A Birodalom

A Banks úr megmentésében távolról nézve benne volt a lehetőség, hogy a családi (és ez gyakran egyszerűen a gejl eufemizálása) filmek nagyhatalma oly módon reflektáljon saját történelmére, hitvallására és egyáltalán az iparágban elfoglalt helyére, hogy abban vastagon legyen önirónia. Több jelenet arról tanúskodik, hogy ez nem is állt nagyon távol az alkotók szándékától: P.L. Travers szörnyülködve konstatálja, hogy szállodai szobáját telerakták ember nagyságú Miki egér figurákkal, és vele együtt elképedünk, hogy a Sherman-fiúk bárgyú vigyora és jólfésültsége a karikatúrák határát súrolja – egyúttal sok mindent meg is magyaráz. Nem gyűlölöm a Disney-filmeket, néha haragszom rájuk, de alapvetően csodálatos, amit a huszadik században letettek az asztalra; egyszerűen azt gondolom, hogy egy életkor felett komolyan vehetetlenek, még azok a filmek is, amelyek pedig felnőtt szív- és könnycsakrák kifacsarását célozzák. És ezért is örültem meg ezeknek a parodisztikus jeleneteknek, mert mi sem igazolhatja egy ember/cég/bármi nagyságát, mint hogy tisztában van saját magával és akár mosolyogni is képes rajta. Ám idővel kiderül, hogy ezek a részek épp csak a hozzám hasonló Disney-szkpetikusok altatására kerültek bele a forgatókönyvbe, s a Banks úr megmentése nem egy posztmodern lencsén keresztül néz a Disney cégre, hanem ízig-vérig Disney-film.

[img id=530342 instance=1 align=left img]Mary Poppins: Origins

A forgatókönyv azt a filmtörténelmileg egyébként valóban nem érdektelen eseménysort idézi fel, ahogy a brit írónő, Mary Poppins karakterének megteremtője épp ádáz harcot vív az elveivel és a karrierje csúcsán vigyorgó Walt Disney-vel (Tom Hanks szokás szerint kifogástalan alakításában) annak kapcsán, hogy az egércég elkészítse leghíresebb mesehősének egész estés filmváltozatát. A savanyú Travers megveti Hollywoodot, pláne amit azon belül a Disney képvisel (rögtön elkezdtem szimpatizálni vele), pedig annak képviselői aztán tényleg egy tál édességgel a kezükben lesik ugrásra készen minden szavát, ami persze csak olaj a tűzre. Travisnek semmi nem tetszik a tervekből, mindenbe beleköt, mint valami anyós, szerinte Mary Poppins sosem énekelne, az meg egyenesen kizárt, hogy ez a Dick Van Dyke szerepet kapjon. Miközben a keserű vénasszonyok magányosságába süppedve el-elmereng gyerekkorán. A film javára írjuk, hogy szerkezetében ez a flashbackezés nem feltétlen öncélú, nem is egyszerűen magyarázatul szolgál a negyven-ötven évvel későbbi idősík történéseinek, de olyan párhuzamokat vet fel, amelyek a szóban forgó mű, a Mary Poppins történetére is reflektálnak. Nem túl bonyolultan, de legalább könnyen beazonosítható módon. És ez a sok helyről érkezés és még több irányba mutatás már bőven elég volna egy igazán nagy volumenű, önreflektív mozihoz, amelyet muszáj volna komolyan venni.

Mesének jó

Ám istenigazából csak Emma Thompsont lehet komolyan venni, aki varázsütésre tesz láthatatlanná maga mellől mindenkit. S ez annak fényében kap még nagyobb hangsúlyt, hogy mégiscsak maga az élő Walt Disney szaladgál mellette egy szintén nem akárki megformálásában. Okkal gondolhattuk, róla fog szólni a film, de ez nincs így, Hanks mellékszereplő csupán, a történet fókuszában az írónő és dilemmái hadakoznak. Fél szemmel kitekintve az Oscar-jelöltek listájára azt mondom, bármennyire is elbűvölt Amy Adams az Amerikai botrányban, ezt nem a színjátszásával tette, vagyis helyette sokkal inkább megérdemelt lenne Thompson helye az ötösben. Már az is díjnyertes, ahogy ridegen rendre utasít mindenkit maga körül, majd aztán elhiszem neki azt az ellágyulást is, ami törvényszerűen be kell következzen egy Disney-filmben elmaradhatatlan monológ után.
Senkinek nincs a fejében a filmtörténelem, ezért én is csak utánakerestem, mi is tudható erről az esetről: nos, furcsa mód a történelemkönyvek nem épp úgy emlékeznek a Mary Poppins forgatására, mint ahogy a film. Disney akár tényleg megpróbálhatott Travers érzelmeire hatni azzal, hogy ő a gyerekeinek tett ígéretét igyekszik megtartani a Mary Poppins-film elkészítésével és így tovább, és így tovább, de az írónő aligha sírta tele a zsöllyét a díszbemutatón. Ellenben utálta a kész filmet és kategorikusan elutasította a Disney minden további megkeresését. Na ezt csak a mihez tartás végett.

Kinek ajánljuk?
- Akik szeretik az önreflektív Hollywoodot és érdekli őket a filmipar történelme.
- Akikhez közel áll a Mary Poppins-Walt Disney gyerekfilm vonal.
- Akiknek nem kell különösebben ecsetelni, milyen csodás színésznő Emma Thompson.

Kinek nem?
- Akik örülnek, hogy elmúltak végre az ünnepek és nem kell már ilyen mézes-mázos filmeket nézni.
- Akik szerint az nem puszta dramatizálás, ha konkrétan hazudunk a történtekről.
- Akik inkább olyasmi filmélményre vágynak mostanság, ami igazán gyomorszájon vág, nem csak mesélget.

6/10