Kevés olyan panel van manapság a filmekben, mint a férfiak kapuzárási pánikja, de ez nem jelenti, hogy ne lehetne friss anyagot összerakni belőle. Ez most közepesen sikerült.
A lenyugvó nap ereje
Gianni ötvenen túl már nem nagyon forgolódik a nők után, ami minden valamirevaló olasz-sztereotípiának ellentmond. Nem úgy ügyvéd barátja, akinek évei számánál talán csak a koleszterinjéé több, mégis a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy nyárestéken vidáman kacarászó lányokat kergessen a Villa Borghese-ben. Nincs különösebb konkrét esemény, ami beindítja nála az Amerikai szépség-effektust, legfeljebb ha megtudja, a naponta az utcán traccsoló melegítőnadrágos Maurizio, bár elsőre azt se néznénk ki belőle, hogy képes egyedül felkelni a székből, a "traffikosnővel kavar". (Már két éve.) Ezzel szemben az idő előtt nyugdíjazott Gianninak reggel felesége kiosztja a napi teendőket, a szomszédlány kezébe nyomja a pórázt, de még anyja kártyapartnerei is a konyhába zavarják pezsgőért. Megpróbál hát a maga meglehetősen visszafogott módján udvarolgatni gyakorlatilag mindenkinek, aki szembejön és van dekoltázsa, ám részsikerei aligha kielégítők.
Nem mindenki gigolo
[img id=298185 instance=1 align=left img]Az életigenlő témafeldobás tényleg elég gyakran köszön vissza mostanában, nyilván ennek valamiféle szezonja van, és itt nem a nyári hormonébredésre értem, hanem hogy az évszázados eszme, miszerint a főhősnek tessék akarnia feleségül venni a nőt és ezt a happy end keretein belül abszolválja is, egyszerre egy új színt kapott Sam Mendesnek és Kevin Spacey-nek hála az ezredfordulón. Azóta téma, hogy de mi legyen azokkal, akik belefásultak a hollywoodi idillbe. (Meglehet, előtte is elő-előfordultak hasonló problémafelvetések a filmekben, bátran javítson ki az olvasó, ha tévedek.) Olasz miliőben még ráadásul az egész kap egy olyan furcsa mellékízt, amely a megcsalást ("mint olyat"), nos, meglehetősen lazán kezeli. Mendesnél muszáj volt, hogy az Annette Bening alakította feleség egy zsarnok legyen, a házasságuk egy évtizedekkel korábbi elhibázott döntésnek bizonyuljon, sőt, eleve a nő legyen, aki félrefekszik, a férj lázadása pedig csak egy minderre adott reakcióként jelenjen meg. Mediterrán vidékeken meg valamiért a szerető tartása, de minimum egy-egy alkalmi kufirc tulajdonképpen a legszerelmesebb Dante-versek romantikájának színezetét kapja. Meglehet, most valamiféle sztereotípiát próbálok értelmezni, sőt ami még rosszabb, mindezt tévesen. De hát ahány olvasó, annyi olvasat.
Azért mégiscsak szép az élet
A Gianni és a nők kedves kis történetnek indul, amelyhez hasonló szókapcsolatokat én egyébként nem állhatom, nekem egy mozi ne kedveskedjen, hanem csapjon arcon. De. Ugyanakkor tényleg az élet nem feltétlenül agóniába taszajtó problémák halmaza, hanem lehet mindenről viccesen is értekezni; jó, nem mindenről, de a párkapcsolati ügyetlenkedésről mindenképp. A filmidőnk nagy része ezzel megy el, még félidőn túl is különböző szituációkkal magyarázzuk, hogy milyen ember is ez a Gianni, mi nyomja a lelkét és hogy ebből a gödörből milyen módszerekkel igyekszik kimászni. Állapotfilm, ha lehet ilyet mondani, még ha előbb-utóbb muszáj is neki kifutnia valahova. Mindenképp szórakoztató ugyanakkor, tanulságos pedig csak annyiban, hogy talán megpróbálhatunk odafigyelni, ne jussunk el… meddig is? A vége felé, megmondom őszintén, már kezdtem magam kicsit a Pierre Richard-i bohóckodás közelében érezni, de végeredményben ezt már nem vetem a szemére.
Kinek ajánljuk?
- Az olasz nyelv, miliő és filmek szerelmeseinek.
- Ötvenes férfiaknak.
- A nyugodt tempójú európai filmeket (is) kedvelőknek.
Kinek nem?
- Lehengerlő hősszerelmes karaktereket keresőknek.
- Ötvenes férfiak feleségeinek.
- Aki választ szeretne, bármire is.
7/10
