Kiakadás emberszokás

Kifejezetten meglepő, hogy 2014 egyik legszórakoztatóbb, legizgalmasabb, legviccesebb, legmorbidabb, legzseniálisabb mozibemutatója pont egy szkeccsfilm. Ráadásul tán a legjobb, ami valaha készült.

Egy a hatban

Na jó, ez a szkeccsfilm más, mint amilyenek azok többsége lenni szokott. Nem csak minősége okán, vagy éppen azért, mert általában úgy van az, hogy okos rendezők összeállnak, s mindegyik beledobja a nagy közösbe, amit az adott témáról gondol, aztán vagy sikerül vagy nem, vagy érdekes vagy nem (inkább az utóbbi szokott lenni egyébként), hanem azért is, mert az író-rendező Damián Szifron aligha azért rakott egymás mellé hat különálló sztorit, mert más éppen nem jutott eszébe: az Eszeveszett mesék irigylésreméltóan egységes film. Egységesen arról szól, hogy kiakadni emberi dolog, még ha néha hátborzongató következménnyel is járhat, amikor elgurul a gyógyszer, s már futni se akarunk utána. Az argentinok és a spanyolok már csak tudják, gondoljuk ezt nyilván, hiszen ők temperamentumosak, meg minden – na de azt mindannyian tudjuk, hogy abból még önmagában nem tudott senki filmélményt összehozni, hogy mondjuk vörös fejjel ordító latinok kergetik egymást a konyhakéssel. Pláne nem egy ilyet, amit Cannes óta ünnepel az egész világ. És milyen jól teszi, hogy ünnepli!  

Kiereszteni az állatot

Az Eszeveszett mesék ugyanis tényleg rohadt jó mozi – az ember egyszerre szörnyülködik, élvezkedik, feszeng, röhög és valamiféle megtisztulást él át a végére. Pedig hát... Mindössze hat darab erős vicc van benne profi módon elmesélve: kiváló alakításokkal, feszültséggel, tökéletes időzítésekkel, sok-sok vérrel és fekete humorral. Na meg emberekkel, megannyi balekkal – akik, ne legyenek illúzióink, mi is vagyunk, hiába vannak ők máshol. Mert amikor begőzölünk, balekok leszünk, állítja Szifron, saját indulataink balekjai. Onnantól kezdve a harag azt csinál velünk, amit csak akar, s ha szerencsénk van, legalább tanulságosan csinálja, s ilyen mozgóképbe sűríti bele. Igen tanulságos, szélsőséges kiborulásokat láthatunk itt, csak mindenkinek máshol, máskor telik be a pohár. Mi meg kéjes (kár)örömmel várjuk, mit csinál szereplőivel a film, hogyan tanítja őket, vagy épp az őrjöngések áldozatait móresre – s legyen a poén bármennyire is bizarr, valahogy csak az lesz, hogy tényleg ott kötünk ki a végén, ahol nem annyira szeretnénk: a tükör előtt.

Csodálatos tombolda

A kiborulásaink is mi vagyunk. Mi vagyunk az elmebeteg bosszú, a kontrollt vesztett öbíráskodás, a megmagyarázhatatlan országúti barbárkodás, a társadalmi igazságtalanságból fakadó igazságosztás. Minket is bosszant a mindent felcímkéző korrupció, s sokszor bizony majdhogynem felzabál a szerelmi féltékenység. Ezek mind itt kísértenek – a szélesvásznon pedig csodásan kitombolhatják magukat. Ilyen tombolást filmezett le nekünk Szifron, hat részletre szedte, aztán összeeresztette őket. Együtt pedig olyan hatékonyan tombolnak a vásznon, hogy ilyet tényleg csak nagy ritkán látni a filmszínházakban. Érdemes hát jól megnézni magunkat. És amikor legközelebb úgy érezzük, megy fel bennünk a pumpa, jusson eszünkbe: saját-valós agyeldurranásainkért aligha kapnánk Oscar-díjat. Az Eszeveszett mesék viszont nagyon megérdemelné.

Kinek ajánljuk?
- A nagyot csattanós filmek kedvelőinek.
- Aki szerint aminek ki kell jönnie az jöjjön ki!
- Aki szereti a gonoszkodó, de nem gonosz filmeket.

Kinek nem?
- Aki ilyentájt csak sóhajtozni menne be a moziba. 
- Aki szerint az elfojtás hasznos dolog.
- Aki sose bánja meg, amikor indulatoskodik, s nem is akar ezen változtatni.
 
10/10