Hiába volt a széria leggyengébb darabja a hatodik Harry Potter-mozi, a sebhelyes arcú varázslótini utolsó kalandjának filmváltozata bombabiztos kasszasikerre volt ítélve. A producerek is erre gondolhattak, amikor két részben vitték vászonra a hetedik, Harry Potter és a Halál ereklyéi c. regényt, ami nem csak amiatt hangzott rosszul, mert újra Steve Kloves író és David Yates rendező kapták az adaptációt, hanem azért is, mert a méltán sikeres Potter-könyvek közül a záró rész volt a legeseménytelenebb.
Noha a hetedik film kettébontásával a Harry Potter-széria készítői nyilvánvalóan a pénztárcánkra utaztak, a dupla jegyárért kapott bónusz anyagból ezúttal a nézők is profitálhattak valamicskét. A korábbi hat, összességében közepes iparosmelóként elkönyvelhető filmváltozat esetében az alkotóknak J. K. Rowling egy-egy iskolai tanévet felölelő, páratlanul ihletett fantasy-eposzát kellett húgyhólyag-barát hosszúságra tömöríteni. Ezzel szemben két, egyenként két és fél órás moziban gondolkodva az alkotók akár tökéletesen hű adaptációt is készíthettek – viszont Rowling regényei közül éppen a hetedik szorult némi javításra. Az írónő az utolsó felvonásból a megunhatatlan varázslóiskolával együtt kihagyta az addigi részek erősségeit is, a korábban vendégzsánerként meginvitált iskoladráma, gótikus horror és krimi nélkül pedig pusztán egy szabványos fantasy maradt. Rowlingnak ez megy a legkevésbé, ennek megfelelően a hetedik regény egy kínzóan egyhangú macska-egér játék volt sok vándorlással és keresgéléssel, kevés katartikus pillanattal.
A Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész hűen követi a regényt: hősünk mentora, Dumbledore halála után elhatározta, hogy halasztja utolsó roxforti évét, és inkább ősellensége, a világuralomra törő Voldemort horcruxaira (olyan tárgy, amiben az őrült varázsló lelkének „biztonsági másolatait” őrzi) fog vadászni. Voldemort átveszi a hatalmat, náci Németországgá alakítja a varázslótársadalmat, és hajtóvadászatot indít a kiválasztott, azaz Harry Potter ellen. Az első számú nemkívánatos személy két lerázhatatlan társával, Ronnal és Hermionéval a halálfalók elől bujkál, és igyekszik követni azt a néhány halovány nyomot, amik a horcruxokhoz vezethetik. Mivel az egyébként is több sebből vérző hetedik Rowling-opusz legjobb pillanatai nem a regény első felében kaptak helyet, a Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész a korábbi adaptációkkal ellentétben egyáltalán nem nevezhető pörgősnek vagy akár kicsit is izgalmasnak. David Yates előre leszögezte, hogy az első részt "szocreál" stílusban fogja megfilmesíteni, a második pedig a regény grandiózus fináléjához méltóan igazi fantasy-opera lesz. Eddig még rendben is lenne a dolog, hisz a regény első fele valóban jóval komolyabb és depresszívebb egy átlagos fantasynál, Steve Kloves írónak viszont ismét sikerült elbagatellizálni egy örökérvényű mondanivalójú eposzt. A legtöbb jelenetre jut egy letaglózó, infantilis poén vagy hiperprimitív benyögés, ami az első filmbe még belefért, de Harry felnőtté válását és Voldemort holokausztját komolytalanná teszi.
Kloves szkriptje még szolgai adaptációként sem vállalható munka: nem hangsúlyoz kellően néhány fontos információt, ezzel számos történést (például Harry megszöktetését) hagy motiválatlanul. Yates vizuális stílusa ismét tökéletesen középszerű, sehol egy átlagon fölüli megoldás, ehelyett rengeteg fantáziátlan látványoskodást kapunk. Persze nem volt rá sok esély, hogy Kloves és Yates hirtelen megtáltosodjanak, hisz a franchise tulajdonosai – ellentétben Rowlinggal – mindig is igyekeztek a lehető legjobban bebiztosítani magukat és a legkisebb közös többszöröst megcélozni, ennek megfelelően a Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész is végtelenül hatékonyság-optimalizált és korhatár-barát lett.
Ráadásul még a korábbi filmek kevés pozitívuma is hiányzik belőle. John Williams zenei koncepciója végérvényesen a múltté, a kiváló szereposztásból pedig a három, még mindig korlátolt színászi eszköztárú frontember (Radcliffe, Grint és Watson, aki végre leszokott az idegesítő szemöldökrángatásról) tölti ki a játékidőt. Rowling regényét természetesen még így sem sikerült annyira lerontani, hogy ne legyen jóval tartalmasabb és élvezhetőbb egy átlag blockbusternél, a könyben rejlő lehetőségekhez képest viszont mindenképpen kudarc az adaptáció. Inkább ne gondoljunk bele, milyen filmek születtek volna, ha a kezdetektől olyan fantasyban jártas, vizionárius rendezők kapják a HP-sagát, mint Tim Burton, Clive Barker, Terry Gilliam vagy Guillermo Del Toro (utóbbi kettő tényleg az esélyesek között volt). A Harry Potter és a Halál ereklyéi - I. rész eddig a széria leggyengébb láncszeme, de optimizmusra így is lehet némi okunk: a hetedik regény javával a soraiban a jövő nyárra ígért záró rész ennél csak jobb lehet.
