Janus

Hogy egy csapat hajléktalan képes-e újat mondani a középkori magyarságról a jelen eszközeivel, vagy akár a mai magyarságról egy évszázadokkal ezelőtt lejátszódott történelmi konfliktus felidézésével? A Veszprémi Színház társulata a kérdésre "igen"-nel próbál megfelelni a Janus című színdarab tévéfilm-adaptációjában. (Ettől függetlenül mozipremier!)

Buci papnak megy

Magánéleti marhaságain jó lenne túllépni, mert akkor újra színészi elhivatottsága jutna legelőször eszünkbe Stohl András nevének hallatán. Az előadásmódja – mikor valóban átadja magát a darabnak, mikor kész utolsó molekulájáig a forgatókönyv rabszolgájává válni – már-már zavarba ejtően őszinte: Stohl kétségtelen, hogy nem egy kaméleon, nem képes a szerep érdekében testileg-lelkileg átváltozni, de lendülete, odaadása, színművészetének egyfajta bárdolatlan tisztasága mindezt feledteti.

Vegyük csak a Janus alapszituációját: egy csapat hajléktalan ül egy mosolygós-napfényes falusi vasútállomás lépcsőin, és valamiféle vonatra vár. A nyelvezetük bárdolatlan, a viselkedésük szintén, ám az útszéli sértések mocskán szép lassan átszivárog, hogy nem azok, akiknek tűnnek. Janus Pannonius és Mátyás konfliktusának lehetünk tanúi általuk; Magyarország tizenötödik századbeli meghatározó figuráinak összecsapását nézhetjük végig a lumpenek előadásában.

Mátyás az igazságos, Janus a kanos

[img id=299003 instance=1 align=left img]Stohl játssza Janus Pannoniust, és először azt hittem, rossz döntés volt a szerepet rá osztani. Nem igazán illik szájába a műmájerkedés, mint ahogy a többiek előadásában is hamisan cseng a szleng – a modern magyar színház egyik legnagyobb ballépése az ilyesminek az erőltetése. Valami olyasmivel próbálkozik a szerző, amihez érezhetően semmi köze nincs, egy olyan közeg verbális megidézést kíséreli meg, amibe nem született bele, ami ebben a formában csak mint ciki toldalék illeszkedik a darabhoz.

De szerencsére idővel a Janus felhagy a csavargóvilág dumamegoldásainak kántálásával – néha persze visszaszivárognak a szövegbe, megzakkantva a lendületet, de messze nem annyira zavaróak, mint eleinte – és amint ritkulni kezd a dialógban az erőltetett, hamisan csengő szleng, illetve hozzászokunk a történelmi szituáció és a darab szereplőinek megjelenéséből adódó kontraszthoz, úgy nyílik meg a színészek előtt az út a felszabadultabb játék felé, és úgy lesz a Janusból gördülékeny, szórakoztató, izgalmas adaptáció, amelynek a rövid futamidő, alig egy óra, még ráadásul szimpatikus, frappáns formát is kölcsönöz.

Stohl Janus Pannoniusának nyílt szívű, már-már kukoricajancsis eltökéltsége leveszi az embert a lábáról – ám Stohl képes őt variálni, és a film végére nyilvánvalóvá tenni (bár ideje az tényleg nem sok van rá), hogy a figura motivációi messze nem annyira egyértelműek, mint azt a darab vagy akár saját elvárásaink velünk eleinte elhitetni szerették volna (lásd az alcímet). Ráadásul Stohlnak nagyszerű színészkonkurenciája akad Máté P. Gábor személyében, aki szinte lejátssza őt a vászonról/képernyőről: Máté P. alakításában Mátyás király egy cool gangsta, egy végtelenül szimpatikus antihős, akinek kegyetlensége, már-már szociopata viselkedése egy országáért aggódó és azért szó szerint mindenre képes bölcs királyt rejt.

A tévéfilm jó film

Pozsgai Zsolt rendezése szintén csak dicséretet érdemel. Pontosan így kell színdarabot adaptálni: a színház statikus természetét feledtetni kell a nézővel, és ez minden további nélkül sikerül is neki, de a ló túlsó oldalára sem kell átesni, és epilepsziás kameramozgásokat, agyalágyult beállításokat alkalmazni. Pozsgai a nagyszerű operatőr, Győri Márk segítségével megtalálja a középutat, azt a beékelődő, rejtett mediális dimenziót színház és film között, ahol mindkét műfaj megél anélkül, hogy kioltaná a másikat. Úgy látszik ehhez egy nyári vasútállomás a legmegfelelőbb helyszín. Mindez, a történelmi konfliktus izgalmas gerincére felfűzve élvezetes adaptációt eredményez.

Kinek ajánljuk?
- A történelem szerelmeseinek.
- Színházőrülteknek.
- Stohl Buci rajongóinak (akik mostantól Máté P. Gábor rajongói is lesznek).

Kinek nem?
- Rövid koncentrációs képességgel rendelkező popcorn-mániásoknak.
- Akik valamilyen megfejthetetlen személyes ellenszenvvel rendelkeznek Janus Pannonius és/vagy Mátyás király iránt.
- Azoknak, akik utálják a vasútállomásokat.

7/10