Mondja, Angie, miért oly bús?

Az első előzetes alapján Angeline Jolie egy Roberto Rossellini filmet rendezett szomorú zenével, gyönyörű ruhákkal és a miatta magát pocsékul érző kedves férjével, a bajuszos Brad Pittel.

Angelina Jolie immár harmadik rendezése idén november 13-én kerül az amerikai mozikba, és ehhez képest az első későn jelent meg. A By the Sea sokban különbözik a színésznő első két rendezéséről – A vér és méz földjén a Rendíthetetlen, hogy nem háborús témát dolgoz fel, ő maga és férje, Brad Pitt játsszák a főszerepet, illetve ő írta a forgatókönyvet, az előzetesből pedig sok minden kiderül – és sok minden nem. A francia tengerparton vagyunk, annak egy sziklás szakaszán – a sziklák nem sok jót igérnek – valamikor a hetvenes években, és ide érkezik Roland (Pitt), az amerikai író, aki a jelek szerint szeret a fürdőkádban dolgozni, és felesége, Vanessa (Jolie), aki vonzódik a széles kalapokhoz, és nem tűnik boldognak, hiszen kifelé néz az ablakon. Ez a házaspár nem boldog, még meg is ütik egymást, a nő szenved, és azt akarja, hogy a férfi is szenvedjen – ami remek alapanyag 45.000 bulvárcikkhez, amiben arról találgatnak majd, hogy a Pitt-Jolie páros valós problémáit tárja-e a kedves mozibajárók elé. Vajon? 

AZ ELŐZETEST MEGNÉZHETED ITT.

A fakó sárga színben fürdő előzetes nyomorúságos hangulatához képest némi reményre ad okot,. hogy a film a viszonylag magas R besorolást kapta – 18 éven felülieknek - szexuális tartalom és meztelenség miatt, akinek pedig ismerősök ezek a képsorok valahonnan, az talán láthatott már egy-két Roberto Rossellini vagy Luchino Visconti művet, mivel Jolie főleg tőlük idéz. A Máltán forgatott film a két főszereplőn kívül amúgy is teljesen európai stábbal készült, a mellékszerepekben olyan nevekkel, mint Mélanie Laurent, Melvil Poupaud, Niels Arestrup és Richard Bohringer. Ha valakinek tetszik az aláfestő zene, az Harry Nilsson Perfect Day című dala, és a legvégén Brad Pitt mellett Angeline Jolie Pittként jelenik meg a rendezőnő neve, ami nyilván valamiféle üzenet.