Az olasz meló

  • -ts- / Mancs

Ez aztán jól kezdődik! Donald Sutherland Velencében, a Szent Márk téren! Istenem, Casanova visszatér, és mobiltelefonál. Persze nem Fellinit hívja, ő vidéken van eltemetve, de engem már megvett lábon ennek a mozinak. Szeretem. Valamiért a rendező, F. Garry Gray is kedves nekem, fekafilmekkel kezdett, ez már képezhetne némi vitaalapot, de ha nem is vagyunk túl büszkék ízlésünk korai kalandjaira, meg nem tagadhatjuk: a Friday és a Set it off (ebben csupa csajok bűnöznek elkeseredetten) után neki is elmúlt ez a New Jack Cinema korszak, hát levettem róla a kezem.

Ez itt most egy kvázi-remake, volt egy ilyen című s hasontárgyú film Michael Cainnel, jelen műélvezet szempontjából nyugodtan elhagyható. Amit most látunk, decensen ibuszos (Velence + Dolomitok) és tolakodóan totalcaros. (Minik tombolnak, s győznek le metrót, helikoptert és gravitációt benne.) Éppenséggel nagyon meg tudom érteni azokat, akik az ilyen Mini-féle kultikus gépmámorokra nem csak a moziban buknak, de szögezzük le: a kocsi használati tárgy, annál jobb, minél kevésbé feltűnő.

Amúgy minden receptre készült, s akadnak feltűnő hibák is: a szakemberek válogatottjaként fellépő bűnözőtruppban mindenki ért valamihez, csupán a vak nem látja már a legelején, hogy Edward Norton csak bajt keverni van köztük, nem is konyít semmihez, meg túl híres is ahhoz, hogy kétkezi szakit adjon. Ám a film lendülete kétségtelenül elragadó, talán csak A Bourne-rejtély múlta fölül ezen a pályán az utóbbi időben. Nyilván azért, mert nekem Franka Potente sokkal jobban tetszik, mint Charlize Theron, de ez magánügy.