Barokk vérgiccs

131 perc borzalom. Nem a spriccelő, mindent elárasztó vér, a kiforduló zsigerek vagy az agyvelő látványa borzasztja el a gyanútlan nézőt, hanem a rendezés felületessége és a történet logikai bukkanói. A Hannibál című film hibáinak egy része, csak azoknak, akik már tudják, mi is ez az agyatlan perverzió!

Körbenéztem a teremben. A hátsó sorok tömve voltak párokkal, akik szorosan egymáshoz simulva várták a vászonból érkező kontrolált rettegést. Elől egy csapat tinilány hangos, szőrszálhasogató vihogásba menekült a korán érkező félelmek elől, a sarokban pedig pubertáskoruk hajnalán tengődő fiúk színpadias nyugalommal és férfias tempóban tömték magukba a kólát és a popcornt. Mindenki felkészült tehát arra, hogy a szombat esti ellazulás részeként, a hajnalig tartó bulik alkoholmámora előtt egy puha fotel biztonságában nézzen szembe lelke mélyének szorongásaival, rettegésének megfoghatatlan tárgyaival.

Csúnyán csalódtak, akik nem csak gyomorforgató undort kerestek a vásznon, hanem olyan mára divatját múlt dolgokat is igényeltek volna, mint emberábrázolás, lélekfejlődés, vagy izgalmas történet. Hannibál tanár úr rémtetteinek újabb krónikája ugyanis egy tökéletesen értelmetlen, torz forgatókönyv alapján készült, szép, de roppant unalmas képekkel és dübörgő hanghatásokkal elmesélt vérgiccs. A cselekmény magán viseli az irodalmi adaptációk minden hibáját, hiszen a törvényszerű rövidítésnek köszönhetően a történet hiányos, logikátlan lett, míg a különböző műfaji elemek a regényen belül egymásra épülő rendszere itt saját magát hatástalanítja.

Ez a film nem horror, hiszen a Hithcok első alkotásai óta csiszolódó szabályokat semmibe veszik az alkotók, sőt talán nem is ismerik őket. A horrorfilmekre jellemző késleltetés, a félelmeket növelő várakozás szinte teljesen hiányzik a filmből, mivel már az első képkockák után tudni lehet, hogy ki és mikor hal meg. Csupán a hogyan kérdése marad nyitott, de ez ebben az esetben nem több mint gasztronómiai mellékszál. Ráadásul a film közepétől, egy cseppet sem váratlan fordulattal a Gonosz és a Jó kéz a kézben menekül a világ elől, mintha a Sikoly szellemmaszkos, daraboló bárdos gyilkosa együtt iszkolna egy szilikon mellű kisvárosi szőkeséggel a sheriff emberei elől.

Ez a film nem krimi, hiszen a nyomozás menete annyira lapos és erőltetett, hogy felmerül a gyanú: a forgatókönyvírót a Walker, a texasi kopó stábjából bocsátották el. A különleges illattal átitatott levél ugyan segít megteremteni a film barokkos hangulatát, és érzékletesen festi le Hannibál finom ízlését, de hiteltelen, mint egy orzságimázs film. Ne legyenek kétségeink: nem csak a világ öt boltjában lehet különleges parfümöket kapni, ráadásul az ipari kamerák felvételei sem férnek rá egy kazettára.

Ez a film nem thriller, mivel a lelki folyamatok ábrázolása igen szegényes, a Bárányok hallgatnak Hannibáljának személyiségéből sugárzó velőtrázó, és idegeket szoros csomóba rántó rettegést itt némi dekadencia és egy adag rossz humor helyettesíti. A szereplők fejében játszódó események ellentmondásosak, ami a cselekményre is kihat. Például ugyanaz a Mason Verger hozza játékba Clarice Starling nyomozót, aki aztán keresztbe is tesz neki, és eltávolítatja a nyomozás éléről, anélkül, hogy bárminemű haszna lett volna a rendőrnő munkájából. A film csúcspontja pedig egyenesen ellentmond az alkotók által a Bárányok hallgatnak óta belénk sulykolt tétellel, miszerint Hannibal azért szereti Starling ügynököt, mert az jó, szép és romlatlan. Ennek az alapklisére ugyanis rácáfol, hogy a sorozatgyilkos fel akarja szolgálni a kábult ügynöknek még élő főnöke agyát. Persze lehet, hogy csak szeretné, ha a konvenciók miatt addig tiltott gyümölcs megkóstolása után Starling mellé szegődne, és mint kannibál Bonnie és Clyde járnák a világot, de valószínűbb, hogy a perverz lakoma egyszerűen csak a nézők gyomortartalmának orális úton történő távozását segíti elő.

A Hannibál tehát csak egy széteső műfajfoszlányokból álló film, amiben az amúgy állítólag tehetséges színészek is csak pislákolnak. A nézők sejtelmesség, rettegés, vagy érdekes karakterek helyett csak egy pár perverz, gusztustalan gyilkosságot láthatnak a maga naturalitásában, de még a jóleső hányingert is elrontják a groteszknek szánt, de leginkább szánalmasra sikerült humormorzsák.

Starling nyomozó a film egy jelenetében elmondja, hogy Hannibál azért gyilkolt meg egy zenészt, hogy a tehetségtelen halálával növelje a zenekar színvonalát. Ha Hannibál tényleg köztünk járna biztos, hogy tanító-nevelő célzattal felfalná a film jó néhány közreműködőjét. Ridley "Tehetséges voltam, de aztán megcsináltam a Gladiátort" Scott például valószínűleg vadrizzsel tálalt pástétomként végezné be művészi pályafutását.