A cím odébb tolja kicsit a semmi felé az eredeti Nyugodt a város cím látleletértelmét és mögötte a láthatatlan kérdőjelet, ami csak azért nem baj, mert didaxisból így is marad épp elég. Szerencséje Robert Guédiguian 2001-es, franciásan-derekasan baloldali munkájának, hogy az egyes elvi mondandókat aggodalmasan túlhangsúlyozó nevelő szándék nem üli meg a történet egészét, csak elő-előtör a társadalmi tabló mögül. Ez amúgy vakmerően széles merítésű, olykor már aggódni kezd a néző, hogy nem lesz ebből kikeveredés, de a figurák végül megőrzik valódiságukat, az élethelyzetek nyomorúsága pedig nem a látványos szétzuhantságban, hanem jó ízléssel, mértéktartó módon felrajzolt, ettől persze még elkeserítően kilátástalan történések során áll össze egyfajta csendes katasztrófává. Arról nem is szólva, hogy a hősök emberi mivoltukat még akkor sem dobják oda sorsuk karmai közé, amikor az utóbbi az önfeladás felé mutató lépések felé lökdösi őket - ebben van a remény, nem pedig a jelkép-szerű zongorista kisfiú vágyának a film végén meglehetősen túlmagyarázott megvalósulásában.
Hogyan látja a mai Franciaországot egy militáns baloldali értelmiségi, aki rákényszerül, hogy tudomásul vegye romantikus illúziói széthullását, dédelgetett értékei megállíthatatlan hígulását, ráadásul akarja is ezt a leszámolást, mert csak ennek árán tudhat újragondolni mindent - ezt mutatja meg a film. És mégsem bújtatott önéletrajzi esszét látunk, hanem hiteles, bár részleteikben olykor kétségkívül túlcizellált jeleneteket, szikáran pontos, csúcsminőségű színészi alakításokat - legalábbis a rendező szívéhez közel álló szerepek, a Jók esetében. Kár, hogy a Gonoszak (a szélsőjobbosok) esetében ez a beleérző alaposság alábbhagy, ami a dramaturgiát egészében is az irányzatosság felé sodorja - olykor a felszisszenési tűréshatáron is túlra. Egy szó mint száz: jónak éppenséggel nem jó a film, viszont kétségkívül szeretnivaló.
