Annales

A magyar közelmúlt "Napló-krónikása", Mészáros Márta Nagy Imre után egy újabb baloldali szimbólumról, Kéthly Annáról forgatott tanulságos filmet - abszolút főszerepben Eszenyi Enikővel.

Nő a politikában
Mészáros Márta már a pályája elejétől nyilvánvalóvá tette, hogy számára a női lét alaptémái - terhesség, szülés, gyermeknevelés: Örökbefogadás, Kilenc hónap, A magzat; a nő a férfias jellegű közélet/politika világában: Holdudvar, A hetedik szoba, Napló-trilógia, Kisvilma - Az utolsó napló, illetve A nő és a politika című tévéfilm-sorozat - szolgálnak filmjeinek bázisául. Utóbbiak kapcsán vált a "közép távú közelmúlt" első számú hazai krónikásává, vállalt szubjektivitása - de hiszen lehetetlenség is hidegfejű objektivitást elvárni attól a szemtanútól, aki nem egyszer a saját bőrén érezhette a történelem pörzsölését - mellett filmkrónikái a leghitelesebb, legérzékletesebb beszámolók az adott időszak magán- és közviszonyairól. Nyilván a kettő összefügg.

Politikus-párhuzamok
Mészáros előző filmje, A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója nyomdokain haladt, amikor filmet készített Kéthly Annáról Utolsó jelentés Annáról címmel, a magyar szociáldemokrata-mozgalom száműzetésbe kényszerített és elfeledett ikonikus alakjáról. A két Mészáros-film között több összefüggés is mutatkozik. Mindkét főhős baloldali politikus, mindkettőt a kommunista diktatúra semlegesítette (Nagy Imrét fizikai megsemmisítéssel, Kéthly Annát hazája elvesztésével büntetve), mindkettejük számára 1956 jelentette a fordulópontot, Nagy kormányában Kéthly töltötte be a kvázi miniszterelnök-helyettesi posztot, mindkettejük igazságának feltárása a rendszerváltás kulcskérdése (legalábbis a rendszerváltás alapkérdésének számított a Nagy Imrei - és így a Kéthly Annai - hagyomány követése, szemben a Kádáriéval). Kéthly Anna azonban mindmáig ismeretlen a hazai átlagpolgárok körében - és az is lényegi különbség Mészáros két történelmi mozija között, hogy a Nagy Imre-film deklaráltan a kivégzett mártír-miniszterelnök naplójára (és perirataira) alapul, addig a Kéthly Anna-film (bár történelmi munkákra épít, de) deklaráltan fikciós. Kéthly Anna (1889-1976) és a politikai pályafutásban mentoraként - és a magánszférában: a nagy szerelmeként - megjelenő Faragó László ügyvéd, szociáldemokrata politikus és ismert publicista kapcsolata valós, azonban teljességgel fiktív a Faragó unokaöcs, Péter (Fekete Ernő) alakja és besúgó szerepe.

Anna története
Az Utolsó jelentés Annáról című filmet viszont részben éppen ez teszi jóvá, ahogy egy rokoni besúgó/megfigyelő kvázi lelkiismeret-furdalása, Amerikába készülő öccse (Ladányi Jákob) előtt tett önvallomása során feltárulkozik Kéthly Anna (Eszenyi Enikő) alakja. Az ezerkilencszázhetvenes évek elejének Magyarországa, ahogyan az ifjú és tehetséges középkorifrancianyelv-kutatót, Pétert beszervezi a rendszer, hogy csábítsa haza Belgiumból az ellenzéki politikusnőt, akit bár korábban börtönbe zárt a párt, most nyugdíjat, lakást, egzisztenciát (sőt: megjelenést is) adna neki, aki cserében a hazatelepülésével mintegy legalizálva a Kádár-rezsimet. S azért Pétert választják, mert ő a nagy szerelem, Faragó ügyvéd (Cserhalmi György) unokaöccse. S az ezerkilencszázhetvenes éveken át feltárul a még múltabb múlt: a negyvenes és ötvenesek esztendők, amikor egy igaz szociáldemokratának előbb a világháború és a fasizmus farkas-veszedelmével kellett harcolnia, majd a kommunizmuséval, s amikor fellángolt az érzelem Kéthly és Faragó között...

Tökéletes választás a főszerepre
Péter kitalált alakja mellett és segítségével (ami természetesen Fekete Ernő remek játékának is köszönhető) kiragyog a Kéthly Annát alakító Eszenyi Enikő. Nem vagyunk pontosak: nem pusztán alakítja, ő az. Ugyanolyan hiteles a hazáját féltő honasszonyként, mint a szerelméért aggódó nőként. S bár igen jól játszanak a többiek is - Péter felesége szerepében Hámori Gabriella, Anna húga szerepében (a Mészáros Márta-színésznőikon) Czinkóczi Zsuzsa, a belgiumi magyar nagykövetségen az összekötő szerepét játszó ügynöknő, Kováts Adél, vagy egy-egy villanás erejéig Básti Juli, Máté Gábor és Gáspár Tibor -, azt kell mondjuk, ez a film egyetlen, a főszerepre tökéletesnek bizonyult színész filmje. Eszenyi Enikőé.

Kinek ajánljuk?
- A magyar történelmi közelmúlt iránt érdeklődőknek.
- Akik szeretnének többet megtudni Kéthly Annáról.
- Azoknak a mai szocialistáknak, akik a szociális érzékenységet a végkielégítések során érvényesítik.

Kinek nem?
- Akik szerint egy történelmi filmben a kaland és a látvány domináljon.
- Akiket idegesít Eszenyi Enikő személyisége (és hangja).
- A szélsőjobb elkötelezett híveinek.


8/10