Ha nem tudnánk, hogy Csupó Gábor legújabb - nem animációs - fantasy filmjéhez az 1946-ban írt Fehér lovacska című, Elizabeth Goudge-gyerekregény szolgált alapul, jó okkal hihetnénk, hogy egy hollywoodi laboratóriumban összeöntögette, aztán egy közepes effektekre képes mixer segítségével összekutyulta a következőket: Híd Terabithia földjére (saját műve 2007-ből), Narnia krónikái, az 1985-ös Legenda (Tom Cruise-zal a főszerepben) és a Charlie és a Csokigyár.
Csupó látványosan nem akar újat mondani, csupán átismételni, ezredszer is felmondani, hogy a világ - amíg azt gőg és gyűlölet irányítja - az örök sötétség, a Hold birodalma felé tart. Így Maria Merrywaether-nek, az árván és szegényen maradt leánynak - ő a legújabb kiválasztott Holdhercegnő - sincs más küldetése, mint megmenteni és megváltani Holdföldét két család, a Merryweatherek és a De Noirok ősöktől eredő, értelmetlen acsarkodásától. Csupó a legtöbb jelenetben hanyagolja a Terabithiában kitűnően kamatoztatott fantáziáját és kreativitását (vagy szimplán elmúlt neki), hanem a lehető legevidensebb módon visszakérődzi az elébb említett mesék, fantasyk képi világát. Pedig micsoda, ha nem épp egy újabb mese lenne az, ami elbírja e töménytelen mennyiségű szirupot, csodát, rissz-rossz effektet?
Bár a finálé - a turai kastély díszletei közt - végre tényleg mesés: Mariát elnyelik a hullámok, melyek a számítógépes technika áldásos segítségével előbb szökőárrá, majd unikornisokká formálódnak, melyek pedig a hátukon adják vissza a természetnek az ő szűz és egyszersmind bátor leányát...
