Mennyit ér egy emberélet?

218.976 eurót. Szomorú? Igen! Felháborító? Igen! Elkeserítő? Igen! Igaz? Nem (kéne annak lennie)! Paolo Virzí filmje, az Esélylesők azért ennyire erős, mert kegyetlen pontossággal mutatja be azt a világot, ahol a gazdagoknak mindenük megvan, és még sincs semmijük. Ahol a pénz uralta mindennapokban elmagányosodnak az emberek, elélnek egymás mellett, ahol befektetésekkel lehet a felsőbb körökbe jutni, és ahol az emberi életet euróban mérik.

Nem először és biztos nem utoljára láthatunk egy történetet különböző szereplők szemszögéből is, az Esélylesőknek azonban nagyon jót tesz, hogy a narratív megoldás révén több karaktert is alaposabban meg tudunk ismerni, és átfogóbb képet kaphatunk a filmbeli eseményekről. Mi több, a fejezetekre tagoltság nem evidens az elsőként egy apát bemutató részben, így ez kellemes meglepetés és ráadás izgalom az amúgy is érdekes, és eleinte kifejezetten humoros hangvételűre vett műben. A keretes szerkezet pedig – melyben a szálak még „együtt mozognak” – erőteljesebb kontrasztot ad az individuális mini sztoriknak.

A történet kezdetén egy estről hazafele tartó bicikliző pincér balesetet szenved: cserbenhagyásos gázolás. Mi látjuk az autót, de a vezetőt nem. Később erre épül a film váza, melyet majd az emberi kapcsolatok (hiánya) tölt ki. Két család áll a középpontban, egzisztenciálisan mérföldekre egymástól, akiket gyermekeik kapcsolata köt össze. A jól menő, de korántsem kiemelkedően gazdag édesapa lánya révén próbál a felsőbb körökbe jutni. Ekkor még megmosolyogjuk az ötletes jelenetek többségét, bár már érezzük, hogy inkább szánni való a figura kicsinyessége és feltörekvési vágya. Idővel pedig már szomorú, hogyan válik a pénz és az ismeretség mámorában egy elvarázsolt, olykor már-már zavart emberré, akinek a valódi értékek (család, otthon, rendes állás) már nem számítanak.

Aztán egy ugrással újra a kezdő jelenetnél járunk, amikor az apa megismeri lánya párjának gazdag családját, ekkor azonban már a másik oldalon élő édesanya a főszereplőnk. Kétségkívül az ő története a legemberibb, a legelkeserítőbb olyan értelemben, hogy ez a valóság. Egy intelligens nő, akinek valaha tervei és álmai voltak, aki megpróbál jó anya és feleség lenni, elveszik a gazdagok világában. Ahol a külcsín a minden, a jó hírnév a legfontosabb, a napi program a masszás, a vásárlás vagy egy tökéletes parti. Ahol a problémákról nem lehet/szabad beszélni, és ahol az ember egy afférba menekül, csak hogy végre valaki lássa: ő is lélegző, érző lény.

Az utolsó szemszögváltás visz el a vázat adó történetszálhoz, miszerint ki is vezette azon a bizonyos éjszakán az autót, amely a pincér későbbi halálát okozta. Bár megindító egy fiatal lány érzelmi hullámvölgyein átutazni, kifogásolható döntéseit figyelve, mégis talán ez a részlet kapcsolódik legkevésbé a film társadalmi mondanivalójához, holott ezt akarja a leginkább annak eladni. Egy tinédzserszerelem ez, alkohol és drog belekeveredésével, amelyben az ember még naiv annyira, hogy bármit megtegyen a másikért. Az emberi elidegenedésre jó példa, hogy a tehetetlen lány nem tud az addigra már a világot kevésbé felfogó apjához fordulni, azonban „a gazdagok mindent megtehetnek” hipotézis itt logikailag nem állja meg a helyét. Ennyi baj legyen, ez a film értékéből vajmi keveset von le.

A film dinamikája kellemesen precízen von bele egy világba, mely sokunktól igen távol áll. Egyre jobban azonosulunk a bemutatott szereplőkkel, egyre jobban átérezzük, min is mennek keresztül. Ehhez pedig különlegesen sokat tesz hozzá az operatőri munka. Csodálatos képek, és lüktető felvételek segítik a belevonódást a filmbe, főleg egy-egy veszekedés jelenetében. Szinte a vásznon történő eseménybe csöppenünk, és legszívesebben mi is sírnánk vagy ordítanánk a világ igazságtalanságain.

Tragédia ez három felvonásban olasz módra. A gyönyörű külső és belső környezet, a kifogástalan színészi játék, a felsőbb világ mámoros csillogását tökéletesen visszaadó hangulat miatt lesz az Esélylesők megrázóan hiteles példája az emberiség elpénzesedésének. A hatalmas medencék, a sokhektáros birtokok és a heti teniszmeccsek mögött hús-vér emberek lakoznak, akik ugyanúgy érzik a magány fájdalmát, és vágynak a mindennapi örömökre valahol a felszín alatt. A felszín felett azonban marad a képmutatás, az érzelem és értelem megvásárlása, és az egyedül való együttélés. A vetítést követő beszélgetés kapcsán elhangzott egy kérdés, hogy miért nem mutatták be az elgázolt pincér történetét, hiszen lényegében ő alkotta a történet magját. Hát kérem szépen, éppen erről van szó.