Étienne Chatiliez rendező-forgatókönyvíró filmjében nem a sokszor ábrázolt lázadó gyermek, hanem a lázadó szülő alakja jelenik meg. A családi fészekbe belemelegedett jófiú ugyanis még a legszeretőbb ősöknek is az idegeire tud menni - e darab szerint legalábbis így van. Hiszen főhősünk az a fajta, akit nem zavar a "bármilyen idős vagy, nekem mindig a kisfiam maradsz" kategóriája.
Tanguy (Eric Berger) igazi álomgyerek: intelligens, jól nevelt, kiváló eredményeket ér el tanulmányai során és laza világfiként éli életét. Ám 28 éves, és még mindig a szüleivel (Sabine Azéma, André Dussolier) él, bár néha tervezgeti (inkább halogatja) barátnőjével az összeköltözést. A jómódú mama és papa azonban egy nap megelégeli Tanguy természetesnek tűnő ottlétét, s elhatározza, hogy pokollá teszi a fiú életét.
A nagymama asszisztálása mellett kreativitásuk teljes tárházát bevetik, ám keleti filozófián okosodott utóduk szinte fel sem veszi a kellemetlen meglepetések sorozatát. Egy nap azonban kibújik a szög a zsákból, s Tanguy pert indít szülei ellen, hiszen azok a francia törvények szerint kötelesek eltartani őt...
A Tanguy - Nyakunkon a kisfiunk magában hordozza a mindig megújulásra képes francia vígjáték minden jellegzetességét. Finoman, ám érthetően megformált karaktereivel ismert, s mégis újra felfedezhető szituációival kellemes (s még azt is merem állítani: elgondolkodtató) szórakozást ígér.
Megtalálható minden "kötelező": szex, üldözéses kavarodás, félreértés, baleset, lélekbúvár...
Minden banalitása ellenére valóságos pillanatokat is rejtő ábrázolása korunk szülő-gyerek kapcsolatának. A néha kegyetlen valóságnak tűnő pillanatokat a film alkotói azonban a végletekig fokozzák: nézőként pironkodunk, és kellemetlenül érezzük magunkat a lelketlen szívatások láttán. Miközben persze jókat kacarászunk.
A ragaszkodásában öntörvényű fiú különösségét a szülőkben is felfedezhetjük: amint távol tudják csemetéjüket maguktól, bohóbbá és szertelenebbé válnak, mint ő. A furcsaságot fokozandó, az anya a ridegebb, s ragasztja párjára hisztériáját és álmait. Szerepcsere történik, amikor is a gyerek komolyabb nemzőinél, s nem tud mit kezdeni komolytalanságukkal.
Telitalálat a nagymama alakja, akit a rendező "a francia szellem tőkéletes megetestesitőjének" nevez. A szikár öregségében is végzet asszonyaként megjelenő Helene Duc ridegnek tűnő cinikus divatpávaként is bölcs. Az öregasszonyok kérlelhetetlen éleslátásával összegzi a történésket, ám ha kell, tud érző lény is lenni. A főszerepet alakító Berger, akár a fiatal Pierre Richard, esetlen és intellektuális: született antimacsó, aki gyermeki természetességével mégis férfiasabb bárkinél.
A filmet ez évben két César-díjra jelölték. André Dussoliert a legjobb férfi színész, Eric Bergert pedig a legígéretesebb fiatal színész kategóriájában.
Végül mégsem kell lelkiismeret-furdalással kilépnünk a sötétből, bármelyik oldalon álljunk is. Nem csupán az élet, a film alkotói is helyére teszik a dolgokat, azt hiszem, mindenki megelégedésére. Egy könnyű, ám nem feledhető darabbal leszünk gazdagabbak, ha nyakunkba vesszük Tanguyt.
Bérczessy Gergely
