Egy kis Ryan közlegény, egy kis Hamburger Hill, szokásos amerikai szenvelgés arról, hogy vajon miért van annyi háború, valamint csaknem három órányi moralizálós unalom az öldöklésről, körülbelül ennyi a film. Kicsivel bővebben: közhely-gyűjtemény a II. Világháború ürügyén, és az sem segít rajta, hogy a környezet paradicsomi. A film viszont ketchup: ami a készítők keze ügyébe került, azt beleszecskázták. A történet elején egy aktív katonaszökevény pihenget a dél-tengeri szigeten, de aztán jönnek a társai és visszaviszik háborúzni. Az eposz rendkívül lassan gördül előre, kábé egy óra múlva partra is száll Guadalcanalon, hogy aztán a gyalogsággal bevegyen egy füves dombot. A japánok persze nem adják olcsón a Mitshubishi-magaslatot, kilőnek vagy két vagon lőszert a támadókra, meg a közönségre. A konfliktus, mint olyan, nem csak az ellenfelek között feszül, az US Armyn belül sincsen minden rendben. Nick Nolte egy darabig megmenti a filmet, mint abszolút alezredes, akinek nem számit, hogy hányan halnak az emberei közül, csak legyen már az övé az a darab szikla. A továbbiakban azonban kezd szétfolydogálni a történet, annyi problémát vetnek fel a szereplők, hogy nem is győzik megtalálni az összes helyes választ. Spielberg persze tudta a nyerő receptet: elég egyetlen, igaz, Oscar-díjas kérdés. Miután kellőképpen kiszenvelegte magát mindenki, a végkifejletben már csak olyan alapigazságokra "fussa", hogy a háborúban a jók általában a csonthülyék miatt halnak meg, azonfelül a széplelkűeknek még a CNN esti híradója sem való. Teljesen felesleges megnézni, olyan, mintha egy alapszintű moziműveltséget adó kiadványt ollóztak volna össze x darab filmből. A szereplők névsora csábító, de Nolten kívül a többieknek nem sok idő jutott: Travolta kábé nyolc, míg az isteni Clooney másfél percig látható.
