"Új fajták fognak teremtőjükként áldani engem. Boldog és csodálatos lények köszönik a létüket nekem. Nincs apa, aki annyi hálát érdemelne gyermekeitől, mint tőlük majd én." Frankenstein doktor szavait bárki alkotó ember magáénak érezheti, a bajok csak akkor kezdődnek, ha mindez csupasz becsvágy csupán, gondolatok nélkül. Mundruczó Kornél doktora magyar filmrendező, alkotó helyett görcsösen alkotni akaró ember - helyben vagyunk.
A Szelíd teremtés karikatúrával indul: Range Rover robog a rakparton, a mobiljába süketelő rendezővel. Hogy svindlerrel van dolgunk, már abból is sejthető, hogy a kocsi külföldi rendszámú (regisztrációs adó!). Hát még, amikor azt halljuk, hogy az új film főszereplője kizárólag amatőr lehet! "Egy tiszta arc", akit még nem rontott el a szakma, és amíg ő nincs meg, nem kezdődhet a forgatás, kerül, amibe kerül. Telitalálat, hogy a rendezőt a rendező játssza: mondhatjuk Cyranónak, de még inkább a kollégák elé tükröt tartó kívülállónak, hiszen Mundruczó Kornélnak színész végzettsége is van. Lehet, hogy csak alakítja a "tipikus magyar filmrendezőt"?
Szóval nincs még főszereplő, ám a helyszín adott, egy majdnem lakatlan bérház, ahol kasztingra gyűlik a reménytelenek serege. Megint karikatúra. A jelentkezők Tarr Béla Prológusának sorban állói, a próbafelvétel Hajas Tibor Öndivatbemutatója 2010-ből. A házigazda Monori Lili-Székely B. Miklós páros most sem arisztokratát játszik. A dolgok csak akkor fordulnak komolyra, amikor intézetből szökött kamasz érkezik, aki persze nem a forgatásra jött, mégis ott találja magát a kamera előtt. Sejthető, hogy megvan a keresett személy, pontosabban meglenne, ha partnernőjét az alakítás hevében nem ütné agyon.
Mindez nagyszerű felütés (még tíz perc sem telt el), kíváncsian
várjuk, hogy mi állhat a - ha csak hirtelen felindulásból is elkövetett -
gyilkosság (baleset?) hátterében. Mivel a Frankenstein-párhuzam
evidens, végeredményben egy rendezői utasítás idézte elő a tragikus
fordulatot, arra számítunk, hogy izgalmas magyarázatot kapunk - az
eddigiekhez hasonló, bár a rendezőtől szokatlan ritmusban, az iróniát
sem mellőzve.
De a meglepetés elmarad. A Szelíd teremtés ettől kezdve
"jellegzetes" Mundruczó-filmként forog, ami nem lenne baj, hiszen
eleinte minden arra mutat, hogy a rendező stílusa beérett, az általa
teremtett világ - erőlködések nélkül - eredeti, s ez több mint
kiemelkedő teljesítmény. Ahogy a pofonegyszerű kulisszák egészen egyedi
látvánnyá válnak, ahogy a szépséges amatőr szereplők arckifejezése
nyitott könyvet sejtet, valóban bravúros, ám ha mindehhez nem akad
megfelelő történet, csak bottal üthetjük az egészet.
Hamar kiderül ugyanis, hogy hiába "nyitott könyv" Frecska Rudolf és Csíkos Kitty tekintete, nem olvashatunk belőle, pedig a korábbi, voltaképp egyszerű meseszövésű Mundruczó-filmek leginkább ezért voltak emlékezetesek. Most viszont sokkal "bonyolultabb" a helyzet, titkok légiója szabadul ránk. Kiderül, hogy a kamasz anyukája, a házinéni afféle Poremba Évaként a 16 éves rendezővel feküdt össze, vagyis Frankenstein nemcsak felfedező, de édesapja is "teremtményének", sőt még az is hangsúlyt kap - mintha számítana -, hogy a "doktor" épp annyi idősen vált apává, mint a fiú gyilkossá. Ez az erőltetett csupaösszefüggés szerkezet valóban frankensteini terv, amennyiben a doktor tevékenysége a kudarc és katasztrófa szinonimája.
Mert van itt kudarc - a filmbéli rendező élete, addigi "hozzáállása" -, Mundruczó kiváló alakításában, de ennél jóval több katasztrófa. Csakhogy ez utóbbinak egyetlen pillanatát sem vehetjük komolyan. Hiába "kameraérzékeny" Frecska Rudolf, nem ő tehet róla, hogy egyszerűsége inkább banális és alakításáról a porcelánbolti elefánt jut az eszünkbe. Képtelenség elhinni, hogy ez a szegény fiú, aki idáig az intézetben élt, semmit nem tanult az "ártatlan igazságon" kívül. Aki rosszat tesz vele, annak meg kell halnia, aki tetszik neki, az feleségnek kell. Nem véletlenül a legemlékezetesebb mondata: "Éhes vagyok!" Hiteles lehet, hogy valaki egy ilyen tiszta képlettel a fejében szökik meg egy intézetből?
Igaz, hogy Frankenstein története a fantázia szüleménye, és minden perce "szimbolikus", ezért nem volna szabad a valóságosat számon kérni rajta. De akkor hol a fantázia? Lehet, hogy a szimbólumot a közhelytől csak egy hajszál választja el.
