Férfibecsület

"Láttál már féllábú afroamerikai búvárt? Én igen. Ne tudd meg, milyen." Aligha jutott volna eszembe summázatként e gyarló szellemeskedés, csak kicsit lenne eredetibb munka a Férfibecsület, picit specifikusabb, ha legalább parányi jeleit mutatná az alkotói fantáziának.
Ízlés és vérmérséklet kérdése, ki mikor lesz torkig Hollywood mérhetetlen szellemi tunyaságával. (Én most, nem először.) Azzal, hogy ott, nekik mindegy miféle egyéniséget visznek vászonra. Ugyanaz a szerkesztésmód, a figura skiccelés, a plánozás és az üzenet, függetlenül attól, hogy a cselekmény során olasz prolifiú verekszi-e fel magát bokszolókirállyá, zsidó kóristalány Broadway-sztárrá vagy (mint jelen esetben) egy fekete földműves fia elit mentőbúvárrá. A kiemelkedés vágyától hajtott, sanyarú sors edzette jellem elé nem vethet az élet olyan akadályt, melyen az által ne hágna. Carl Breshear - megküzdve az 1950-es évek rasszista közegével - első és egyedüli feketeként végzi el a búvártiszti iskolát, lesz korosztálya legjobbja, s amikor egy baleset következményeként térdből levágják az egyik lábát, műlábbal is visszamegy életmentő búvárnak.
Az akarat diadalát illusztráló amerikai filmek általában megtörtént eseteken alapulnak. Ez is. A Férfibecsületbe azonban Carl megszemélyesítője, a kiváló Cuba Gooding Jr. és a színészóriás Robert De Niro sem képes életet lehelni. (Utóbbi a kiképzőtisztet alakítja, aki "niggergyűlölőből" Carl szövetségesévé nemesül.) Marad tehát ezredszer is: a férfiasság, az önérzet, a küzdőszellem iskolája, azaz a fárasztó, lélektelen, minden egyediségétől megfosztott tanmese.