Egy szoknya, egy nadrág

  • (efes) / PORT.hu

"Vígjáték kell!" - ordítottam valamikor a kilencvenes évek elején a TilosazÁ pincéjében egy filmrendezőszakos hallgató fülébe, úgy emberileg és műfajilag. Az illető azóta egész jó filmeket csinál, igaz, nem éppen vígjátékokat, valamint nem Gyöngyössy Bencének hívják. Tehát nem vindikálni akarom magamnak valamiféle honi vígjáték-revival kirobbantásának ötletét, csupán jelzem rokonszenvem. A hangosfilm kezdeti időszakában, a harmincas években a magyar film gyakorlatilag vígjátékgyártást jelentett, amely azonban igen nagy anyagi és közönségsikerrel kulminált, sztárok sorát termelve ki, Kabostól Latabárig. Viszonylag kis költségvetés, nagy közönségsiker, nagy haszon. Egy szűkös anyagi lehetőségekkel dolgozó filmipar húzóágazata lehet ez ma is.

Gyöngyössy Bence, a Gyöngyössy Imre-Kabay Barna rendezőpáros illető felének fia már az anyatejjel szívta magába a filmek szeretetét, filmrendezővé felnőve és ismerve a receptet, már a harmadik filmjét mutatja be. Ez is, mint a többi, korai nagy magyar filmsikerek adaptációja. A Meseautó és a Hyppolit hazai viszonyok közt szép sikere után most újra egy magyar filmlegendát idéz meg, ezúttal a Latabár-féle Egy szoknya, egy nadrágot, a producer ismét az apai jóbarát, Kabay Barna.

A gumiarcú, ám légies Latyi néhány tánclépését nézi egy hosszú limóban a tévén Sóvári, a híres színész, éppen egy filmjének bemutatójára igyekszik. Ezzel párhuzamosan Borsai, a közepes tehetségű kábeltévés rendező egy telefüstölt taxiban tart ugyanoda. Az öntelt és hiú sztár, valamint a kissé ügyefogyott, de álmokkal teli rendező. Egy nőre hajtanak, a feltörekvő, ám bájos sztárocskára, Pintér Ibolyára. A nő azonban a sztár közeledése helyett inkább a rendezővel szimpatizál, aki ráadásul le is ripacsozza a beképzelt színészt. Sóvári ördögi tervet eszel ki...

Igazi klasszikus vígjátéki alaphelyzet, szerepcserés bosszúállás, ráadásul ismerős közegben, színházakban, tévéstúdiókban, szállodákban játszódik a történet, a színészek lubickolnak. Nincs talán hálásabb feladat egy színésznek, mint az, ha színészt kell alakítania. Ráadásul olyan színészt, aki férfi létére nőnek adja ki magát. Ez egy akkora ziccer, mintha egy focimeccsen egy csatár a félpályáról egyedül tör a kapura, a kapus pedig éppen a cipőjét köti.

Rudolf Péter, azaz Sóvári, él a lehetőséggel, lazán és magabiztosan passzolja a labdát a hálóba, vagyis hozza a figurát. Jutalomjáték neki ez a szerep, bár a humor korántsem idegen számára, jobbára mégis drámai színészként ismerjük őt. Partnere, Borsai rendező szerepében Bajor Imre már megszokott rutinnal alakít, otthon van e műfajban színpadon, filmen talán most a legjobb, ma ő a vezető magyar komikus. Oroszlán Szonja (Pintér Ibolya) sportosan és üdén, míg Kéri Kitty (Dulcinea) egzotikusan buja szépség, szerepük szerelemre lobbantani a férfiakat, egyben kipattintani a vígjátéki alaphelyzetet. Tevékenységük sikeres. Mellékszereplőként felvonul még többek között Kern András, egy nagy kereskedelmi tévé kissé teszetosza programigazgatójaként, a szokottnál visszafogottabban, Szerednyey Béla, Sóvári hűséges öltöztetőjeként, aggódóan, és Pogány Judit, mint Pintér Ibolya anyáskodó és mindentudó menedzsere, hitelesen.

Van itt aztán két balfék ukrán pénzbehajtó is, a Kapa és a Pepe (Mucsi Zoltán és Scherrer Péter). Párosuk lassan egy szintre kerül olyan nagyokkal, mint Zoro és Huru, Stan és Pan, Hacsek és Sajó, Kohn és Grün, valamint Spejbl és Hurvinek. Emellett nem elfelejtendő, színészek is, ám ez alkalommal komikusi vénájukat használják, elementárs erővel. Feltűnnek a vásznon máshonnan ismert emberek is, önironikus szerepben, mint pl. a galériás Polgár Árpád pénzeszsák bankárként, a médiaguru Árpa Attila kockásinges filmkritikusként. Hehe.
Ez az önirónia egyben nagy erénye a Nógrádi-Litkai-Gyöngyössy triász ált írt forgatókönyvnek is, legjobban azok a jelenetek sikerültek, amelyek a hazai médiaviszonyokat idézték meg, a közönség nem kis örömére. Ha pedig a közönség örül, a vígjáték sikeres. A recept egyszerű, mint említettem már...