Szomorú, sötét

  • (efes) / PORT.hu

A show business mókuskerekéből kiszakadva Francis Ford Coppola borászatának és éttermeinek bevételéből végre olyan filmet forgathatott, amilyet talán mindig is szeretett volna, s azzá vált, ami mindig is szeretett volna lenni: egy független, européer művészfilmessé.

Coppola
Francis Ford Coppola annak a kimagaslóan tehetséges generációnak talán a legtehetségesebb képviselője, amelyik megteremtette Hollywood második aranykorát. Míg azonban Spielberg, DePalma, vagy Scorsese inkább különböző, tisztán műfaji filmekben jeleskedett, a legjobb haver, George Lucas pedig a csillagokban járt, Coppola filmjeit sohasem lehetett könnyen beskatulyázni. A gigantikus Keresztapával hivatkozási alapot teremtett, azóta minden maffiatárgyú filmet csakis ehhez a trilógiához viszonyítva lehet értékelni. A Magánbeszélgetések című lehallgatásos filmje éppen a hírhedt, törvénytelen lehallgatások miatt kirobbanó, és egyenes ágon Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrány előtt lett bemutatva, ami azért jókorát dobott a filmnek és rendezőjének amúgy sem elhanyagolható hitelén. Az Apokalipszis, most vietnami tematikájú filmeknél ugyanaz, ami a Keresztapa a maffiásoknál: megkerülhetetlen toposz. Néhány, csak egy picit kevésbé jelentős film után tíz évig a rendezői szék felé sem nézett ? bár a családból az unokaöcs, Nicolas Cage jól ismert pályát fut színészként, lánya, Sofia pedig kifejezetten a papa nyomdokaiban lépdel. Coppola az utóbbi tíz évben szinte kizárólag borászatával és éttermeivel foglalkozik, melyek szépen be is indultak. A megtermelt bevétel 2007-re már arra is elég volt, hogy egy furcsa, zavaros, szerteágazó filmmel, a kritika által lesajnált, a nézők számára pedig gyakorlatilag láthatatlan Youth Without Youth-szal térjen vissza. A film a piaci szempontokat mélyen figyelmen kívül hagyó (bár Coppolának mindig voltak problémái az elvárt és teljesített bevételekkel...), megújult Coppolát vetíti elő, aki újabb szuverén művészfilmjében, a Tetróban szintén nem keresi a nézők, de a kritikusok kegyeit sem. A film, ennek ellenére, kifejezetten nézhető, hovatovább: szép.

Gallo
Coppola nem akárkit talált meg filmjének cím- és főszerepére. Vincent Gallo híres és hírhedt öntörvényű művész, aki színházi előadást és kísérleti filmeket is rendez, színészkedik, zenél, fest. Emellett igazi excentrikus figura is, aki nem átallja akár spermáját is árverésre bocsátani, Brown Bunny című filmje pedig a nem éppen prüdériájáról ismert Cannesban is képes volt kiütni a biztosítékot, amikor az egyik jelenetben egzakt pornóba illően, igen látványosan vette szájára Chloé Sevigny, akkori barátnője, nem mellesleg a film másik szereplője.

Coppola, Gallo és mások
A Tetro című filmben Coppola újra régi témájához, a Keresztapában is a maffiatörténet alatt rejtőző családi drámához, a szövevényes rokoni viszonyokhoz nyúlik vissza, ezúttal nem kevés önéletrajzi áthallással. Gallo egy Argentínában, Buenos Airesben lébecoló írót játszik, akinek az írás inkább szerep, álca, hogy ennek segítségével bújhasson el az emberek, valamint világhírű karmester apjának (Klaus Maria Brandauer) hírneve által támadt megfelelési kényszer elől. (Coppola apja is neves karmester és zeneszerző volt.) Angelo Tetrót (beszélő név, a tetro olaszul szomorút, sötétet jelent, de ha egy 'a' betűt beillesztünk, akkor színházat, tehát a művészetet), az írót minden mizantróp gesztusa ellenére felkarolja egy helyi melegekből, leszbikusokból és transzvesztitákból álló színházi közösség, valamint Miranda, a tüzes és gyönyörű táncosnő (Maribel Verdú). Egy nap, amikor Tetro törött lábbal éppen otthon sajnálja magát, váratlanul becsönget Benjamin (Alden Ehrenreich), az öcsike, aki végre megtalálta elveszettnek és híresnek hitt író bátyját. A valóság azonban Benjamint arra sarkallja, hogy magára vegye a művészi terhet, és bátyja lakásában talált dokumentumok alapján befejezze testvére félbehagyott írását. Benjamin, ahogy a papírlapokat rendezgeti, életét alaposan felforgató titokra bukkan.
Coppola tehát itt is a Corleone-sagában elmesélt tipikus olasz mentalitásról beszél, miszerint a család szentség, és minden családtagnak kötelessége egyéni ambícióit alárendelnie a családnak, de kötelessége is továbbvinni a család hagyományait. Angelo fekete bárány, akit Benjamin terel vissza a nyájhoz, még a megdöbbentő titok ellenére is. Gallo zsigeri fekete bárány, átható, világos szemeiben ördögi a közöny, de ha villan, akkor a gyilkos düh szikrázik benne. Ehrenreich nagy felfedezése Coppolának, a fiatal Di Caprio tüze és sármja köszön vissza benne. Később nyilván ő is fog, sok nagy produkcióban.
Coppola már nem a Keresztapában megszokott terjengős nagyepikában meséli családi sorsát, hanem könnyed, szinte légies költői képeket használ, a jelen artisztikus fekete-fehérben, a múlt nagyon színesben. "Már nagyon fiatalon olyan karriert csináltam, mint egy érett ember. Ma olyan filmeket csinálok, mint egy diák." - mondja a hetvenéves Coppola, és jól látja magát. Filmje egy fiatal, szabad szellem önreflexív megnyilvánulása, igazi, európaias művészfilmes modorban.

Kinek ajánljuk?
- Aki még értékeli a régi vágású, igazi művészfilmeket.
- Aki kíváncsi a Keresztapa-trilógia lényegére, "maffianisztikus" effektek nélkül.
- Aki megnézné Vincent Gallót felöltözve, igazi színészként (is).

Kinek nem?
- Akinek a 'művészfilm' definíció pejoratív jelentésű.
- Aki szerint modoros 2010-ben fekete-fehér filmmel előállni.
- Akit nem érdekel Coppola családja, sem a valóságban, sem képletesen.


7/10