Sofia Coppolának már második játékfilmje az Elveszett jelentés, amit íróként és rendezőként is jegyez. Valódi szerzői film ez, méghozzá egy női szerző filmje, gyaníthatóan önéletrajzi indíttatásból, de lehet hogy csak úgy, szuverén.
Kedvelt vígjátéki alapszituáció, amikor a főhős akaratán kívül egy általa ismeretlen világba csöppen. Az idegen emberek, az érthetetlen nyelv, a különös szokások gegek kimeríthetetlen tárházát képezik a vígjátékírók számára, hiszen hála a világméretű turizmusnak, a leendő közönség soraiban szinte mindenki élt át már vicces helyzeteket külföldön, a siker biztosnak tetszik. Volt már amerikai Párizsban, francia New Yorkban, egy jenki Arthur király udvarában, és maga Arthur király egy brooklyni középiskolai baseballmeccsen. Amazonasi indián vagy Tarzan a nagyvárosban, belvárosi pubi vagy egy bankigazgató elkényeztetett leánykája a vad dzsungelben, Piedone Hongkongban és Afrikában, a marslakók a Földön, egér a Marson. Lolka és Bolka, valamint Phileas Fogg a világ körül.
Ezekben a filmekben az első számú buktatót rendszerint el szokták kerülni az alkotók. Csak a legszínvonaltalanabb filmekben ábrázolják az idegen nép szokásait, életmódját, netalántán tagjait kinevetendőnek, mindenki ismeri a mondást: Ha Rómába mégy, élj úgy, mint a rómaiak! Tiszteld a helyet és annak lakóit, ahová utazol. Ezzel ellentétben az utazó kiváló kísérleti alanynak, vagy médiumnak, a vele megtörtént események tökéletes alkalmaknak bizonyulhatnak saját kultúránk, társadalmunk, társas viszonyaink és önmagunk hibáinak feltárására, azok karikírozására, nevetségessé tételére, ennek folyományaként a figyelem felkeltésére, a dolgok kijavítására. De komolyan szólva gondolhatunk a klasszikus nagy utazókra is: Odüsszeuszra, Gulliverre, Robinson Crusoe-ra, Candide-ra, Szindbádra is, hogy csak az irodalmi példáknál maradjunk.
Hollywood nagy-nagy keresztapja, F.F. Coppola igazi olasz típusú családfőként minden tehetséges családtagjának biztosítja az utat a világot ténylegesen jelentő mozivászonra. Kiterjedt, nagy a család, olvasható is majd minden tagja a hosszú filmvégi stáblistákon, igazi sikert közülük eddig csak az unokaöcs, Nicholas Cage ért el, de ő, teljesen megérdemelten, nagyon nagyot. Most azonban a kisleány is kopogtat, jól hallhatóan, határozottan, erőteljesen.
Sofia Coppolának már második játékfilmje az Elveszett jelentés, amit íróként és rendezőként is jegyez. Valódi szerzői film ez, méghozzá egy női szerző filmje, gyaníthatóan önéletrajzi indíttatásból, de lehet hogy csak úgy, szuverén. Finom, érzékeny humorú, könnyed, ám mégis okos elmélkedés a film egy, a munkamániás férje által magára hagyott hamvas és üde nő, és egy manapság reklámfilmekben szereplő, öregedő és cinikus, ám hajdan híres mozisztár találkozásáról a modern, szinte már XXII-ik századi Japánban, amikor az otthon, Amerikában megszokott rutinmondatoknak, szokásoknak, fordulatoknak már elveszett, az őket körülvevő, idegen környezetnek pedig még számukra ismeretlen a jelentése.
Az elképesztően rohanó, infantilis mohósággal a nyugatot majmoló, agyonautomatizált modern japán kultúrát rezignált fásultsággal, álmatlanul szemlélő férfi és a fiatal lány egymásra találása törvényszerű, a japán hagyományokkal, a kifinomult szertartásokkal való ismerkedésük pedig végzetszerű. Ennek kapcsán döbbennek rá arra, hogy az emberi kapcsolatokban, mára már kultúráktól függetlenül, mennyire fontos az egymásra figyelés, a megértés, azok a dolgok, amelyek gyakorlás híján (és/vagy abban a nagy rohanásban) teljesen elfelejtődnek. Tudom, ez így közhelyesnek hangzik, ám attól még így van. A bájos, ám unatkozó lány szerepében a tehetséges Scarlett Johanssont, a kiégett filmsztár szerepében a sok bugyuta szerep után végre egy igazán nagyot alakító Bill Murrayt láthatunk, aki e teljesítményéért Golden Globe- és Oscar-jelölést is begyűjthetett az idén. Sajnos, a Nagy Oszi nem jött be a Legjobb Férfialakításért, ám ez nem jelenti azt, hogy díj nélkül maradt volna a film. Az e cikk írása előtt nem sokkal lezajlott ceremónián Sofia, a Coppola-családból immáron negyedikként, a Legjobb Eredeti Forgatókönyvért elnyerte az arany szobrot. Azoknak, akiknek egy film megítélésénél nem a begyűjtött díjak száma a mérvadó, annyit mondhatok csupán, hogy ez most azért jogosnak tűnik... És Bill Murray tényleg nagyon jó, az elmaradt díj ellenére is.
