Támad a történelem!

  • TóCsa / PORT.hu

Magunk sem értjük, hogy az Éjszaka a múzeumban első része alig három éve hogyan tudott 250 millió dollárt kaszálni csak Amerikában. Utólag beleokoskodhatjuk, hogy a karácsonyi szezonban a családok mindenre ráugranak, amire be lehet ülni a kicsikkel, de ezt az elméletünket megtörheti, ha a második epizód is hasonló sikereket ér majd el a nyári blockbusterszezon közepén.

Sok dudás egy csárdában
Már az első rész is tele volt tömve jobbnál jobb komikusokkal, de amit a második epizódhoz összehozott Shawn Levy rendező, az egyenesen parádés. A régi arcok (Ben Stiller, Owen Wilson, Ricky Gervais, Steve Coogan, Robin Williams) mellé csupa menő komikus színészt (Jay Baruchel, Bill Hader, Hank Azaria, Alain Chabat, Amy Adams, Jonah Hill) szerződtetett, igazi sztárparádéval örvendeztetve meg a nézőket. Ahhoz kell az igazi, mély tehetségtelenség, hogy még ennyi tehetséget is kioltson, de Shawn Levynek ez szerencsétlenségünkre megadatott. Rendezőnk csupán ráadott valami történelmi gúnyát a színészeire, és azt hitte, hogy pusztán attól, hogy egybeereszti őket, már viccesek is lesznek. Sajnos már az első fél óra után kiderül, hogy a forgatókönyv nélkülöz bármiféle koncepciót, az újabbnál újabb történelmi alakok feltűnése pedig rövid úton fárasztóvá válik.

5 perc hírnév
Az első rész mellékszereplői ide csupán azért kellettek, hogy beindítsák a cselekményt, motivációit adva főhősünknek, de Ben Stilleren kívül itt a régiek közül senki nem rúghat labdába. Szegény Owen Wilsonnak csupán annyi a szerepe, hogy be legyen zárva egy homokórába, és várja a kiszabadítását. A film talán egyetlen mérsékelten vicces jelenete Jonah Hillhez kötődik (akinek a neve a cikk írása idején fura módon nem szerepelt az imdb-n a filmnél), aki biztonsági őrként folytat kicsit fárasztó, de legalább részben szellemes szópárbajt Stillerrel. A többiek oktató szándékkal mind bemutatnak egy-egy jellemző tulajdonságot az általuk alakított történelmi személyiségről, de többre senkitől nem futja.

Summa
A második epizód látvány terén sem nyújt sok újdonságot, bár a festmények életre kelésében legalább van némi fantázia, az első rész a maga csontos T-Rexével vizuálisan kicsit jobban elkényeztette nézőit. Az új epizód nem nagyon tartalmaz magyarázatot vagy rövid összefoglalót az első részből, így inkább azoknak ajánlott, akik azon már túlestek, de persze Hollywoodban mindig vigyáznak rá, hogy egy film önállóan is megálljon a saját lábán. Ben Stiller nem erre a szerepére lesz öregen büszke, de ezért bizonyára kárpótolják majd azok a dollármilliók, amiket a film a pénztáraknál keresni fog.

Kinek ajánljuk?
- Akik Hollywoodtól szeretnének gyorstalpaló történelemleckét venni.
- Aki szerint vicces, ha Ben Stiller és egy majom pofozza egymást.
- Aki mindenképp meg akar szabadulni a kölyköktől másfél óra erejéig.

Kinek nem?
- Akik egy vígjátékon nevetni is szeretnek.
- Akik nem szívlelik Ben Stiller sajátos ábrázatát.
- Akik szerint vétek ennyi jó színészt leszerződtetni és nem használni.


4/10