Ahogy az első randevúra, olyan izgatottan tér be a néző első filmes rendező mozijára, ezúttal azonban lehűtött a találkozás.
A pályakezdő alkotót legtöbbször sajátos gondolat- és élményvilág jellemzi, amelynek kifejezésére még nincs minden eszköz a birtokában. A korai filmek gyermekbetegségei rendre ebből fakadnak. A Halálkeringő című thriller rendezője, Köves Krisztián Károly esetében azonban ennek a fordítottja igaz.
Kifinomult formai készség, a műfaji szabályok követése jellemzi munkáját, az eredeti látásmódot és üzenetet viszont hiába keresnénk alkotásában. Ráadásul Szabó István forgatókönyve az első tíz percben feltár minden titkot, így a néző majd' az összes információ birtokában kénytelen végignézni, ahogy a szereplők váratlan fordulatok és különösebb feszültség híján egyszerűen lejátsszák a felvázolt történetet. A magyar filmeknél szinte megszokott módon a párbeszédek ismét kopogósra (irodalmiasra) sikerültek, ami nem segíti a két főszereplő játékát. Dobó Kata sajnos, Kern András szerencsére nem okoz csalódást: az előbbi erőtlenül alakít várandós, kokainos, pánikrohamokban gyötrődő lányt, utóbbi magabiztosan hozza a szedált városi zsaru apát.
Pedig ha van filmfajta, ahol a színészeket támogatni kell, az épp egy ilyen kamaradarab. A történet ugyanis egyetlen helyszínen, egy beazonosítatlan nagyváros kelet-európai hangulatú lakásában játszódik, ahol apa és lánya tíz év után találkozik újra. A kettejük közötti feszültség és a lány rossz lelkiismeretét okozó elkendőzött bűneset egymásra találás helyett klausztrofób légkörű, vérgőzös moziba torkollik.
