Mindig érdekes, amikor a kultúránkat, a szokásainkat egy messziről jött ember nézőpontjából láthatjuk. A legjobb angol kosztümös drámákat is többnyire Ázsiából érkezett vendégdirektorok (Ang Lee, Shekar Kapur) készítik mostanság, ezért igazán semmi kivetnivalót nem lehet találni azon, hogy egy vérbeli erdélyi történetet egy első filmes angol direktor vitt vászonra.
Egy kortalan történet
Peter Strickland legnagyobb húzása az volt, hogy a klasszikus balladaszerkezetet támasztotta fel, és ugyan a film a mában játszódik, egy-két mobiltelefont és autót leszámítva teljesen időtlen, és kb. ugyanilyen lenne, ha az 1800-as évekbe helyezi a cselekményt. A direktor az emberi természet sötét oldalát kívánja megmutatni, és ehhez a témához kiválóan illik a lecsupaszított, a civilizációtól minél távolabb eső környezet, így a Kárpátok vadonjának gyönyörű tájai csak még inkább aláhúzzák a rendező mondanivalóját. Bámulatos nézni az erdélyi vidéket, ahol mintha megállt volna az idő. Ha egy magyar filmes mutatja be ezt a tájat, valószínűleg nem emeli ki a hely misztikumát, mivel az ember a saját otthonába csak a legritkább esetben lát bele ilyesmit, de ezért is lehetünk hálásak Stricklandnek, aki megmutatta, hogy Erdély Drakula gróf nélkül sem mentes a varázslattól és a sötét átkoktól.
A titok
A Varga Katalin balladája érdekes szerkezetre lett felhúzva. A cselekményt egy sötét titok mozgatja, ami Katalin életében esett meg még sok-sok évvel ezelőtt. Bár sokszor hivatkoznak rá, egészen a film utolsó fél órájáig nem lesz nyilvánvaló, mi is történt vele. Ennek ellenére követjük őt az utazására Erdély varázslatos tájain, és azt is tudjuk, hogy bosszút forral valamiért, de épp ez a titok kölcsönöz elegendő feszültséget a filmnek ahhoz, hogy izgalommal telve kövessük a történéseket. Persze az efféle cselekményvezetést elszúrni is könnyű (lásd pl. a Hét élet című Will Smith-mozit), de Strickland olyan pontos arányérzékkel adagolja az információkat, mintha évek óta filmeket készítene. A hősnő lelkének titkát a rejtélyes erdőségek képei, és az onnan kiszűrődő furcsa zajok is felerősítik, rendkívüli atmoszférát kölcsönözve a filmhez.
Summa
Stricklandnek nagy szerencséje volt, hogy a címszerepre olyan kiváló színésznőt talált, mint Péter Hilda, akiről egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy most szerepel először a nagy vásznon, annyira hitelesen mozog a kamera előtt. A játéka erőteljes, és ha kell, tud szexi csábító, kegyetlen bosszúálló, gondos családanya vagy aggódó feleség is lenni. Remélhetőleg a magyar rendezők is felfedezik majd maguknak, és talán nem utoljára láthattuk őt filmszerepben. A néző örömmel követi őt és ezt a mágikus képi világot a rejtély megoldása felé, és akkor örül csak különösen, amikor látja, hogy a titok leleplezése után sem éri csalódás. A Varga Katalin balladája nem üres lufi.
Kinek ajánljuk?
- Mindenkinek, aki szerelmes Erdélybe.
- Aki látni szeretné az elmúlt esztendő legjobb magyar női alakítását.
- Aki vonzódik a titkokhoz.
Kinek nem?
- Aki ódzkodik attól, hogy a moziban tragédiákat nézzen.
- Aki a "magyarokról csak magyar meséljen" elvet vallja.
- Aki szándékosan kerülik a jó filmeket.
8/10
