Pénzgyár a halálgyárban

Egy, a történtek után több mint félszázaddal később megoldást nyert rejtély háttere, ágbogas, rendkívüli emberi dráma, bepillantás a fasizmus természetrajzába: Stefan Ruzowitzky filmje elnyerte az idei, a legjobb idegennyelvű alkotásnak járó Oscart.

Az 1936-ban, Berlinben induló film nyitóképein bepillantást nyerhetünk a dekadens metropolis végnapjait élő forgatagába egy lepattant lebujban, melynek alakjai mintha Rejtő Jenő köpönyegéből bújtak volna elő. Sally (Salomon) Sorowitsch, a hidegfejű, művészhajlamú, felsőkategóriás pénzhamisító rejtekhelyén rajtaüt a speciális rendőri osztag. Parancsnoka, Herzog egy könnyed bravúrral megoldott helyszínváltást követően, 1939-ben Mauthausenben, már katonai egyenruhában áll ismét a hamisító elé. Sallyt, mint bűnözőt tartóztatja le a hatalom, zsidóként fenyegeti elpusztítással, és pénzhamisítóként teszi aztán értékes eszközévé a Harmadik Birodalom utolsó pillanatáig. A 75517-es fogoly - Karl Markovics lenyűgöző, szikár alakítása - örök túlélőként alkalmazkodik a mind újabb helyzetekhez: náci tisztekről fest portrét, ideológiai giccseket pingál pár falatért.

A náci Németország a világtörténelem addigi legnagyobb szabású pénzhamisítási akciójával akarja szétrombolni ellenségei, a Brit Birodalom és az Egyesült Államok gazdaságát. Dollárból végül csak csekély - ám tökéletes minőségű - bankó készült el; a haláltáborban nyomott fontmennyiség - a brit valutatartalékok négyszerese - azonban óriási zavart okozott az antifasiszta nagyhatalom pénzügyeiben. Az utolsó hetekben, pribékjeivel már csak egyetlen gyilkos, a háború utáni időre készülő Herzog dolgoztat velük - mint számukra is kiderül - a saját zsebére.
Sallyt és gondosan összeválogatott társait egy hermetikusan elzárt, minimális komfortot (szemükben: luxust) biztosító, tábori barakkba viszik, ahol már üzemel a pénzgyár. A nagyhal érkezésével a termelés a csúcsra jár. A békeidőket ideig-óráig modellező közösség: enklávé a halálgyár közepén. A folyamatosan bömböltetett zene a külvilág rettenetét igyekszik - csekély sikerrel - kizárni a bizarr manufaktúra lakóinak életéből. Remekbe szabott alakításokkal találkozunk: Adolf Burger a kommunista nyomdász (August Diehl), Klinger doktor, a kápónak közéjük állított belgyógyász (August Zirner), Atze, a régivágású nyomdász-szaki (Veit Stübner), Kolja, az odesszai művésznövendék (Sebastian Urzendowsky) és a többiek játéka egyszerűen elemi erejű. Remek dialógok, kifogástalan Dogmás-ízű operatőri munka (Benedict Neufels).

Ruzowitzky filmjének legnagyobb része a hálóteremből, munkaszobákból, mosdókból, s a sűrű szögesdróttal felülről is zárt udvaron játszódik. A kapszulába alig-alig hatol be fizikai valóságába a külvilág. Az udvar egyik palánkfalának túloldalán valakit lelőnek: a gyilkos golyók a deszkákon átfúródva a puszta földbe csapódnak, a műhely munkásainak szinte a lábai elé. A nyomorúságos bódérendszerben a mohó tekintettel grasszáló Herzog (Devid Striesow ördögien pontos alakítása) és kisinasa, a bárgyú, szadista Holst (Martin Brambach) jelenti a külvilágot: az általuk generált játszmák, a jellegzetes karakterek egymásnak feszülése, a külvilágból néha-néha beérkező hírek időről időre mind drámaibb konfliktusokat váltanak ki a végtelenül egymásra utalt közösségben. Sorowitsch a hallgatag, rosszarcú hős kifelé keménységet, ridegséget mutat, s titok-hérosszá válik. "Üzelmeit" a két náci tiszt jellemzi: amiket az arcába okádnak, voltaképp a nácizmus vegytiszta leírása. Ellenpárja Burger, ki vele homlokegyenest ellenkező nézeteket vall. Iszonyatos feszültségen zajló vitáik a székbe szögezik a nézőt.

Bár a film Burger memoárja alapján készült, főalakja Sally, kinek előtti-utáni sorsa a film kiinduló- és zárópontja Berlinben és az 1945-ös (egyszer, az elmúlt évszázadok során, egy villanásra a nyomort, a szenvedést is látó) Monte Carlóban játszódó kerettörténetben. Az elpusztíthatatlan léhát látjuk, aki a világkatasztrófa közepén lett hőssé. A tábor felszabadulásakor öngyilkossá lett társával karjaiban, a leomlott palánkon túli világba lépő Sally emberi roncsoktól, szellemalakoktól kérdi: "Meghalt, hová tegyem?" Körben hullahegyek: a látvánnyal, a tényekkel ekkor szembesül. Pár hónappal később, a procc kaszinóban elveszti minden - hamis - pénzét. A tengerparton, alkonyi fényekben táncra kéri aztán a ledér tündért, ki látta, mint veszti el mindenét. Hogy élete hogyan kezdődik újra, már nem láthatjuk, s megtippelni sem tudjuk, bár utalást kapunk a folytatásra.