A tragédia és a vígjáték között az a lényeges különbség, hogy amíg az előbbi egyéneket, addig az utóbbi típusokat ábrázol, írta Bergson "A nevetés" című elméleti munkájában. Több más példa mellett Bergson kedvence Moliére, s többek között az ő vígjátékain keresztül bontja elemeire a komikumot, vizsgálja annak helyzeti, jellembeli, nyelvi altípusait. Nem véletlenül esett rá a választása, hiszen a 17. századi drámaíró a komikum máig egyik legkimeríthetetlenebb forrása, alfája, omegája, persze Shakespeare mellett/után. Meg valamennyi komikumé, ha a szót nemcsak általános érvényű értelmében használjuk.
Kapunk mindebből bőven egy honfitársa, bizonyos Laurent Tirard filmjében is. A színház és Moliére szerelmeseinek ajánlható a 2007-ben készült francia vígjáték, amely a fiatal szerző, az akkor mindössze huszonkét éves Moliére, eredeti nevén Jean - Baptiste Poquelin (Romain Durisra a Lakótársat keresünkből emlékezhetünk) a laikus által nem feltétlenül ismert - lévén eddig nem feldolgozott - tizenhárom évébe enged bepillantást.
A történet elején Moliére vándorszínészként keresi, illetve próbálja keresni kenyerét, ám drámai színészi tehetsége (?) kedvezőtlenebb fogadtatásra talál a vígjátékinál közönsége körében. Írói pályájának pedig majdnem még a kezdete előtt vége szakad, amikor felhalmozódott tartozásai miatt börtönben köt ki, ám Deus Ex Machina felbukkan Monsieur Jourdain (Fabrice Luchini - Intim vallomások), aki felajánlja, hogy megmenti. Persze a kijövetel nincs ingyen: Moliére az uraság saját darabjának színrevitelében kell, hogy segédkezzen, mellyel Jourdain célja egy gyönyörű özvegyasszony meghódítása. Jourdain azonban meglett házasember, gyönyörű gyermekkel s nejjel. Akit szintén nem kell félteni, így fordulhat elő, hogy rövidesen ifjú szerzőnk karjaiban találja magát, ahelyett, hogy házasságtörő ura fölött keseregne.
Ám a kiinduló helyzet csak az alapcsavar a történetben: mivel a nej nem tudhat Moilére ottlétének mozgatórugóiról, az ifjú házitanítóként működik a rezidencián. Tartuffe névre hallgatva. Természetesen csak addig, amíg a jól bevált moliére-i lelepleződés kezdetét nem veszi, s minden bolond még nagyobbat nem csinál magából.
Minden adott hát, hogy igazi csűrt-csavart, asztal-alatt-bujkálós vígjáték kerekedjen a francia drámaírói hagyományokat követve. Hogy mindez az erősen sminkelt Romain Durisszal és klasszikus kosztümös kivitelben hogy működik majd, döntsön a nézői ízlés erről.
