A magyarországi slam poetry mozgalom életében fontos állomás a Slam.Pont kiadása. A könyv megjelenése már évek óta tervbe volt véve. Először egy antológia (+CD melléklet) összeállításában gondolkodtak a hazai slammerek, amelyben 15-25 szerző kapott volna helyet, de végül is ebben a formában nem tudták megvalósítani. Kérdéseinkre a Slam.Pont 2 kötet egyik slammere, Kövér András Kövi válaszol.
Mi a jelentősége annak, hogy egy alapvetően élőszóban működő műfaj már papíron is olvasható?
A Slam.Pont éppen olyan, mint amilyen maga a slam is, sokszínű, emberközeli, közösségi, és nehéz beskatulyázni. Egy slam szöveget éppúgy írásba lehet foglalni, mint ahogyan egy nyomtatásban megjelent verset is felolvashatnak. Az élőszóban előadottak azonban nem állhatnak csupán önmagukban a papíron, ezért kerültek bele a kötetbe a szövegek keletkezését és jelentéseit magyarázó széljegyzetek. Érdemes azt is bemutatni, ki hogyan éli meg a mozgalom formálódásának folyamatát. Egy-egy kiválasztott írás kapcsán pedig megszólal egy ún.szakkommentátor is, amivel egy picit a slam poetry kortárs irodalomhoz fűződő felemás viszonyára fókuszálunk rá.
Persze azért senki nem veszi ezt véresen komolyan.
A Slam.Pont kötetetekből mit profitálhatnak a slammerek?
Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy eljut majd a kötet olyanokhoz is, akik idáig még egyáltalán nem találkoztak a slammel, mégis valószínűbb, hogy jobbára csak olyanok veszik kézbe, akik már eddig is a rajongók közé tartoztak. Őket is segítheti abban, hogy árnyaltabban gondolkodjanak a slam poetryről, s talán magukat is könnyebben el tudják majd helyezni a történetében. De a jelenség teljes megértéséhez továbbra is el kell járni slam-estekre, mert a veleje igazán csak ott ismerhető meg.
A Költészet napjára idén a te munkáid is megjelennek.
Nagyon nagy megtiszteltetés a számomra, hogy bekerülhettem a szerzők közé, főleg így, hogy a második kötetben kapok helyet, amikor még az egész elgondolás az újdonság erejével hat. A könyvbe foglalás egy egészen más megnyilvánulási lehetőség, mint amikor kiállsz a színpadra. Elég sokat dolgoztam a pécsi közösség építéséért, és sokat is szorongok amiatt, hogy a későbbiekben is működjön. Most egy kicsit képviselhetem az egész pécsi slam-színteret.
A mozgalom, ahogyan Magyarországon sok minden más, erőteljesen budapesti kötődésű, de egyre határozottabban megmutatkoznak a vidéki városokban szerveződő közösségek is. Pécs hogyan fogadta be a slam poetryt?
Az első Slam Poetry névvel jelölt eseményt 2009-ben rendezték meg Pécsett, ezt Farkas Roland „Wolfie”, a Punnany Massif frontembere és Tonte Renáta szervezte. 2011-ben volt a névadás. A Sopianae Slam Poetrylétrejöttében Áldozó Krisztián „Aldo” vállalt vezető szerepet, és ekkortól kezdve lettem én is részese az eseményeknek. Amikor 2012 elején átvettem a programok szervezését, már elég sokan eltűntek az induló csapatból. Jelenleg kb. 100-150 főről beszélünk, akik itt a Mecsek alatt igazán érdeklődnek a slam iránt. A klubeseményeken alkalmanként 15-20 fellépővel lehet számolni. Ezért én mindig is azt vallottam, hogy havi egy alkalomnál gyakrabban nem szabad slam esteket szervezni Pécsett, mert ellenkező esetben a közönség hamar ráun a dologra.
A helyi folyamatoknak mi adott lökést?
2012-ben március 15-e apropóján először rendezték meg az eddigi legnagyobb médiatámogatást kapó Slam Poetry rendezvényt, a Pilvaker slam- és rapversenyt. Én ott akkor a harmadik helyet szereztem, nagy meglepetésemre, mert csak két nappal a verseny előtt kerültem be a mezőnybe, beugróként. De ugyanebben az évben került sor az első országos bajnokságra. Az akkori 25 fős mezőnyből öten jöttek Pécsről, és ketten (Tonte Renáta, Fata Dániel) be is jutottak a verseny nyolcfős nagydöntőjébe. Az elmúlt hónapokban pedig elindult egy projekt, a Nekem Nem Mindegy, ennek során középiskolai irodalomórákra látogatunk el, és tehetséges gyerekeket keresünk. Szerencsére találunk is.
Országos viszonylatban hol helyezhető el a Pécsi Slam? Egyáltalán: van értelme erősorrendről beszélni?
Mindenképpen külön kell említenünk a budapestieket, valamint együtt a vidékieket és a határon túliakat. A fővárosban élők egyértelműen helyzeti előnyben vannak, mert ott sokkal többször van lehetőséged megmutatni magad, több a fellépő, a közönség is heterogénebb. Stabilabb a gazdasági háttér, és ott bekerülhetsz az országos sajtóba is. Vidéken nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk a siker érdekében. Mi, pécsiek kb. félévente tudunk olyan nagy költségvetésű eseményt megvalósítani, ahova meghívhatunk országosan is ismert slammereket. A pécsi slam közösséget azonban kiemelten számon tartják. Valahol ennek bizonyítéka az is, hogy bevettek a második Slam.Pontba. De a többiek is egyre inkább előtérbe kerülnek. A 2013-as országos bajnokságra elég sok erdélyi slammer is bejutott, megjelentek a miskolciak, a szegediek. Mostanában pedig a felvidéki slammerek vannak feljövőben. Tavaly Laboda Robi személyében még az országos döntő dobogójára is felértek.
Többször elmondtad már, hogy te nem azt az utat járod, mint sok pályatársad, akik az aktuális közéleti eseményekről alkotott impresszióikat gyúrják szöveggé, hanem személyes élményeidre építesz. Úgy tűnik, mintha a fősodorral szemben próbálnád meg megtalálni a helyed.
A közéleti témájú slam rövid lejáratú, gyakran öncélú és teljesen kiszámítható. Versenyeken előre borítékolható, sokan felsorolják majd, mit gondolnak az új adó bevezetéséről, vagy hogy mennyi pénz megy el stadionépítésre, mi a külföld véleménye rólunk. Fél év múlva senki sem fog emlékezni ezekre a szövegekre, mert csak a felszínt kapargatják, a felszín pedig állandóan változik. Határozott véleményem van a közélet eseményeiről, ugyanakkor nem akarok az elégedetlenségemnek mantraszerűen hangot adni. Ha így tennék, sosem lépnék túl a hétköznapok rossz közérzetén. Olyan élethelyzeteket, benyomásokat keresek, amelyek egyszerre személyesek és tipikusak. Sokat beszélek a gyerekkoromról, a felnőtté válásról, mert azt gondolom, hogy ezek a folyamatok erősebben befolyásolják az ember identitását, mint a közélet pillanatnyi állapota.
Mióta négy évvel ezelőtt, megszületett a kislányom, még komolyabban foglalkoztat, ki is vagyok valójában, az én elképzeléseim vajon hogyan határozzák meg a gyermekem életét. Úgy hiszem, a történeteim rímelhetnek másokéira, amit én átéltem, jó eséllyel megtörténhetett mással is. A személyes tapasztalatokból táplálkozó szöveg tud igazán őszinte és hiteles lenni. Csak így juthatok közelebb másokhoz, s tanulhatok többet önmagamról.
Miért a slamet választottad formának a gondolataid kifejezéséhez?
Ebben a közegben teljesen a magam ura vagyok. Nekem kell megírni a szövegeimet, én is mondom el a közönségnek. Voltam zenekari tag, tudom milyen az, amikor az alkotókedvedet elszívják a motiválatlan, sopánkodó zenésztársak. Itt nem bújhatok el mások mögé, nem sumákolhatok, viszont azt sem mondhatják meg nekem, hogyan csináljam. Enyém a döntés joga, de a felelősség terhe is. Bármit megtehetek, mert nincsenek szabályok, pontosabban itt a szabadság a rend.
Melyik írásodra vagy a legbüszkébb, melyiket tartod a legjobbnak?
A legkedvesebb versem az Emma örök, ami egyben a legszemélyesebb is. Egy pesti irodalmi fesztiválon (Margó) rendezett slamversenyre írtam. Ismert költők alkotásaihoz kellett kapcsolódnia az előadott szövegnek, én Juhász Gyulát választottam. A kislányomról, az apaságban való megújulásról, az élet újraértelmezéséről beszélek ebben. A legnagyobb sikerem is hozzá kapcsolódik, mert végül megnyertem a versenyt. Egy kedves emlék is eszembe jut róla. Egy fiatal szerelmespár bevallotta nekem, e versem miatt kapott kedvet a gyerekvállaláshoz. Egy év múlva megkerestek, hogy elmondják, megszületett a babájuk. Egy kicsit megint apa lettem.
De még közel áll a szívemhez a Vizsgadrukk, amely pörgősen és viccesen összegzi az egyetemi vizsgahangulatot. A Pécs az Pécs azért fontos, mert ez egy lokálpatrióta vallomása, amiben van kritika is a »hazával« szemben, de összességében pozitív kicsengésű. A Kifacsart pedig jól szemlélteti a politikai kiábrándultságomat azzal, hogy több tucat jelszó és szlogen szórendjét megváltoztatva, illetve ellentétét megfogalmazva tagad mindent, amit egyszer valakik hittel vallottak, de később tartalmilag kiüresítettek.
Vannak más írói terveid is?
Prózával régebb óta próbálkozom, mint a versekkel. Úgy hét évvel ezelőtt elkezdtem novellákat írni. A legtöbb a fiókba került, de egy-kettőt publikáltam. Foglalkoztam már publicisztikákkal és esszékkel is, és talán furcsán hangzik, de a legjobban regényt szeretnék írni. Nagyobb teret ad a gondolatok ábrázolására, mint a slam, ugyanakkor mélyebb, összetettebb alkotómunkát is igényel. Már évek óta dolgozom egy nagyobb lélegzetvételű regényen, amelyben az ember tanult tehetetlenségét járom körbe. Még az is lehet, hogy egyszer, a nem is annyira távoli jövőben olvasható lesz.
(Kövér András Kövi portréját az interjú szerzője, Jeges-Varga Ferenc készítette)
