Csak ugat, nem harap

A magyar állatcelebek két legismertebb képviselője minden bizonnyal Overdose, a versenymén, illetve Mancs, az életmentő német juhász. Overdose-ról két évvel ezelőtt készített kiváló dokumentumfilmet Ferenczi Gábor, Mancsról pedig mostanra sikerült összehozni egy hiánypótló jelleggel beharangozott családi mozit, melynek megtekintése után nem a hiányérzetünk csökkent, hanem a Filmalap által támogatott, kortárs magyar filmbe vetett hitünk.

A rendezőt, Pejó Róbertet 2008 óta foglalkoztatta a külföldi bevetések során is kiemelkedő teljesítményt nyújtó eb története, ám a finanszírozási hercehurcák miatt végül csaknem öt évet kellett várnia a forgatással. A Dallas Pashamendét és a Látogatást is jegyző, aradi származású direktornak azonban nem egy Mancsról készített biopic volt a célja a film elkészítésével, hanem egy több generációt megszólító, izgalmas, mókás kalandfilm, melynek megtekintése ideális családi programot és a kihaltnak nyilvánított magyar gyerekfilm reneszánszát ígéri. Az eredmény ehhez képest egy másfél órásra nyújtott Rex felügyelő-epizód lett, a gyerekeket egyáltalán nem foglalkoztató témákkal, bárgyú poénokkal és eszméletlenül unalmas cselekménnyel.

A 90-es évek Magyarországán játszódó Mancs ugyanis arról szól, hogy a negyvenes évei elején járó Zoli (Trill Zsolt) miként válik megrögzött álmodozóból önjelölt hőssé, aki hűséges kutyája kíséretében embereket ment összedőlt épületek romjai alól. A főszereplő tehát még véletlenül sem a címadó állat, hanem a kissé szánalomra méltó gazdája, aki végtelen nagy szétszórtságában képtelen összeegyeztetni villamosszerelői munkáját és éppen révbe érő családi állapotát az időről időre visszatérő állatmizériájával. Ezért aztán rendre kimarad a munkahelyéről és otthonról is, hogy az idejét egy rögtönzött döntés alapján befogadott farkaskutya kiképzésével töltse, miközben lakóházat ácsol(!) az erdő közepén. Közben azért a TV2-híradót szorgalmasan figyeli (mert a költségvetés bizonyos része mégiscsak tőlük származik), így innen értesül arról is, hogy a rendőrség napok óta keres egy eltűnt kisfiút. Zoli a hír hallatán úgy érzi, eljött az ő ideje, ezért munkatársából (Keresztes Tamás), egy érthetetlen módon a nap minden pillanatában ráérő állatorvosból (Szacsvay László) és természetesen a csalhatatlan szimatú Mancsból mentőcsapatot verbuvál, hogy pár perc alatt meg is találják a köddé vált gyerkőcöt. A film fő konfliktusai pedig csak ezután következnek: Zolinak teljesen megalapozatlanul kialakult mentési vágya miatt szembe kell néznie várandós felesége (Holecskó Orsolya) dühével, valamint főnöke fenyegetéseivel.

A Manccsal töltött rengeteg idő és a hirtelen jött hobbi szinte egyértelműen jelzik Zoli kapuzárási pánikját, amin persze végül képes úrrá lenni, hogy apaként, férjként és mentőgazdiként egyaránt helyt állhasson. Ám amíg Zoli eljut idáig a jellemfejlődésben, egy sor – középkorú felnőtt férfiak számára biztosan ismerős, gyermekeknek azonban kevésbé izgalmas – idegesítő eseményen kell túljutnunk vele, munkahelye elvesztése után tett fogadkozásaitól kezdve az állandóan zsörtölődő, teljesen lekezelően viselkedő feleség rosszallásáig, és valódi kalandról csak a brassói földrengés utáni mentőakciónál beszélhetünk. A legbosszantóbb az, hogy a cuki kutyás jelenetek ellenére egy középkorú férfi szerepkríziséről szóló történetet az alkotók úgy próbálnak eladni nekünk, mint egy könnyed esti mesét, amelyet épp egy brassói anyuka mesél öt-hat éves kislányának. (Aki persze eredetileg az édesapjával szeretett volna beszélgetni, de apu annyira bele van feledkezve a tévében futó Kántor-epizódba, hogy válaszra sem méltatja gyermekét). Erre nemcsak a film kerettörténetét adó jelenetek erősítenek rá, hanem a kislány képzeletében megelevenedő eseménysorozatot teljesen váratlan pontokon, indokolatlanul megszakító rajzanimációs betétek is, melyek egyébként a kistehenes Igor Lazin keze munkáját dicsérik.

Az animációs jelenetek mentségére szolgál, hogy a Mancs egyetlen értékelhető mozzanataként érvényesülnek. Mesteri kivitelezésük sem takarhat ki azonban olyan mellényúlásokat, mint a gyerekmesébe szőtt, sejtetett szexjelenet, melyet ráadásul a bámuló kutya előtt gyorsan berántott függöny viccesnek szánt momentuma kísér, vagy azok az apró, de feltűnő következetlenségek, hogy a szülészeten egy 2010-es évek utáni dizájnban gyártott Sió-gyümölcsleves dobozt észlelhetünk a rossz képcsövű Videoton-tévével, Zoli Trabantjával és a TV2 régi logójával érzékeltetett 90-es években.

A Mancs legfájóbb pontja tehát korántsem az, hogy nem a híres mentőkutya valós élettörténetét mutatja be, hanem hogy görcsösen akar megfelelni kicsiknek és nagyoknak egyszerre. Mindez pedig rányomja a bélyegét a színészi játékra is: így lehet, hogy Trill Zsolt és Szarvas József rendkívül teátrális alakításokat produkálnak, Szacsvay László szokásos modorosságáról vagy az eddig főként színházban érvényesülő Holecskó Orsolya kifejezetten zavaró jelenlétéről pedig már ne is beszéljünk. Keresztes Tamás az egyetlen, aki viszonylag értékelhető teljesítményt nyújt a színészgárda tagjai közül, ám az általa játszott karakter sajnos elsikkad a kidolgozatlan szereplők ostoba bohóckodása mellett.

A stáblista bekúszása után tehát jó eséllyel többen elgondolkoznak majd, hogy a filmben az édesanyja ölében mesét hallgató kislány hogy volt képes bealvás nélkül kibírni. Nekünk ugyanis a Mancs egy egész napos Beethoven-maratonnal ért fel, rosszabb benyomásunk pedig már csak akkor lehetett volna, ha az imádott négylábú még beszél is, vagy a mozi végén megjelenik egy cameo-szerep erejéig a film bemutatása ellen nyíltan tiltakozó, perrel fenyegetőző Lehoczki László (Mancs eredeti gazdája), hogy a békülés jeleként eljátssza a Rex felügyelő főcímdalát egy szintetizátoron, miközben kimerevedik a boldogan mosolygó szereplőket ábrázoló kép.