Egyél má’! - Az én csontsovány nővérem kritika

Nem könnyű a svéd tinilányok élete, a sok tanulás, vásárlás és egyebek mellett a bonyolult családi viszonyrendszer is leköti az idejüket, az étkezési zavarokról nem is beszélve.

Kinek ajánljuk? Akik maguk is küszködtek/küszködnek étkezési rendellenességgel, tinilányok aggódó szüleinek és svédül tanulóknak, a filmet ugyanis eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Hogy lehet valakinek étkezési rendellenessége egy olyan országban, amely feltalálta a húsgolyókat áfonyaszósszal, és ahol olcsón lehet lazacot kapni, de az emberi lélek titkai kiismerhetetlenek. Katja például szép és sikeres, ígéretes műkorcsolyázó, családja szeme fénye, titokban mégis tudatosan éhezteti magát - de nem ő a főszereplő. Az illető a kishúga, a duci, jelentéktelen és talán nem is túl okos Stella, akiben az egyetlen különlegesség lángvörös haja.

Stella véletlenül veszi észre, hogy egyre furcsábban viselkedő testvére étkezés után mindig meghánytatja magát, és azt is látja, hogy a csinos lányon alig van már hús, de nem mer szólni szüleinek, részben, mert ígéretet tett Katjának, akire mindig is felnézett, részben, mert sejti, azok úgysem tudnának mit csinálni, és igaza is van. Lehet persze poénkodnunk a jóléti társadalom rovására – irigységből tesszük -, de egy fiatal lány még kialakulatlan személyisége labilis dolog, a versenysport kemény nyomása is magas elvárásai kikezdhetik, a család pedig ritkán veszi észre, mi történik, és ha mégis, sokszor nincsenek meg az eszközeik ahhoz, hogy segítsenek.

A forgatókönyvet is jegyző Sanna Lenken rendezőnő mindezt jól tudja, hiszen maga is anorexiás volt, a történet nyilván önéletrajzi elemeket is tartalmaz, ám ő úgy döntött, hogy a filmet nem a látszólag értelmetlenül szenvedő nővér, hanem az eseményeket többnyire értetlenül szemlélő kishúg szemszögéből közelíti meg, és ez Az én csontsovány nővérem egyik erőssége és gyengéje is egyben. Dramaturgiai szempontból hasznos, hogy a külső szemlélő előtt csak lassanként jelennek meg a legfontosabb mozzanatok és jó, ha eltart egy ideig, mire összeáll a kép, ugyanakkor nincs meg az igazi érzelmi töltet. Mivel számunkra nem derül ki, hogy a rá nehezedő nyomáson túl mi váltja ki az összeomlást a nővérnél, és mivel elsősorban az egészet sokáig tétlenül szemlélő kishúggal kell foglalkoznunk, igazából egyikükért sem fogunk annyira izgulni. Ami baj.

Lenken nem tehetségtelen, de nem is átütő erejű rendező, képes erős és meghitt pillanatokat teremteni, de bizonyos szálakat feleslegesen mozgat – mint a kb. 12 éves Stella vonzódását nővére edzőjéhez -, és néha bumfordi módon bánik a szimbólumokkal. igen, értjük, hogy az az ormányosbogár, vagy mi, amit a kislány a film elején egy befőttes üvegbe tett, az valójában az ő lelke, és a végén képes lesz szabadon engedni, de ezt felesleges volt ilyen eszközzel a szánkba rágni.  

Értékelés. 6/10