A nemzet aranya

Kincskeresős mozit csinálni hálás dolog.

A kilenc év körüli Ben egy viharos éjszakán nagyapja (Christopher Plummer) házának padlásán kutatva különös könyvre bukkan. Az öregtől megtudja, hogy családjuk férfi tagjai nemzedékek óta titkot őriznek: a templomos lovagok misztikus kincséhez vezető út egyetlen kulcsát. Nagyapa és unoka beszélgetését a kincskeresésbe belefásult apa (Jon Voight) szakítja félbe? A felnőtt Ben (Nicolas Cage) társaival évtizedekkel később rátalál a kincshez vezető utat megmutató "rejtvény" újabb darabjára. Ám kiderül, hogy a térképet valószínűleg a Függetlenségi Nyilatkozat hátuljára rajzolták, s ezt - tekintve céljukat - csak lopással tudnák megszerezni. Ben ezért inkább lemond a kincsről, nem úgy egykori bűnöző társa (Sean Bean), aki mindenáron akarja a kincset. A szövetségesek között nyílt ellenségeskedés veszi kezdetét, s hősünknek versenyt kell futnia vele szembeszálló társával a becses nemzeti ereklyéért - s persze a kincsért. A hajszába belekeveredik barátja, az ifjú komputerzseni Riley (Justin Barth), a Függetlenségi Nyilatkozatot őrző levéltár vezetője (Diane Kruger), Ben cinikus apja, sőt egy elszánt nyomozó (Harvey Keitel) vezette FBI-különítmény is?

Kincskeresős mozit csinálni hálás dolog. Az alkotók szabadjára engedhetik fantáziájukat, a néző kapzsi örömmel lesheti a vagyont érő kincs megtalálását, miközben az irigylésre méló, félisteni tulajdonságokkal bíró főhős(ök) átgázolnak tűzön-vízen, s nem csupán az áhított tárgyat, hanem jó esetben egy vonzó ellenkező nemű szerelmét is megszerzik. Ez így is van rendjén! Különösen az Indiana Jone-trilógia óta. Egy biztos: azóta a film világának minden kincskeresője az ő köpönyegéből bújik elő. Nincs ez másként Bennel sem. Családilag "terhelt", "fertőzött" a kincskereséssel, találékony, jól képzett, bátor, sármos. A kincs megtalálásában nem a haszonszerzés vágya vezérli? A kincskereső történet kötelező motívumai (pókhálós alagút, mumifikálódott holttestek, rejtjelek, gyújtásra kész évszázados fáklyák) mellett szép számmal találunk új, élvezetesen eredeti ötletet is, de ezeket nem leplezem le. Ezek, a csavaros történet, a jól adagolt, s jól ülő poénok és színészeink jó formája a mozi sötétjében könnyed két órácskává olvad képzeletünkkel.

Kár is szaporítani a szót (egyébként sem egy mélyvesézésre alkalmas darab): egy olyan film került a mozikba, amely hiányérzet nélkül teljesíti a korosztályfüggetlen felhőtlen szórakoztatás feladatát. Külön öröm számomra, hogy az itt-ott felbukkanó amerikai történelemcsináló motívumok mértéke sem sziruposan fojtogató. A lóláb nem lóg ki. (Miért ne lehetne napjaink New York-jában kincset keresni?) Olyannyira nem, hogy olykor a nemzeti ereklyéken való finom élcelődést is megengednek maguknak a film alkotói. És végül egy eretnek gondolat: lehet, hogy Nicolas Cage, vagyis Benjamin Franklin Gates személyében új Indiana Jones született? Nem tudom, majd kiderül a folytatásból. Van rá egy fogadásom, hogy lesz.