Nem is tudom, mióta hiányzott már egy kis jóízű nevetés. A mai mozik nemigen kényeztetnek ilyesmivel: vagy röhögtetnek (amin képtelen vagyok vidulni), vagy csak vér folyik. Így aztán örömmel ültem be Ivan Reitman filmjére, az Apák napjára, mert a két főszereplő - Robin Williams és Billy Crystal - börleszkes, őszi mulatságot ígért. Nem csalódtam, a sztori habkönnyű, ám mégsem üres, a poénok durrognak, a nézőtér meg gurul a nevetéstől. Egy csaj (Nastassja Kinski) két mukinak is bedumálja, hogy tőle van kamasz gyereke, aki most épp elveszett, mi lenne, ha megkeresnék. Az egyik (Robin Williams) olyan íróféle, elrontott élettel, a másik meg jól menő ügyvéd, tele pénztárca, üres lélek. Némi kavarodás után összejönnek - merthogy egyik sem tudta, hogy a másikat is kinevezték apának. A keresés persze a San Franciscó-i popvilágba vezet, drogüzérek és popzenekarok váltják egymást, de nem is ez az érdekes, hanem amit ez a két szerencsétlen apajelölt művel egymással. Mikor például megtalálják a srácot, az hulla részeg, a szállodában nekiállnak lemosdatni, a pincér csak áll az ajtóban és csóválja a fejét: sok mindent látott, de ilyen figurát még nem. A film még erre is rátesz egy lapáttal: Crystalt a művelet közben hívja a felesége, aki a vonal másik végén azt hallja, hogy férje valakit tunkol a zuhanyozóban - olyasmiket gondol, amit nem is merek leírni.
Színészileg jól találták ki ezt a mozit. Mert ugye két nagyjából egyenlő fajsúlyú nevettető kerül össze, s mivel a Stan és Pan felállás foglalt, valami mást kellett kitalálni. Így aztán Robin Williams a tökkelütött, akivel mindig történik valami balhé, Billy Cristal pedig az elegáns fapofa, akiről csak utólag derül ki, hogy kakiba lépett. Az egyik csóró és azért vannak gátlásai, a másik gazdag és ezért hazudik neki mindenki: nekik sem könnyű, hidd el, de azért csak röhögj rajtuk nyugodtan, azért csinálják. De ezen kívül is találsz nevetnivalót ebben a börleszkben. Kinski jelenlegi férje is a gyerek keresésére indul, de beszorul egy hordozható vécébe (olyan Toi-Toi-féleségbe), amit viszont egy vontató véletlenül felborít, ne tudd meg, hogy kerül elő belőle a pasi. Csak annyit mondok, hogy slaggal teszik tisztába, de még a füléből is csorog valami...
A röhögésen túl csak azt csodálom, milyen egyszerűen oldják meg ott a tengeren túl a feleségek (férjek) sorba állását: az egyik lelécel, a másik már készen áll a partira, a harmadikat meg már kiszemelték - csak tessék, tessék: nincs konfliktus, veszekedés, legfeljebb a gazdag férjet jól lenyúlják pár millióért a válóperben, de a buli mindenkinek megéri. Így aztán minden öt-tíz évre jut egy feleség (férj), nincs életfogytiglan. Visszafelé pedig ki-ki jóban marad korábbi exével, az egész egy nagy család, mindenkire lehet számítani (a filmen), kell is az ebben a mai világban. Hát a gyerek az egy kicsit húzós ügy, elgányolódik valahol a nagy keveredésben, de hadd tanulja meg, hogy az élet nem habos (bocs, ez egy magyar filmből került ide...)
A Kinski lány még ma is nagyon szép, kár, hogy olyan keveset mutatják. Robin Williams meg akkor a legjobb, mikor filozófus, mert az ő humora komolykodós, azaz megpróbál felnőtt lenni, de sohasem sikerül, amin aztán jókat lehet röhögni. Mert ugyebár ez nekünk sem megy igazán. A tanulság pedig az, hogy blődlibe is csak akkor jó keveredni, ha sok pénzed van.
