A stop-trükk jól ismert animációs technika, mely röviden egy mozgási folyamat állóképként rögzített fázisait jelenti, melyek egymás után lejátszva mozgóképnek hatnak. Az Ez nem egy film viszont arról a trükkről szól, hogy mit csinálhat egy iráni filmrendező, ha a cenzúra el akarja hallgattatni. Természetesen filmet, ami nem film: míg az alkotó házi őrizetben, a gép forog.
Panahi
Jafar Panahi, az új iráni film egyik legismertebb alkotója, több jelentős díjjal (Cannes-i Arany Kamera, velencei Arany Oroszlán, a berlini zsűri Nagydíja, stb.) és még jelentősebb filmekkel a háta mögött, központi figurája volt a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vitatott újraválasztása utáni heves ellenzéki tüntetéseknek 2009-ben. Eme szerepvállalásának köszönhetően az iráni büntetés-végrehajtó hatalom "rendszerellenes propagandatevékenység" miatt hatévnyi (!) börtönre és húszévnyi (!) publikálási, filmgyártási és interjúadási tilalomra, tehát effektíve csendben maradásra ítélte. A büntetés időtartama alatt természetesen hazáját sem hagyhatja el. Az eset példátlan nemzetközi tiltakozáshullámot idézett elő, hiszen igen régen volt arra precedens, hogy valakit egy olyan alapvető demokratikus szabadságjog gyakorlása miatt ítéljenek el ilyen súlyosan, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága. Panahival olyan nevek vállaltak szolidaritást, mint Steven Spielberg, Martin Scorsese, Robert Redford, Francis Ford Coppola, Terrence Malick, Steven Soderbergh, a Coen fivérek, Jim Jarmusch, Michael Moore, Ang Lee, Robert De Niro és Oliver Stone Hollywood "színeiben" és felelősen gondolkodó filmesek, filmrajongók ezrei szerte a világon.
[img id=325376 instance=1 align=left img]Házi őrizet
A nemzetközi tiltakozás természetesen nem hatotta meg az iráni hatalmasokat, Pahrani e film (mely nem film) forgatása közben házi őrizetben csücsül, saját lakásában. Újév van, családja rokonoknál ünnepel. Ő egyedül reggelizik, telefonálgat, ügyvédjével beszél, híreket néz, majd megérkezik barátja, Mojtaba Mirtahmasb (dokumentumfilmes), akivel minden különösebb előkészület és felvezetés nélkül csevegni kezdenek, mi lesz ezután, mi lesz a filmekkel. Pahrani rövidesen mesélni kezd következő (tán soha meg nem valósuló) filmjéről. Percről percre egyre jobban elkapja az alkotói hév, szigetelőszalaggal szobákat, alaprajzokat kerít el a drága perzsaszőnyegen és jelenetről jelenetre, párbeszédekkel együtt magyarázza filmjét, miközben a kamera forog. Aztán megáll. Cut. Mi végre mindez? A film kész van, igaz csak fejben. Ha alkalom nyílik, ha már lehet, bármikor elkészülhet "igaziból" is. Aztán inkább telefonjával az őt filmező barátját kezdi filmezni, bizonyítva mintegy, a hatalom börtönbe zárhat, megfoszthat a szakma, a hivatás gyakorlásától, a filmes mindig filmez: ha csak arra van mód, fejben készít filmeket, vagy ha nincs kamera, jó a telefon is. Nem kell stáb, nem kell stúdió, elég egy szoba sarka és a képzelet, akár házi őrizetben is, mint Huszárik rabjainak a Játék című zseniális rövidfilmben.
Tényleg nem film
Ez a film nem film tényleg nem film, mert azért filmnek, mint alkotásnak, mint szórakoztatóipari terméknek semmi szín alatt nem felel meg. Spontán, ötletszerű, banális jelenetek egymásutánja, mintha egy egyszerű házi videó lenne, melyet egy unatkozó bácsi forgatott volna saját otthonában, saját magáról. Különlegessé elkészültének körülményei és helye, valamint a készítő(k) személye teszi. Részben fricska a hatalom felé, részben pedig egyfajta öngyógyítás, erősítő lelki tréning. Legnagyobb részben viszont üzenet, videó képeslap a világ filmesei, gondolkodói és véleményformálói felé, hogy nincs az az elnyomó diktatúra, ami a gondolkodás szabadságát korlátozni tudná. Fizikailag megfoszthat a szabadságtól, bezárhat és elzárhat minden fizikai dologtól, tevékenységtől. Még a kezed is lekötheti, a szádat, szemedet is letapaszthatja, de az agyadban nem tudja hatalmát érvényesíteni, ha ellenállsz belül és erős vagy. Pahrani sem tűnik összetörtnek, pedig az iráni bíróság úgy megmázsálta, hogy nálunk egy bankrabló nem kap ennyit. Nyugodt, joviális, derűs, szelíd fickó, sugárzik belőle a hit és a bizonyosság ereje. Nem hiába idézte Mirtahmasb e film, ami ugye, nem film cannes-i bemutatóján Zarathusztrát: "Ha a sötétség ellen akarsz harcolni, ne a kardod élezd, hanem gyújts gyertyát!" S hogy mennyire bátor vállalás e film (ami nem film) a mai Iránban, azt igen szépen bizonyítja a filmvégi stáblista: ajánlva az iráni filmeseknek, készítette …, …, …, …, …, és így tovább. Arról pedig, gondolom, nem kell szólni, hogy milyen jelentése lehet e filmnek (ami nem film) a magyar filmre nézve, ami jelenleg nem létezik, mint magyar film…
Kinek ajánljuk?
- Filmeseknek és más véleményformálóknak, fórumozóknak, fotelforradalmároknak és minden egyéb "nagypofájúnak".
- Vacillálóknak, gyáváknak, határozatlanoknak.
- Apple-fétisisztáknak.
Kinek nem?
- Filmnézésre, hiszen tényleg nem film.
- Az Apple-birodalmat démonizálóknak.
- Pökhendi cinikusoknak.
8/10
