Köntörfalak

Végre itt egy film a 41. Magyar Filmszemlén, ami alacsony költségvetésből készült és ráadásul még élvezhető is. A 80 perc alatt ugyanis komoly izgalmakban lesz részünk.

A film forgatókönyvét a film rendezője Dyga Zsombor jegyzi, aki eddig Lovas Balázzsal dolgozott együtt, de ez az első önálló komoly forgatókönyve. A film már négy évvel ezelőtt készen állt a forgatásra, de az csak végül 2008. november végén kezdődött és 15 napig tartott.

A Köntörfalakon egyáltalán nem érződik az alacsony költségvetés, így a változatos helyszínek és színészek hiánya sem. Egyszerű, de minden a helyén van. Sokat számít az is, hogy a két férfi szerepét kifejezetten Elek Ferencre és Rába Rolandra írták. Ez adja meg azt az alap karaktert amire később a film erősen épít.

A cselekmény egyetlen éjszaka története két fiatalról, akik véletlenül összefutottak, s ettől a találkozástól mindannyijuk élete megváltozik. Zoli (Elek Ferenc) felesége halála után egyedül, magányosan él két kisfiával. Véletlenek sorozataként találkozik Esztivel (Tompos Kátya) akiről hamarosan kiderül több kapcsolata van férfivel mint gondolná.

A film zenéjét ismét a The Uptown Felaz szerezte, ahogyan Dyga előző filmjeit is (Tesó, Kész cirkusz). Így a jó zene mellett jók a szereplők és egyszerűen szuper a történet. A Köntörfalak egy igazán izgalmas esti kis film.