Napjaink egyik legtehetségesebb magyar rendezője egy tőle elfogadhatatlan filmet tett le az asztalra.
Kultúra az, ami
...ami továbbél, ami hat, amit újra és újra előszednek, megforgatnak, megrágnak, kiköpnek, újraszentelnek, megszeretnek, vitáznak róla, kicsit elfelejtenek, de amire emlékeznek belőle, azzal kezdik elölről. Meg még sok egyéb, ezen most ne lovagoljunk. Mary Shelley Frankensteinje (hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az orvost hívták így, maga szörny simán "teremtmény") ugyan nincs rászorulva újabb és újabb remake-ekre, ettől függetlenül jó dolog, hogy megesik vele; magam részéről még ennél is sokkal jobban szeretem, amikor egy "klasszikus" tényleg csak ihletkén szolgál, leütött cölöpökkel utat jelöl nagy vonalakban egy új alkotás számára, magyarul, amikor saját Frankesteinje sem feltétlen ismer rá teremtményére. Mundruczó Kornél, a tarrbéláskodással többször vádolt, máskor ugyanazzal dicsért és ennek megfelelően Európában is többnyire joggal körbeünnepelt magyar rendező három éve mutatta be a Bárka színpadán a Frankenstein tervet, amely a tökénél ragadta meg az eredeti sztorit, és csinált belőle valami rohadtul mást. És ez szerintem remek dolog. Nincs szó klasszikus értelemben vett horrorról, a teremtmény itt egy zabigyerek, most jött az intézetből, anyjához indul, de belefut az apjába is, aki eddig nem tudott róla. A férfi művész, rendez, értsd: teremt. Semmiből valamit. Apu, fiú, szentlélek. A gyerek meg az, ami, egy szocializáltalan kis pöcs, közönséges bűnöző, a "teremtés vadhajtása". Miután gyilkol, bujkálnia kell egy lepukkant régi bérházban, ahonnan nem is mozdulunk ki fájóan hosszú ideig.
Szenvedő szerkezet
Mundruczó erőszakkal és gyilkossággal színesített filmjein ritkán röhögjük halálra magunkat, de a Szelíd teremtéshez képest a Delta még mindig egy Benny Hill Show. Azon még csak el lehetett vitatkozni, hogy hányszor kell Tóth Orsit megerőszakolni, hogy átjöjjön a művészi mondanivaló, de ugyanakkor az egész filmet olyan csodálatosan megkomponált és fényképezett jelenetek sora alkotta, amelyeket látva az ember semmilyen díjat nem irigyelt el tőle, abból a sokból, amit kapott. Nem mintha az egyik elvileg felülírhatná a másikat, de hát a közönséget emberek alkotják, ritkább esetben politikusok, zsűritagok és újságírók, a film meg komplex élmény jó esetben, szóval a végeredménnyel legtöbbünk igen elégedett lehetett. A Szelíd teremtés ezzel szemben, miután rendkívül egyszerű módon egy színpadi darabot vett filmre és kilencven százalékban egy elátkozott és sivár házban játszódik, aligha képes olyan vizuális élményt nyújtani, ami elvonná a figyelmem arról, hogy ez a föld egy másik világ pokla. Számomra baromira nyomasztó nézni ezeket félbarbárokat, idegesítenek és semmi részvétet nem keltenek bennem; s ezen akkor se szégyellem el magam, ha netalántán a rendező szándéka szerint épp az ilyen, a deviánsnak kikiáltottak felé tanúsított hozzáállás feltérképezése és képünkbe vágása volt a cél. Ha és amennyiben.
Fesztivállapot
Hívhatjuk minimalistának, vagy kimondhatjuk, hogy üres. Kevés. Mundruczótól legalább is. Bárki mást kivágtak volna vele az utcára. Még a film eleji casting-jelenetben a rendezőt alakító rendező magyarázza a betévedt varrónőknek és intézetiseknek, hogy ez itt egy kamera, ebbe kell nézni, illetve, hogy a filmekben időnként sírnak, időnként nevetnek a színészek. "Itt most sírni kéne"-hangzik el. Na ez az. Hogy itt valamiért mindig sírni kéne, és innen nézve egy telibetalált öniróniának tűnik, kár, hogy aligha annak szánta. A filmbéli rendező terve az amatőr színjátszók szerepeltetésével csúnya kudarc, nem talál hiteles karaktert - ám a valóságban valamiért ugyanezt a színészválogatási módszert rendre úgy próbáljuk eladni, hogy mennyire bejött. Pedig nem. "Kit alakítasz a filmben? - Magamat. - És te milyen vagy? - Nem tudom." Ez egy a főszereplő, Frecska Rudolffal készült interjú részlete. Ami egyébként lehetne poén is, sőt ha olyan kedvem van, azt mondom, ez igen, ez a Rudolf, ez egy rocknroll fazon, őt ne dugják szmokingba, meg ne toljanak az orra alá mikrofont, nem vevő az ilyesmire. Ha rosszabb kedvem van, azt mondom, akkor minek vagy itt? Bár ha rosszabb kedvem van, nem ülök be a Szelíd teremtésre, mert félő, hosszában vágom fel az ereimet.
Kinek ajánljuk?
- A magyar művészfilmek rajongóiknak.
- Aki kíváncsi a Frankenstein-sztori újraírására.
- Aki hisz a minimalizmusban.
Kinek nem?
- Aki szerint ez is csak egy újabb kultúrblöff.
- Aki már a Deltát sem szerette.
- Aki inkább az új garnitúra pénzosztóinak ízlésében bízik.
3/10
