Péniszmonológok

Pedro Almodovar pár éve egy lenyűgözően színes képekben elmesélt filmben már elmondta mindazt, amit a női lélekről, vagy még inkább az emberi lélek női oldaláról tud, gondol, sejt. A Mindent anyámról 1999-ben megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, besöpört még pár tucat egyéb fesztivál-díjat, ráadásul óriási közönségsikert aratott az egész világon.

A spanyol rendező most elkészítette a film folytatását, ami persze nem a Mindent anyámról 2, vagy a Még többet anyámról címet viseli, és nem is transzvesztita családapákról, vagy HIV pozitív kisfiúkról szól.

A Beszélj hozzá! olyan szokványosan indul, hogy Almodovar a kezdő jeleneteket akár rögtön csatolhatná is a Forgatókönyvíró Szövetség Romantikus Sikerfilmek Tagozatához benyújtott jelentkezési kérelméhez. Vannak itt sorsfordító, misztikus egymásra találások, könnyes szemek, remegő ajkak, és persze meleg, nyúlós mediterrán dallamok.

Az összhatást ugyan némileg rontja, hogy a szerelmi történet női szereplője igencsak férfias, hiszen Spanyolhon egyik leghíresebb matadora, de mindezt tekinthetjük akár erőltetett ürügynek is, hogy a rendező néhány lassított, amúgy tökéletesen koreografált jelenetben bemutathassa a bikaviadalok világát.

Az Almodovar-életművet kevéssé ismerők a nyugodtan csordogáló történetet és a gyönyörű képeket szemlélve akár mesterien megmunkált giccsre is gyanakodhatnak az első harminc percben, de a spanyol rendező szokásához híven nemsokára ránt egyet a cselekmény szálain, és a kicsit elnyújtott bevezetés után rátér a tulajdonképpeni konfliktusra.

Lydiát, a matadort felökleli a bika, kómába zuhan, szerelme Marcos, az argentin újság- és útikönyvíró pedig nem tehet mást, minthogy vár, és szinte beköltözik az imádott nő kórházi szobájába, hogy mindenképpen ott legyen, amikor az hetek, hónapok, vagy akár évek múlva végre visszatér az életbe.

A férfi a kórházban megismerkedik Benignoval, a gyermeteg lelkű ápolóval, aki lassan már négy éve gondozza Aliciát, a vegetáló balerinát, akit nem csak páciensének, de szerelmének, sőt feleségének is tekint titokban. A két férfit a közös élmények egymás mellé sodorják, barátság szövődik közöttük, miközben az orvosok megállapítják, hogy valaki megerőszakolta a magatehetetlen Aliciát.

Almodovar ezúttal a férfi lélekbe túrt bele könyékig, hiszen a filmben csak csendes mellékszereplők a nők, a középpontban a férfiak különös kapcsolata áll, meg persze az a két dacos szerelmi monológ, ami a realitásokkal szembeszállva kölcsönös érzelmi viszonynak hazudja az agyhallott nők ápolását.

Persze a megátalkodott hímsoviniszták könnyelműen levonhatnák a film tanulságát, miszerint a férfiaknak a szerelemhez nincs szükségük arra, hogy érzelmeik tárgya mérhető agyműködést produkáljon. A feministák pedig mindezt interpretálhatnák úgyis, hogy a férfiak szerelme tulajdonképpen csak szellemi maszturbáció, de azért nem árt megjegyezni, hogy Almodovar filmjében ennél bonyolultabb igazságok megfogalmazására törekszik.

A Beszélj hozzá! a néző és az alkotó összetett viszonyához hasonlítja a férfi és a nő kapcsolatát, ezt erősíti fel a történet eleje és vége, ami egy színházban játszódik, illetve erre utal a női szereplők foglalkozása is.

Almodovarnál a férfi rajongó, aki egy valójában soha el nem érhető, megismerhetetlen sztárt imád, és legfeljebb csak egy színielőadást elemezve tudhat meg bármit is szerelméről. Éppen ezért a nők még a kómában is meglepik a férfiakat, a szerelmes Marcosnak például rá kell döbbennie, hogy Lydia nem őt akarja először látni, amikor felébred.

Almodovar azonban nem csupán egyetlen értelmezésnek ad teret, hiszen a film tele van apró jelekkel, utalásokkal, amik elemzésre késztethetik a posztmodern rejtvényfejtés kedvelőit. Ha alaposan figyelünk, kiderül, hogy ki erőszakolta meg valójában Aliciát, és megtudhatjuk azt is, mit érez Marcos Benigno iránt.

De a Beszélj hozzá!-t pusztán a szép képekért, a különleges karakterekért, és a finom, de epés humorért is érdemes megnézni, nem beszélve arról, hogy emberjogi oktatófilmnek sem utolsó, hiszen a történet végén megismerhetünk egy börtönt, ahol az őrök előzékenyen segítenek tárcsázni a fogvatartottaknak, és ahol a portás kijavítja a figyelmetlen látogatót, miszerint itt nincsenek rabok, csak elítéltek.