Nem csak a húszéveseké a világ

Egy tényleg kacagtató romantikus vígjáték, méghozzá a jobbik fajtából. Nancy Meyers, a női szívek nagy ismerője ismét egy önmegvalósító asszonyról forgatott, Meryl Streepnél pedig keresve sem találhatott volna jobb színésznőt a szerepre.

Nancy Meyers-t, az Egyszerűen bonyolult rendezőjét Hollywood egyik legfontosabb női alkotójaként tartják számon. Álomgyári bemutatkozása, a forgatókönyvíróként és producerként jegyzett 1980-as Benjamin közlegény az első olyan film volt, amelyben a női főszereplő (Goldie Hawn) egyedül vitte el a hátán a mozit - addig azt gondolták, hogy egy férfi főszereplő nélküli alkotás megbukik a pénztáraknál. Hasonló sikerként jegyezhetjük meg, hogy második önálló rendezése, a Mi kell a nőnek? a maga 183 millió dolláros amerikai bevételével a valaha készült legsikeresebb, nő által rendezett mozi. Azóta számos híres romantikus komédiát (Holiday, Apád-anyád idejöjjön!, Örömapa) köthetünk nevéhez, melyek fő témája a párválasztás logikájának feltérképezése, a kapuzárási pánikkal küszködő és ennélfogva egyéjszakás kalandokba keveredő férfiak, és az önállóan féllábon egyensúlyozó sikeres nők felé tart.

E legújabb általa írt és dirigált történet erősen hajaz a szintén saját keze munkáját dícsérő Minden végzet nehézre, amennyiben a fiatal lányokat preferáló férfi főhős az idővel inkább csak nemesedő főhősnő mellett szeretne kikötni. Meyers gondolatai mindkét alkalommal az elvált, magára maradt, ám egyedül is kiválóan boldoguló nők körül forog, s így nem lehet nem észrevenni az életrajzi párhuzamot, hiszen a korábban házas- és alkotótársként együttműködő Charles Shyer rendező már valaki másnak a férje, s ő nem ismerte fel ezt nemesedési folyamatot saját feleségében.

Az Egyszerűen bonyolultban is hasonló a történet: az immáron tíz éve elvált Jane (Meryl Streep) sikeres étteremtulajdonos, gyermekei éppen kirepülőben vannak, végre van ideje magára, s magányának felfedezésére. Közös fiuk diplomaosztójára érkeznek volt férjével, Jackkel (Alec Baldwin), ahol az azóta új, fiatal és gyönyörű feleségével élő ex, szemet vet a régi Jane-re. Ebben a viszonyban már nincs benne a közös élet, háztartás és gyermeknevelés terhe, így akadályként egyedül Jane józan esze szolgál. Bár a háborgó lelkiismeret elcsendesítésére mindig készen áll egy-két barátnő, akik észérvekkel készek alátámasztani hősnőnk döntéseinek helyességét. (Ezek a részek azért is viccesek, mert ez tényleg így szokott lenni, valahogy a valóságban is mindig sikerül barátnőinknek a magunk igazáról meggyőzni minket.) Hogy Jane magányának egy másik megoldása is legyen, megjelenik a szintén elvált Adam (Steve Martin), aki igenis a vele egyidős nőkre, történetesen Jane-re bukik. Persze ettől minden egyszerűen bonyolulttá válik...

Alec Baldwin megint a Jóbarátok-beli epizódszerepét játssza, hihetetlen lelkesedése exneje iránt néha már abszurd. Meryl Streep végre mer öreg is lenni, különösen vicces, ahogyan a megereszkedett és számára zavaró szemhéját fél kézzel tartja, ha valami fontos történik körülötte. Ez az idősödésbe való beletörődés Steve Martinon nem fedezhető fel, az ő arcán mintha átment volna egy, a fiatalítással kecsegtető úthenger, s néha már azon csodálkozik az ember, hogy képes érzelmeket eljátszani. A mellékszerepben feltűnő John Krasinski a nemsokára mozikba kerülő, Sam Mendes-féle Továbbállók és az itteni karaktere után valószínűleg mindenki közös kedvencévé fog avanzsálni. Igen, annyira vicces.

Az üzenet igen egyszerű: a szerelem és a fű nem korhoz kötött, sőt nagyon vicces eredménnyel jár, ha olyanok élnek vele, akik harminc évvel ezelőtt tették ezt utoljára. Egy kis szórakozás senkinek nem árt, és külön jó, hogy akadnak Hollywoodban emberek, akik hangsúlyozni próbálják ezt. Persze ennek a filmnek is vannak hibái, túlkapásai, ahogy például néha Meryl Streep színészi játékának is, de valahogy ezek mégis eltörpülnek a szeretetteljes karakterek és történet mellett.

Meyers elmesél egy sztorit egy nőről, aki képes lebontani a saját maga köré épített falakat, és képes nyitni a külvilág felé egy válás, a szíve kifacsarodása után is. Nem feltétlenül kell őt vagy alkotásait szeretni, de tagadhatatlan, hogy a női lélek és szokások nagy ismerője, s nem utolsósorban nagyon jó humorérzékkel tudja tálalni az élet talán nem annyira vicces helyzeteit. Nem világmegváltásra törekszik, s emiatt nem is úgy kell hozzáálni, egyszerűen mesél és nevettet. Ez az alkotása pedig kitűnő választás Karácsonykor, amikor mindenki összefüggést próbál találni a csomagolópapír- és süteményhalom, no meg a szeretet - amit épp ünnepelni kéne - között.