Kathryn Bigelow ugyan távolságot tart a frontvonaltól, és korábbi szerzői kézjegyei is egyre halványabbak, a Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajszával még A bombák földjénnél is közelebb jut a huszonegyedik századi háborúk természetéhez. A Zero Dark Thirty (ZDT) egy jegyzőkönyv-szerű jelentésbe integrált megváltástörténetet.
Ambivalencia uralkodik a filmen. Dramaturgiából öntött tükröt tart egy büszke társadalom elé, amely a tízéves, fiaskókkal tűzdelt háborúktól annyira paranoiddá és frusztrálttá vált, hogy már önmaga sem tudja, mi fáj jobban: a War on Terror casus bellije, vagy maga a War on Terror. Ennek ellenére Bigelow és a forgatókönyvíró Mark Boal az ifjú CIA elemzőnő, Maya (Jessica Chastain) személyében – még ha meglehetősen szűkszavúan ábrázolják is – egy igazi hazafit állít a film középpontjába.
A Bush- és Obama-kormányzat, valamint az amerikai média által mitikus, ördögi lénnyé stilizált Oszama bin Laden utáni hajszát, az al-Kaida szervezetének pulzáló szívét és idegrendszeri központját megsemmisítő akciót az elmúlt évtized katartikus élményévé avatta az amerikai társadalom. A film széles értelmezési tartománya, különösen a politikai áthallások, továbbá az események súlya és közelsége – mindössze tizennyolc hónap telt el bin Laden halála óta – az oka annak, hogy a film nehezen ragadható ki a politikai-társadalomtörténeti kontextusból, és nehéz pusztán önálló műalkotásként értelmezni. Ennek ellenére a ZDT távolról sem az érzelmektől túlfűtött gesztusok és az események részletes értelmezésének és megfejtésének filmje, sokkal inkább egy látlelet arról, hogy a modern, digitalizált, technicista-bürokratikus háború és a hírszerző tevékenység mily módon elegyedik a főhős érintetlen eszmeiségével.
Maya, az egyetem után frissen munkába állt CIA-s tízévnyi megfeszített munkájának eredménye, hogy sikerül megtalálni Oszama bin Laden rejtekhelyét, és likvidálni a terroristavezért. A War on Terror tevékenysége során munkaerő-piaci tényezővé vált: a friss diplomás monotonitástűrőket a CIA a multikhoz hasonlóan szippantotta fel, és az információhajsza alázatos szolgáivá tette őket. Ezt jól példázza a CIA-kantinban folytatott beszélgetés is, melyből kiderül, hogy Maya egész élete semmi másról nem szól, mint bin Laden digitális lenyomatának kergetéséről. Ennek megfelelően egyetlen valóság létezik a számára: a bin Laden utáni hajsza lélekölő mindennapjai. Míg A bombák földjén James őrmesterének élete a háború adrenalinlöketeinek jellemtorzító hatásairól mesél, addig Maya esetében már torzulásról sem beszélhetünk, az ő személyisége ugyanis a hírszerzésben alakul ki. A folyamatosan cserélődő férfikarakterekkel tűzdelt és ellipszisekkel tagolt történetben bin Laden hiánya és Maya jelenléte az állandóság. Utóbbi egy személyben hordozza a megváltás és a revans lehetőségét. Légiesen könnyed alkata ugyan megmarad, de a CIA kíméletlen nyomozóvá formálja üres-lap személyiségét. Nemlétező múltja és kérdéses jövője miatt a kollektív megváltó, ugyanakkor az erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen bosszú angyala is.
Jeanne d’Arc-szerű karaktere önmagában hitelesíti a tevékenységét és az egész War on Terrort, hiszen egy ártatlan nőnél semmi nem ellenpontozhatja jobban a terrorizmus aljasságát és a vérbosszúval járó halált. Maya célorientáltsága, szent őrülete szemben áll mind a CIA férfiak által kontrollált, az esélyeket racionálisan és hidegen számszerűsítő rendszerével, mind pedig a titkos csatornákon kommunikáló al-Kaida sejtekkel.
Maya könnyedségének és erejének párosítása előzmény nélküli: eltekintve néhány valóban karizmatikus női karaktertől, mint Mae az Alkonytájtból vagy Megan a Kék acélból, Bigelow – akár egy női testbe bújt Howard Hawks vagy Sam Peckinpah – minden korábbi filmjében a férfiközösségek tesztoszteronáramlását térképezte fel. A szerzői filmeseket idéző távolságtartása azonban már korántsem meglepő, Bigelow háborús filmhármasa, az Atomcsapda, A bombák földjén és a mostani Zero Dark Thirty egyértelmű irányt rajzol fel: távol marad a konvencionális, hőscentrikus háborús filmektől és a frontvonaltól is, így ragadja meg a modern hadviselés esszenciáját. Néhány percnyi vászonidő után, amolyan önreflektív gesztussal végez neves színészek karaktereivel A bombák földjénben (pl. Ralph Fiennes), utalva rá: a hősök jönnek-mennek. A ZDT-ben már erre sincsen szüksége. A névtelen, különböző szemléletű karakterek, a változó világpolitikai helyzet csak egy alapelvet hagy érintetlenül: a kábeleket és hardvereket pásztázó képek és a telekomunikációs eszközök állandó használatával kell megtalálni bin Ladent a digitalizált információhalomban. (A drónok fejlesztésének felgyorsulása, a műholdas megfigyelőtechnikák csiszolása egyértelműen az elmúlt tíz év hírszerző tevékenységének eredménye.)
A szent cél és a technológia a filmvégi, valósidejű jelenetsorban forr össze. A harmincnyolc perces akció a realizmus által lép túl az ismert behatolás-jelenetek sémáin. A hagyományos akciófilmes stilizáció végletekben gondolkodik: vagy kézjelekkel kommunikáló, lopakodó, minden neszt mellőző katonák oldják meg a helyzetet, vagy extatikus, benzines hordót felrobbantó, katartikus végtagszakadásokkal tarkított csatatérként jeleníti meg a helyszínt. A ZDT a középtempót és a középre állított hangi világot választja. A szubjektív éjjellátós képek, a gyakori szemszögváltás, a név szerint szólított áldozatok, a halk, de jól hallható robbantások súlyos feszültséggel ruházzák fel még a nyilvánvaló végeredménnyel záruló jelenetet is. A behatolás izgalmát növeli az erőd körül gyülekező pakisztáni szomszédság. A stilizáció mellőzése a számítógépes játékok világában is létező tendencia: az utóbbi években az elemelt fikciós világokban játszódó pixel-fantázia helyett a rögrealizmus és a patriotizmus vált népszerűvé. A War on Terror marketingjével való kapcsolatot talán említeni sem kell, a jelenkorban játszódó háborús játékok, mint a Call of Duty Modern Warfare és a Medal of Honor Warfighter (a játék új kiegészítő csomagja már tartalmazza a Zero Dark Thirty pályát is) a legnépszerűbbek közé tartoznak.
A pragmatizmus és a csöndes érzékenység határán egyensúlyozó utolsó képsorokban, a Mayáért érkező repülőgéppel szögeződik le, hogy Bigelow realista ihletettségű, a modern háborúk háttérsztorijait ábrázoló filmhármasának mesterdarabját készítette el. Immár nemcsak a gépfegyver, de a kamera is levadászta Oszama bin Ladent: új korszak kezdődik, melyben talán sem neki, sem Mayának nem lesz helye.
