A héten a mozikba került Víkend sajtókampányának annyit biztosan sikerült elérnie, hogy minden kritikus mániákusan a thriller szón rágódjon, és pontosan ezt kérték számon a végeredményen, ki hevesebben, ki megengedőn, ki türelmesen.
Elsőként most is az Aeonflux közölt le kritikát, és megint prezícek voltak:
„Ahogyan azonban a hegyek között sem fenékig tejfel helyt állni a mindennapok kihívásaiban, úgy a filmkészítésnek is megvannak a maga buktatói. Hiába a jól átgondolt cselekmény és a kitűnő környezet, a Víkendnek három nagy hibája van: a főszereplő színészek játéka, a szájukba adott szöveg, és a játékidő felétől kiszámítható befejezés – amit a cselekmény lezárulása utáni legutolsó jelenet hivatott valamiféleképp egyensúlyba hozni, ám szerintem pont ez az, ami minden hiteltől mentes.”
A Nullahategy a humort hiányolta:
„Valójában a film afféle thriller, idegenek érkeznek a faluba, majd elszabadul a pokol, láttunk már ilyet. A mozi egyszerűen felmond egy átejtős, tényleg fordulatokkal teli történetet, amiben fél óránként másra terelődik a gyilkosság gyanúja, és a végén az egész falu üldözi a hobbivadász pestieket… Akár vicces is lehetne, de a film nélkülözi a humort, de legalább az atmoszféra rendben van, orrunkban érezzük a mofetták kénes illatát, és az áfonyapálinka ízét.”
Ha ez a Nagy Magyar Thriller, akkor baj van címmel írt a GEEKZ – és komolyan is gondolták:
„Csak nézzük a szép tájak közt elhalálozó, teljesen érdektelen karaktereket, és a divatos ámerikai hektikussággal felvett/vágott akciók meg az egyébként nívós produkciós minőségből bumfordin kilógó CGI-robbanás végül a maradék kedvünket is lelohasztja. Hiába van itt autósüldözéstől agresszív, bugyiletépős szexig minden (utóbbi egyébként a film legjobb része, na, nem a szex, hanem a kivételesen jól megírt kontextus miatt), hiányzik közülük a ragasztóanyag.”
A VS megengedőbb a többieknél, és beéri azzal, amit lát:
„A rendező az Utolsó idők után már a második nagyjátékfilmjében bizonyítja, hogy van érzéke a thrillerhez, noha színészvezetésben nem a legügyesebb, hiányoznak az emberi rezdülések, az érzelmi csúcspontoknak pedig nincs igazi erejük. A Víkend így nem több impozáns képekben elmesélt, pörgős és egyszerű műfaji filmnél. Nézője válogatja, hogy ezt mekkora eredménynek lehet elkönyvelni, de én meg tudok becsülni egy jóleső vérengzést az erdőben.”
A We Love Budapest tagoltan fogalmaz. Nagyon. Tagoltan.
„Csavaros a történet, egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki az üldözött és kit üldöznek. Az ábrázolás elég naturális, nem szépítettek takarásokkal, minden látszik, amit látnunk kell. Mégsem válik visszataszítóvá, hiszen ízléses az operatőri munka. Ahogy ezt tapasztaltuk végig – hangulatkeltésből Győri Márk operatőr nálunk jelesre vizsgázott. Feszült, kegyetlen, simán többször nézős alkotás a Víkend, mely képi világa miatt (is) mindenképp moziban megtekintendő film.
Az Újpesti Napló sem igazán szigorú, de nem is elégedett:
„Az erdélyi erdőség tényleg fantasztikus kulissza, Győri Márk operatőr felvételei szinte képeslapra kívánkoznak. Mondhatnánk úgyis: a megszólalásig szépek. Utána sajnos megszólalnak a színészek, és a Víkendet is legyűri a magyar film járványszerű betegsége, az életidegen dialógus. Gryllus Dorka, Lengyel Tamás és Simon Kornél drámai küzdelmet folytatnak a szöveggel, de végül elbuknak – és helyzetüket a túlbonyolított konfliktusok és csavarok sem könnyítik meg. Az öt éven át készülő Víkend ezzel együtt is különleges színfoltja a magyar filmes palettának, tele emlékezetes pillanatokkal, az alkotók meg is érdemelnék a közönségsikert, az első igazán ütős magyar thrillerre viszont továbbra is várnunk kell.”
