Tarantino megtalálta Jennifer Jason Leigh-t, aki el sem tűnt

Quentin Tarantino – sok más mellett – arról is híres, hogy hatalmasat tud lendíteni kevésbé ismert, vagy rejtőzködő művészek karrierjén. Idén Jennifer Jason Leigh köszönhet neki Oscar-jelölést. De vajon melyik említett kategóriába sorolható a színésznő, akinek tehetségéről e hónapban a tévében is meggyőződhetünk?


Az ötvennégy éves Jennifer Jason Leigh az utóbbi tíz évben tizenhárom filmben és két sorozatban bukkant fel, valamint ő volt a hangja az idén Oscar-díjra felterjesztett animáció, az Anomalisa egyik főszereplőjének is. Eltűntnek tehát semmiképpen nem nevezhetjük az Aljas nyolcassal újra befutott Leigh-t, aki már tizennégy évesen színész édesapja, Vic Morrow nyomdokaiba lépett. (E hivatástól az sem riasztotta vissza, hogy Morrow 1982-ben egy bizarr forgatási balesetben – két gyerekszínésszel együtt –vesztette életét.) 

A nyolcvanas években többek között egyedi hangulatú thrillerekben (Eyes of a Stranger, Sister, Sister, Az országút fantomja, Heart of Midnight) és drámákban játszott, de benne volt a korszak kultikus darabjává vált se füle, se farka tinivígjátékban, a Változó világban is. Az első komoly siker az évtized végére érkezett el, amikor Az utolsó kijárat Brooklyn felé prostituáltfigurájáért Leigh két kritikusi díjat is bezsebelt. Nem ez volt az utolsó, hogy örömlányt alakított, és a más módon „rossz”, illetve sérült karakterek is gyakran megtalálták, legyen szó drogos énekesről (Georgia), gyerekkori traumától bekattant gyilkosról (Egyedülálló nő megosztaná), depressziós újságíróról (Dolores Claiborne) vagy fanatikus játéktervezőről (Existenz - Az élet játék). 

E sajátos repertoár akár díjesőt is eredményezhetett volna, de Leigh-t az ilyesmi általában – kiemelkedő teljesítménye ellenére – elkerülte. Az Aljas nyolcas előtti legelismertebb munkájának a Mrs. Parker és az ördögi kör számított, amiért először jelölték Golden Globe-ra. A második alkalmat már a Tarantino-mozi szolgáltatta, amelynek hála az Akadémia is felfigyelt a színésznőre. A késedelem oka talán az lehetett, hogy Leigh korábban túlnyomórészt független, kisebb produkciókban vett részt, és gazdag pályája ellenére soha nem tartozott a nagy sztárok közé. Az elmúlt időszakban ráadásul inkább mellékszerepeket kapott, (Greenberg, Az élet habzsolva jó, Öld meg kedveseid), a Nancy ül a fűben és a Bosszú című sorozatokban pedig csak néhány epizódban láthattuk. A visszafogottságnak magánéleti oka is akadt, hiszen 2010-ben hozta világra első gyermekét. 

Mint a fentiekből kiderült, Tarantinóra nem azért volt szüksége, mert senki nem foglalkoztatta, a menő rendezővel együtt járó hírverés viszont nem jött neki rosszul. Az Aljas nyolcas bűnöző Daisyje ugyan szintén mellékszerep, de már megteremtette a lehetőséget arra, hogy a jövőben többet hallhassunk Leigh-ről, aki már leszerződött az új Twin Peaks-hez, moziban pedig egy Amityville-es horror lesz a következő bemutatója. A tévénézők márciusban Charlie Kaufman Kis-nagy világ (DIGI Film, március 1. kedd, 23.55h) című, Kafka-, Buñuel- és Woody Allen-jegyeket hordozó drámájában és az exférje, Noah Baumbach rendezte Margot az esküvőnben (Paramount, március 10. csütörtök, 21h) találkozhatnak vele.