zene: John Williams
vezényel: John Williams
kiadás éve: 2002
kiadó: Sony Classical
játékidő: 73:29

George Lucas űroperájának sorozatban ötödik, a történet menetét tekintve második részét 2002-ben mutatták be. Miután a "Baljós árnyak" sztorija és bizonyos szereplői komoly nemtetszést váltottak ki a rajongókból, Lucas számára egyértelművé vált, hogy változtatnia kell. Ennek következtében a forgatókönyv megírásába bevonta maga mellé Jonathan Halest, akivel korábban "Az ifjú Indiana Jones kalandjai" sorozat néhány epizódján dolgozott már együtt. Ráadásul Lucasnak, szokásához híven, ismét nem volt kedve időben hozzákezdeni a folytatás papírra vetéséhez, a késlekedésnek végül az lett a következménye, hogy a végleges változat a forgatás megkezdése előtt alig pár héttel készült csak el, és ez sajnos ismét kihatással volt a végeredményre. Noha "A klónok támadása" sok tekintetben más, mint az előzménye, azonban a közhelyes párbeszédeket és a nehezen befogadható fordulatokat nem sikerült száműzni.

A történetbe az előző film eseményei után tíz évvel kapcsolódunk be. Padmé (Natalie Portman) visszavonult királynői teendőitől, és a Naboo-t mint szenátor szolgálja tovább, azonban még mindig a lázadók célkeresztjében áll, egy merényletet is éppen hogy sikerül elkerülnie. A Jedi Tanács két lovagot, a mesterré érett Obi-Want (Ewan McGregor) és tanítványát, Anakint (Hayden Christensen) rendeli mellé védőnek. Eközben a renegát jedi, Dooku gróf (Christopher Lee) számos bolygórendszert buzdít a Köztársaságból való kilépésre, és intéz támadást ellene. A Padmé elleni sikertelen merénylet után a volt királynő Anakin felügyelete mellett visszatér bolygójára, ahol azonban nemcsak a biztonságot, hanem a szerelmet is megtalálja. Ezalatt Obi-Wan egy titokzatos, víz borította bolygóra érkezik, ahol felfedezi, hogy a Köztársaság egykori megbízásából egy óriási klónsereget gyártanak, mindeközben az Anakinban szunnyadó sötétség napról napra erősebb lesz, ezzel pedig Padmét, mesterét és rengeteg jedit sodor bajba.

A produkció egyik kulcseleme a főhőst, vagyis Anakin Skywalkert alakító színész megtalálása volt. Rengetegen aspiráltak a szerepre, a korabeli hírek szerint igen jó eséllyel indult Leonardo DiCaprio is, de végül a rajongók megnyugodhattak, mert nem az akkor még ügyeletes szépfiúi skatulyába sorolt DiCaprióé lett a kultikus szerep. Végül a teljesen ismeretlen Christensen vált befutóvá, mivel Lucas szerint egyaránt jól tudta hozni a fiatal szerelmest és a lázadó tanítványt. A direktor a másik kulcsfontosságú összetevőt pedig a látványban látta, ami ugye nála nem meglepő, azonban "A klónok támadásá"-ra valami igen különleges, tőle is szokatlan újítást kívánt bevetni, ez pedig a digitális fényképezés volt, mellyel egy új fejezetet is nyitott a mozi történelmében. Noha az volt a szándéka, hogy az ő filmje legyen az első olyan alkotás, mely teljesen ezt az új technikát alkalmazza, azonban a "Vidocq" megelőzte, így nem "A klónok támadása" lett az első teljesen digitális formában rögzített mozi, azonban míg francia riválisa csak egy fura kísérletezgetésnek illik be, addig Lucas alkotása valóban reformernek nevezhető tettet hajtott végre - bár a mozis digitális projektorok elterjedésére még sok évet kellett várni. A trükkök terén is hatalmas volt az előrelépés, például Yoda mesternél száműzték a bábozást, így Frank Oznak csak a hangját kellett adnia a vén jedinek. De az öreg karakterek közül nemcsak a nem létező Yoda okozott nehézséget, hanem a valóságban szintén idős Lee is, aki a forgatás idején 78 éves volt, és karaktere számos akciószcénában feltűnt - ezt például úgy oldották meg, hogy a színész és a dublőre arcát megcserélték. A direktor a rajongókat is alaposan kiszolgálta, hiszen rengeteg új szerkezetet, helyszínt, karaktert és űreszközt vetett be - mindennek persze a merchandising szempontjából is megvolt az előnye.

Noha egy Star Wars-mozinál borítékolható az anyagi siker, és ez itt sem volt másként, de nem feltétlen volt egyértelműen kedvező a helyzet, ugyanis a bevételi mutató jóval a "Baljós árnyak"-é alatt maradt, ráadásul a "Pókember", a "Harry Potter és a titkok kamrája" és "A Gyűrűk Ura: A két torony" is megelőzte a 2002-ben bemutatott produkciók közül (ezzel az első Star Wars-film lett, mely nem vezette az év végén a boxoffice-listát), továbbá ez lett a legkevesebb bevételt hozó rész is a sagából, ami érzékenyen érintette a gyártót. A közönség és a kritikusok viszont lényegesen jobban fogadták az előzményétől, de a történetet és a rendezést illetően, a még érezhető javítások mellett sem volt minden rendben a messzi-messzi galaxisban...

A zeneszerzői posztot természetesen továbbra is John Williams töltötte be, aki úgy vélte, "A klónok támadása" aláfestését az előző epizódhoz képest már sokkal nyugodtabb körülmények között írhatta meg, Lucas is nagyobb teret adott neki, s ez a felszabadultság és nyugalom a score-ba is átszűrődött, hiszen a saga legromantikusabb muzsikája született meg. "Van a filmeknek egy csoportja, amely sokkal komolyabb zenét igényel a többinél, kétórányi, szinte operaszerű muzsikát szükséges hozzájuk komponálni, ez a "Star Wars"-ok esetében összesen több mint tizenkét órát jelentett. Az ilyen zenének önmagában is képesnek kell lennie elmondani a történetet, ez teszi lehetővé, hogy témákat alakítsak át, vagy helyettesítsem őket valami hasonló dologgal. Ez rendkívül szórakoztató munka" - nyilatkozott művéről a szerző. "A klónok támadása" esetében is leginkább a régi témákra építette a zenét Williams, új dallamokkal igen csínján bánt. A klasszikus trilógia főbb motívumai itt is felbukkannak, a közismert főtéma nyitja a mozit, emellett az Erő, Darth Vader vagy Yoda dallama gyakoribb elem, míg az első epizódból a "Duel of the Fates" téma csendül fel rövidebb terjedelemben, Anakin motívuma pedig hosszabban is. A stílust tekintve itt is maradt a "Baljós árnyak"-ban már bemutatott irány, vagyis az eredeti trilógia katonásabb, nyersebb zenei világa helyett az epikusságé és a fantáziáé a főszerep. Ez még akkor is megfigyelhető, amikor egyébként pergősebb, feszítettebb a tempó, mint például a látványos üldözési jelenet alatt szóló "Zam the Assassin and The Chase Through Coruscant" esetében. A komponista természetesen itt is megmaradt annál a jellegzetes stílusjegyénél, hogy a bonyolultabb témákat apró kis részekre bontotta, és így kis egységenként építgette be ide-oda a score-ba. Tehát sokszor feltűnnek a témák, de mégsem önismétlő módon, hiszen a darabolás és a finom módosítások folyamatosan biztosítják az újszerűséget.

Az új motívumok közül magasan kiemelkedik, a minőség és a felhasználás mennyiségét tekintve, az igen összetett szerelmi téma, melyet legjobban kidolgozva az "Across the Stars (Love Theme from Attack of the Clones)" tár a hallgató elé. E motívum csak Williams közismert nagy témáival mérhető össze, hiszen ez is rendkívül fülbemászó, kitűnően variálható (mint ahogyan erre számos példát hallunk is), és tökéletesen illik a film világához, továbbá kifogástalan zenei megfestője Anakin és Padmé szerelmének, így nem is véletlen, hogy a dallam a film egyik legnagyobb jellegzetessége lett. Williams intelligens megközelítését is jól tükrözi, hiszen bizonyos eleme a "The Imperial March"-ot idézi meg, emellett a különféle hangszerelésének köszönhetően a szerelem számos tónusát és jellegzetességét is képes volt vele ábrázolni. Egy kevéssé ismert érdekesség is kötődik hozzá, mégpedig az, hogy a "Star Wars"-főtéma egyfajta lelassított, lírikus változata. Ennek a Max Steiner vagy Rózsa Miklós epikus zenéit idéző dallamnak az "Anakin and Padmé" esetében egy igen melodramatikus verzióját is prezentálja a szerző, míg a "The Meadow Picnic" esetében életműve egyik legromantikusabb hangzását produkálta.

Az aláfestés egyik legjelentősebb sajátossága a régi témák építgetése, ami ugyebár elég nehéz feladat lehetett, hiszen húsz éve már megírásra kerültek, úgy, hogy akkor még szó sem volt előzményfilmekről. Ezen elképzelést már a "Baljós árnyak"-ban is felfedezhetjük, de itt jobban érezhetővé vált, hogy mit is akart ezzel elérni a szerző. Főként a Vader-téma, vagyis a "The Imperial March" dallama esetében hallhatjuk ezt a közismert motívum fokozatos építgetésével, majd teljes kibontásával. A score azonban különösebben jellegzetes új témákat - a már említetteken túl - nem kapott; néhány ismétlődő új elem ugyan felbukkan, de ezek igazából semmihez sem köthetőek, és túlontúl nem is érdekesek. A motívumok keveredésének szép példáját hallhatjuk a "Yoda and the Younglings" esetében, ahol az Erő, Yoda és a szerelmi téma alkot egy csodás egyveleget. Noha a score sokszor ölt romantikus hangulatot, a mozgalmas tételek száma sem kevés. A "Jango's Escape" vagy a "Bounty Hunter's Pursuit" eleje szép példa erre, de a menetelős, katonai zenei miliőt árasztó "The Arena" talán a legjobb track az ezen stílusúak közül.

A zenét szokás szerint a London Symphony Orchestrával rögzítették, a felvételeken pedig George Lucas és Rick McCallum producer is részt vett, s utóbbi így jellemezte ezt az eseményt: "Minden nagyon jól ment, mint általában, ha Johnról van szó. A score első meghallgatása rendszerint az egyik legcsodálatosabb esemény egy Star Wars-film készítése esetében. John ugyan mutat kicsiny részeket a zenéjéből, mondjuk zongorán, de a maga komplexitásában csak ő ismeri addig, amíg fel nem vesszük. A kis ízelítőknek pedig egyáltalán nincs olyan hatásuk, mint amikor végre meghallod a teljes felvételt." John Williams a második rész esetében is folytatta zenei utazását a messzi galaxisban, és ismét megmutatta páratlan zeneszerzői képességeit. A legtöbb érzelmet felvonultató Star Wars-epizódot az ő muzsikája teszi romantikussá, széppé és szentimentálissá. Sajnos ebből a score-ból még nem került kiadásra bővített változat, de talán ez a bő hetven perc is jól összefoglalja az aláfestés minden főbb mozzanatát.