a személyiség szabadságát és integritását tartotta a legfontosabb értéknek, mindig Petőfivel vitatkozott, mert elfogadhatatlannak tartotta, hogy a Nemzeti dal sehonnai bitang embernek tartotta azt, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete. Aztán Medve Gábor 1956. október 23-án este elvegyült a tüntetők között, és felkiáltott: Igazad volt, Petőfi! Ezt a kegyelmi pillanatot hívják nemzeti mítosznak. Szomjas György filmje, A Nap utcai fiúk két szempontból érdekes. Először érezzük, hogy 1956 csupán apropó arra, hogy az alkotók forgatási lehetőséghez jussanak, másrészt kísérletet látunk a Medve Gábor-i felismerés újragondolására.
A filmet nyitó dokumentumfelvételek arra hivatottak, hogy érzékeltessék, milyen társadalmi környezetben, hangulatban nőttek fel a Nap utcai fiúk. Látjuk Sztálint és Rákosit, a május elsejei felvonulásokat, az integető pajtásokat, és halljuk is a narrátort, aki arról tudósít, hogy nehéz politikai viszonyok voltak akkoriban. Aztán beköszöntött 1956. október 23. A pesterzsébeti srácok délután a grundon fociznak. A narrátor bemutatja őket. Totya, a bandavezér katonaiskolába járt, de valamilyen beszólás miatt kirúgták. Gábor, más néven Dumás érettségire készül. Szülei pedagógusok, az apja párttag, de titokban hittanra járatja a fiát. És hallgatja otthon a Szabad Európát. A bandához tartozik még Nagyegér és Kisegér, valamint a sántító Jampi. Valamennyien lecsúszott egzisztenciájú szülők gyermekei. A focimeccset Léderer Juli megjelenése szakítja félbe. A 42-es villamos csinos kalauznője beszámol a fiúknak arról, hogy a belvárosban tüntetnek az egyetemisták.
De a külvárosi srácok ódzkodnak minden értelmiségi huncutságtól, egyedül Gábor tart a visszaúton Julival. Ez a dramaturgiai fordulat két szinten lendíti tovább a történetet. A magánéleti konfliktus abból fakad, hogy a kalauzlány Totya barátnője, de szerelmes belé Dumás is. A történelem pedig nagy kerítő, a fiatalok csókolóznak majd a rádió ostrománál. Az aggódó és némileg féltékeny Totya este Juli után indul. Az alkotók tehát bejuttatták a három fiatalt a belvárosba, és villanásszerű képekben be is számolnak a történelemformáló eseményekről. Ahova nem jutnak el a fiatalok, arról a narrátor tudósít. Totya, Juli és Gábor szerencsésen hazaérkeznek, de a történésektől felhevülve hajnalban már újra útnak indulnak. Elfoglalják a Nap utca fiktív Nap moziját, és Totya vezetésével itt rendezik be a főhadiszállásukat, és védik is fegyverrel egészen november negyedikéig.
A Nap utcai fiúk látszólag korrektül számol be a sorsfordító eseményekről, alig kéthétnyi időszak történéseiről, a fiatalok hősiességéről. És szinte észrevétlenül kérdőjelezi meg az előbbieket, és sugallja azt, hogy ami és ahogy történt, hamis illúzió volt. A fiatalok a Nap moziban - nem ropogott mindennap a fegyver - három filmet néznek: a Sztálingrádi csatát, a Bátor embereket és a Rákóczi hadnagyát. Azaz a fiúk természetes kalandvágyát mesterséges élmények, hamis történelemtudatot sugárzó mozidarabok sarkallták a hősiességre. A felesleges szót ugyan nem merik kimondani az alkotók, de azt már igen, hogy ha nem lett volna történelem, akkor ezek a külvárosi gyerekek egész nap rock and rolloztak volna Bill Haley és Elvis zenéjére. De ami történt, megtörtént. Ehhez képest szinte mellékes körülmény, hogy a különben rokonszenves fiatal szereplők még éretlenek a filmezésre.
