Amikor Angela Lansbury szembeszállt Charles Mansonnal

Egy 2014-es interjúból kiderül, hogy a színésznő hogyan mentette ki a gyerekeit a szektavezér karjaiból.

A héten hunyt el Angela Lansbury, akinek most előkerült egy Daily Mailnek adott 2014-es interjúja. Ebből kiderül, hogy az ötszörös Tony-díjas és tiszteletbeli Oscar-díjas brit színésznő és a hírhedt szektavezér, Charles Manson közt volt egy komoly kapcsolódási pont. A Gyilkos sorok sztárja természetesen nem akart csatlakozni a Manson-családhoz, gyermekei, Anthony és Deidre az 1960-as évek végén azonban a szekta bűvkörébe kerültek.

Manson és követői 1968-ban és 1969-ben a Spahn Ranch-on éltek - ahogy az a Tarantino-féle Volt egyszer egy Hollywoodból is kiderül -, és Lansbury elmondása szerint Deidre itt ismerkedett meg Mansonnal, később pedig Anthony is csatlakozott hozzájuk.

[Manson] lenyűgözte őket. Rendkívüli személyiség volt, sok szempontból karizmatikus, ez nem is kérdés"

– emlékezett vissza a színésznő.

Manson szektája már az 1969 nyarán elkövetett Tate-LaBianca-gyilkosságok előtt is veszélyes csoport volt. Jeff Guinn könyve (Manson: The Life and Times of Charles Manson) szerint a szektában mindennapos volt az intenzív drogfogyasztás, Manson pedig arra bátorította követőit, hogy szedjenek nagy dózisú LSD-t.

Lansbury a fiával, Anthonyval, 1956 (Forrás: Getty Images)

 

Lansbury emiatt közölte akkori férjével, Peter Shaw-val, hogy a családnak el kell költöznie. Azt akarta, hogy a gyerekeik, különösen a lánya, minél távolabb kerüljenek Manson befolyásától, mivel a lány drogfüggősége egyre súlyosbodott. Az írországi Cork megye mellett döntött, mert innen származott az édesanyja is, és úgy gondolta, a gyerekei ott nem lesznek kitéve káros hatásoknak.

Egy éven át minden felkérést visszautasítottam, és egyszerűen csak a háztartást vezettem."

Szerencsére a drasztikus környezetváltozás bevált. Anthony viszonylag gyorsan felépült, és bár Deidre-nek kicsit tovább tartott, neki is sikerült kigyógyulnia a függőségéből.

Lansbury biztos volt benne, hogy ha nem lépnek időben, akkor az egyik gyereket vagy akár mindkettőt elveszítették volna.

Nagyon-nagyon szerencsések voltunk, hogy időben észrevettük, mi történik."

via: Slashfilm