Egy lenyűgözően tehetséges színésznő átütő erejű debütálása, ami jóval több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.
Elizabeth Olsen családneve nem véletlenül olyan ismerős. A híres-neves Olsen ikrek kisebbik testvére ő, aki sokáig nem volt biztos benne, hogy követni szeretné nővérei pályáját, és a végén addig várt, hogy az első nagyobb szerepénél már egy érett és izgalmas színésznő jelenik meg előttünk.
A furcsa című Martha Marcy May Marlene a tavalyi Sundance fesztiválon tűnt fel először, és rögtön kitűnt a független filmek Mekkájának választékából. A film egyszerre thriller, szociofilm és lélektani dráma. Egy lányról szól, aki a fiatal útkeresésének egyik szakaszaként beállt egy szektába, ám két év után úgy dönt, mégsem ilyen életet képzelt el magának, ezért lelép és megpróbál visszatérni a régi életéhez a nővére segítségével.
A filmnek ugyan van története, mégsem nevezhető sztoriközpontúnak. A történetet nem A-ból B pont felé haladva ismerjük meg, hanem zaklatott visszaemlékezések sorozatából áll össze, melyek a jelen képeivel keverednek. Semmi sincs túlmagyarázva vagy sarkosítva, sőt a film talán egyetlen komolyabb hibája, hogy túl sokat bíz a nézők fantáziájára. Már a bevezetés is csupa kérdőjel. Egy szinte a hippi kolóniákra emlékeztető, látszólag önfenntartó vidéki közösséget ismerünk meg, ahol furcsa módon külön vacsoráznak a nők és a férfiak. A megszokott napi rutin egyfajta családiasságot kölcsönöz az eseménynek, az egyik lány azonban hajnalban beveti magát az erdőbe, hogy elszökjön. Sean Durkin hiába első filmes rendező, piszkosul jó érzékkel teremt feszültséget. Bár látszólag ártalmatlan képsorokat látunk, valahogy mindig ott bujkál bennük a feszültség és a fenyegetettség érzete. Bónuszként a film mesterien van megvágva. A múlt és a jelen képei olyan szépen folynak egymásba, hogy az olykor már szinte költői, és ez az időtől való elemeltség is plusz feszültséget hordoz magában.
A Martha Marcy May Marlene tökéletesen mutatja be a szekta működését, ahol elvileg mindenki egyenlő, az egész valahogy mégis a kihasználáson (sokszor akár szexuális értelemben is), az erőszakon és a fenyegetettségen alapul. Megpróbálják ugyan kizárni a pénzt az életükből, de mivel nem tudnak mindent megtermelni, amire szükségük lenne, időnként elmennek rabolni egyet. A szexuális szabadság pedig leginkább abban nyilvánul meg, hogy a szektavezér (John Hawkes egészen félelmetes alakítást nyújt) bármikor bármelyik lányt az ágyába viheti. Ők azonban csak a hátteret szolgáltatják Martha történetéhez, mert ez a film leginkább az ő útkeresése. Kapaszkodókat alig kapunk, például azt sem tudjuk meg soha, miért állt be a szektába vagy milyen volt a kapcsolata a családjával korábban. Még égett benne annyi öntudat és szabadságvágy, hogy időben kiszálljon, ám a visszailleszkedés a fogyasztói társadalomba (a film ezt sem kíméli) már nem megy zökkenőmentesen. A szekta befogadta Marthát, de ha a testét el is engedte, a lelkét már nem fogja soha. Legalábbis a film sokféleképpen értelmezhető zárása erről is tanúskodik.
A film 4/5-ös két 5/5-ös hibátlan alakítással.
