A ritmusérzék fontossága

  • (efes) / PORT.hu

Mi menthet meg egy olyan elcsépelt történetet, melyben egy "piszkos" zsaru lenyúlja a főmaffiózó kokóját, aki bosszúból viszont a zsaru fiát rabolja el? Talán az, ha közben nincs időnk az ilyen közhelyeken rágódni, mert olyan tempóban süvítünk végig a történeten… A Fehér éjszaka című akcióthriller a műfaj egyik legpörgősebb darabja.

Jó zsaru, rossz zsaru

Arra már régen csak legyintünk, ha egy filmben olyan zsaru játssza a főszerepet, aki gáncsmentes, nem fogad el kenő- és csúszópénzeket, semmilyen stikliben nincs benne, még csak tilosban sem parkol soha és a sebességhatárokat is mindig betartja. Az ilyen idealizált karakternél még a magányos királylányhoz mindig megérkező szép, szőke herceg is reálisabb, hitelesebb figura… Természetesen, a valóság az mindig más, mint amit a filmekből megismerünk, sőt, még a focit is szeretjük. A békés polgárok nyugalmának őrzése bizonyára felelősségteljes feladat. Azonban a kutya sem nézne meg olyan filmeket, melyek tétlenségükben unatkozó, joviális rendőrök szürke hétköznapjait mesélik el. A jó uncsi, a rossz mindig izgalmasabb, már a filmeken. A valóságban pedig pont fordítva…

[img id=441139 instance=1 align=left img]Kokót lopni bűn

Kokaint fogyasztani csúnya dolog, de lopni aztán végképp az. Ez alól nem mentesít az sem, hogy állítólag bűnözőtől lopni nem bűn. Vagy ha tényleg nem bűn (nem vagyok jogász), akkor a bűn az, amit utána csinálsz, például tíz kiló kokóval. Felszippantod a haverokkal, mi? Ehhez képest még az sem veszélyes, amit a bűnözők tesznek veled, amikor megtalálnak (mert az biztos, hogy megtalálnak) a tőlük lenyúlt kokóval együtt. A Fehér éjszaka című francia akcióthriller két zsaruja pedig éppen ezen ügyködik. Ők azonban egy pillanatig sem moralizálnak azon, hogy mi helyes s mi nem, mi a törvényes és törvénytelen, valószínűleg mindössze a tíz kiló kokó ára lebeg szemük előtt. A majdnem profi módon végrehajtott rajtaütés során egyikük (Vincent – Tomer Sisley) megsérül, ráadásul kilétükre is fény derül. A kokó tulajdonosa, a diszkót és éttermet üzemeltető Marciano (Serge Riaboukine) így rögtön – már a film elején – reagál: elrabolja Vincent fiát, és vele zsarolva próbálja visszaszerezni a szajrét. Erről szól a film. Tehát, kokót lopni bűn, még egy bűnözőtől lopni is bűn valószínűleg, így Vincent sem jó zsaru. A film alkotóinak ügyes húzása, hogy Vincent (akiről később még kiderülnek "dolgok") végig fiáért harcol, és minden kokó-sztori ellenére, olyan pozitív hős válik belőle, akiért szorítani is tudunk. Az már csak bónusz, hogy anno egy bizonyos Largo Winch nevű, dúsgazdag igazságbajnok szerepében megismert Sisley tényleg jó arcú, szimpatikus fazon.

A lényeg a pörgés

A kokain köztudomásúlag partidrog, tehát "imázsához" nem a pszichedelikus révedés, hanem inkább az őrült és megveszekedett pörgés, a buli tomboló forgataga kapcsolódik. Ennek megfelelően A fehér éjszaka cselekménye tulajdonképpen végig egy diszkóban zajlik. Bár e filmben a kokó csak kellék, ürügy, tárgy, ami körül folyik a harc, de nem használják, úgymond, "rendeltetésszerűen", a film az első pillanattól a fináléig mégis egyetlen, őrült iramú száguldás. Az akcióthriller alapvetően érzéki műfaj, melyben izgalom fokozása az elsődleges szempont, de amúgy nem igényel valami túlcizellált cselekményt. A Fehér éjszaka sztorija is legfeljebb egy kispályás sörmeccs fordulataival ekvivalens: nálam a kokód, otthon a fiam, hol a kokó, nálad a fiam, nálam a fiam, nálam a kokód, nála a kokód, de te azt hiszed, nálam a kokód, viszont nálad a fiam, és így tovább. Itt a piros, hol a piros? Ha figyelsz, úgyis tudod, mi a pálya, a lényeg úgysem ez, hanem az, hogy az adrenalinszint ne csökkenjen.

Érezd a ritmust!

Egy efféle kevéssé intellektuális műfajú darabot agyon is lehet vágni azonnal, ha elvétjük a ritmust, valahol elmélázik az alkotó, miközben a gép szinte szétrobban, mert zakatolna tovább. Frédéric Jardin viszont rögtön az első jelenetben padlóig tapossa a gázt, amiről nem veszi le a lábát a látványos fináléig. Közben, mivel 90%-ban egy diszkó adja a cselekmény hátterét, természetesen annak 110-es BPM-je adja az alaphangot, mialatt Vincent egyre több sebből vérezve lejátssza a játszmát Marcianóval, a diszkó közönségének szeme láttára, s közben megtapasztalhatjuk azt is, hogy a jó ritmusérzék olykor bizony életet is menthet. Expresszív fényképezés, igen brutális verekedési jelenetek és féktelen tempó bő másfél órán át. Ennyi. Se több, se kevesebb. Nem véletlenül volt A fehér éjszaka 2012 első félévének legnézettebb külföldi filmje az USA-ban.

Kinek ajánljuk?
- Azoknak, akik szívesen járnak diszkóba.
- Azoknak, akik bírják az ilyen rohangálós filmeket, de már unják, hogy azok rendszerint mindig amerikaiak.
- Ha elegünk van pillanatnyilag a művészfilmekből.

Kinek nem?
- Értelmes időtöltésre.
- Mélyebb gondolatok ébresztésére.
- Ha képtelenek vagyunk diszkózenét hallgatni 5 percnél tovább.

7/10