Bono hivatalosan is a legrosszabbak királya

  • ZSÉ / PORT.hu

A GQ listájában első helyett kapott a U2 és énekese a 'Legkevésbé befolyásos személyek 2014-ben' kategóriában.

Sejthető, hogy mi áll a döntés mögött: a visszás reakciókat kiváltó ingyenes albumkiadás. Idén ősszel hangos volt a média a U2 'Songs of Innocence' albumától, de senki sem dícsérően nyilatkozott a zenei anyagról, hanem azt sérelmezte, hogy a kérése nélkül letöltődött az iTunes lejátszólistájára az egész album. Összesen ötszáz millió felhasználót érintett a U2 jótékonykodásnak is felfogható tukmálása szeptemberben a zenekar eddigi rajongóiban is negatív reakciókat váltott ki. Bono később bocsánatot kért a dologért, azt nyilatkozta, hogy megalomániájukban eltúlozták az akciót – majd visszavonta a bocsánatkérést azzal az üzenettel, hogy tulajdonképpen jól történt, ami történt. A zenevilágban is rossz kritikákat kapott a U2 húzása: a Black Keys dobosa, Patrick Carney szerint “totálisan aláásták és minőségileg leértékelték a saját zenéjüket”, a Foo Fighters dobosa, Taylor Hawking pedig kevésbé líraian csak annyit mondott “az album úgy hangzik mint egy fingás”. A GQ megfogalmazása szerint a U2 “száz millió dollárt ölt bele, hogy a társadalmilag tudatos papi-rockjukat közvetlen üzenetté tegyék”. A megaláztatásnak nincs vége: a panaszáradat miatt ugyanis az Apple szeptemberben elérhetővé tette a pont emiatt kifejlesztett alkalmazást, amivel egy kattintással azonnal törölhető a U2 albuma. A GQ fekete listáján olyan közéleti szereplők kaptak még helyet mint Barack Obama, Jay Nixon, Ferguson, Johnny Depp (idei rossz filmje miatt) vagy épp a How I Met Your Mother írói.