Filmszemle: ízekre szedve

Csütörtök este veszi kezdetét a harmincegyedik, milleniumi Filmszemle. Hat nap - rengeteg mozizás, hajnalig tartó sörözések, beszédek, beszélgetések és filmviták, és idén először a hang-ulat élő internetes közvetítése. Folyamatosan tudosítunk a filmszemle eseményeiről, helyszinen tartozkodó munkatársaink kritikáit olvashatják az indexen.

A keret

A szemle február harmadikán kezdődik az ünnepélyes megnyitóval. A magyar filmes szakma jelenéről és jövőjéről szóló szokásos beszédek után a versenyfilmek közül elsőként Mészáros Márta új filmjét mutatják be Kisvilma - Az utolsó napló címmel. A szemlét záró díszelőadás pedig Szabó István "A napfény íze" című alkotása, melyet csak versenyen kívül láthatunk. A filmet egyébként nem kell félteni, tavaly Berlinben már elhalmozták díjakkal, megkapta a legjobb forgatókönyv, operatőr és férfiszínésznek járó Felixet. A bemutató előtt eredményhirdetés, utána pedig az elmaradhatatlan székelykáposztázás és pörköltözés. Azért a főszerep természetesen a filmeké. A versenyprogramban 24 játékfilmet, 27 kísérleti- és kisjátékfilmet, 31 nem fikciós filmet vetítenek majd. Idén az előzsűri által nem választott filmekről sem maradunk ki. Információs vetítéseken az összes benevezett film megtekinthető, de ennek az az ára, hogy a filmeket csak egyszer és sajnos egyszerre vetítik.

A helyszín

A szemle a Corvin Filmpalotából visszaköltözött a Budapesti Kongresszusi Központba (BKK). A döntést a szervezők szerint a Corvin befogadóképességének korlátai tették szükségessé. Tavaly sokan - sokszor maguk az alkotók is - kiszorultak a mozielőadásokról, idén a BKK hat terme a számítások szerint elég lesz az 5000 meghívott vendégnek. Azonban a nem kifejezetten mozinak tervezett épület ideiglenes átalakítása jelentős többletet jelent majd a szemle költségvetésében. Mindenesetre a termeket az ígéretek szerint a legmodernebb technikával fogják felszerelni. Én mindenesetre jobban szeretem a szocreál monstrumot, mint a Corvin kóláspultját. Ja és ha süt a nap nagyon jókat lehet andalogni a Gesztenyés-kertben.

A szakma

A szakmabeliek mellett idén az újságírók, és a filmközeli egyetemi tanulmányokat folytatók között sorsolták ki a tavalyi meghívók majd kétszeresét. Meghívták a rendezvényre a nagyobb nemzetközi fesztiválok igazgatóit, és vagy 150 külföldi újságírót a világ 30 országából, ők tolmácsok segítségével nézhetik majd a filmeket. A szemlén a konferenciák és sajtótájékoztatók mellett újra lesznek filmviták - melyre, ha minden jól megy belépő nélkül bejuthat minden érdeklődő. A vitákat rendezők, kritikusok vezetik és nem a filmkészítés elszomorító körülményeiről, hanem az elkészült filmekről, a megfogalmazott gondolatokról, a felhasznált technikai fogásokról beszélgethet majd, boldog boldogtalan. A szervezők a BKK egy külön kis termét és a büfé egyik szegletét jelölték ki a filmes viták helyszínéül.

A nép

A szemle egyik szervezője szerint a leleményes filmbarát ifjúság idén is bejut a filmekre, ami nem ígéret, csak a korábbi évek tapasztalata. Ha azonban valaki kint maradna a Puskin mozi bemutatja a szemle teljes versenyprogramját. A BBS Toldi mozi kistermében pedig az idei filmek mellett a korábbi szemlék filmjei közül is látható néhány - többek között a Cukorkékség, és az Észak, Észak.

A díjakról

Idén is két szakmai zsűri értékeli a játék- és dokumentumfilmeket, Jeles András filmrendező és Kéri László politológus elnökletével. A díjakhoz felajánlott támogatásokban az előző évekhez képest a kereskedelmi tévék aránya megnőtt, míg az állami tévéé csökkent. Az ORTT viszont 25 millió forintos különdíjat alapított, és megalakította saját árnyékzsűrijét. A honi szakma ítéletei mellett a közönség, a diákzsűri és a külföldi kritikusok is kifejezik majd véleményüket a tavalyi év filmes terméséről.

Az internet

Január 28-án reggel elindult a szemle programjairól is tudósító új filmes portál: a film.magyar.hu. Csejdy András és csapata közel fél éve dolgozik az oldalon, amely, ha már elkészült, hát felvállalta a 31. Magyar Filmszemle hivatalos honlapjának szerepét is. A teljes katalógus, a vetítések időpontja, az esetleges változások mellett a filmekről kritikák, az alkotókkal interjúk, a hangulatból ízelítő kerül majd fel a szemle ideje alatt. Az angol változat még csak "coming soon", de a szemle alatt majd itt találnak hasznos infókat a külföldi vendégek. A tervek szerint a szemle után tovább fejlődik az oldal. A film.hu legfontosabb célja pezsgést vinni a magyar filmeséletbe, szabaddá tenni az információk áramlását és bekapcsolni a magyar filmgyártást a nemzetközi keringésbe. Az interneten válogathatnának a külföldi producerek és rendezők magyar forgatókönyvek, helyszínek, színészek között. A regisztrált szakmabeliek pedig megtudhatnák, hogy milyen filmeket forgatnak aktualice, és abban kik is szerepelnek és dolgoznak. A közönség számára az állandóan frissülő Mustra magazint (filmpremierek, könyvajánlat, riportok) valamint linkgyűjteményt és keresőt ajánl a portál. A film.hu még nincs befejezve, mindenesetre Csejdy szerint "lesz itt minden, mint a búcsúban". Ez némiképp az Origo minden.hu szemléletére emlékeztet, pláne, hogy az oldal már a kezdetekor áttekinthetetlen. Sajnos a webes megjelenést tervező Szeptember 1. Stúdió alkotta dezájn sem sikerült igazán jól, de ez még biztosan alakul. Mindent összevetve az ötlet nagyon jó, és ha megmarad a kezdeti lelkesedés, akkor egy nagyon hasznos portállal bővül a magyar internet.