Plágium a Stairway to Heaven

  • ZSÉ / PORT.hu

A Led Zeppelin legendás számát Randy Craig Wolfe (avagy Randy California) leszármazottai támadják, a Spirit gitárosának 1968-as Taurus című dala miatt.

Ügyvédjük, Francis Malofiy kifejezetten kéri, hogy dalszerzőként ismerjék el Wolfe-t, aki a Spirit zenekar alapítója, zeneszerzője és gitárosa volt. Az együttes 1968-69-ben még együtt is turnézott a Led Zeppelinnel. A Spirit: Taurus nótája ugyanis túlságosan egybecseng a Led Zeppelin: Stairway to Heaven című, világhírű számával, amit nagyon sokan a rocktörténelem legjobb dalának tartanak és a VH1 százas listájában a harmadik legjobb szám a világon.  A Billboard a napokban közölte, hogy a Led Zeppelin ügyvédje kihívta Wolfe-ék ügyvédjét, de elvesztették az első kört: a bíróság elutasította Rob Plant és Jimmy Page fellebbezését. A bíróság szerint ami történt Randy Californiával és a Spirittel, az nagyon rossz. Szerintük a Led Zeppelinnek el kéne ismerni California írói munkáját a rocktörténet egyik legnagyobb számában. Az utódok perlésének nem egészen titkolt oka a szerzői jogdíjak néminemű utólagos megszerzése is, azonban konkrét összegekről még nem esett szó. Jimmy Page egy nyilatkozatában szó szerint nevetségesnek titulálta a vádat, miszerint a Stairway to Heaven plagiarizmus, így a Led Zeppelin ügyvédjei még valószínűleg meg fogják támadni  Juan Sanchez ítélőbíró döntését California zeneszerzői elismerésével kapcsolatban.