Maár Gyula több mint harminc éve dédelgeti a Töredék forgatókönyvét. Hogy miért nem foroghatott idáig, világos: elég, ha egy szereplőt kiragadunk a történetből, azt a papot, aki a háború (vagy inkább: egy háború) után keresztény alapon kívánja megszervezni a szocializmust. Törekvéseiért golyót kap. A géppuskások egy nagy, fekete autón jönnek...
Talán ennyiből is látszik, hogy nem könnyű szórakozásról van szó, sőt. Maár régi témáját veszi elő: Pilinszky versei, prózái és Simone Weil alakja ihlették a filmet, amely egyszerre általános és specifikus: szereplői egy felbomlott társadalmi rend utáni nihil "gyermekei", akik nem tudják, milyen normák szerint éljenek, s ezt a bizonytalanságot más-más módon igyekeznek feldolgozni. A probléma tehát általános, ugyanakkor az idő mégis meghatározható: a negyvenes évek vége, a helyszín pedig egy - elviekben - zárt közösség, egy rendház, valahol Magyarországon.
A figurák más és más módon viselkednek ezekben a kapaszkodók nélküli időkben. Maár két figurának mégis adott támpontot: a Trill Zsolt által játszott mozgalmár-pap a szocializmusban és Istenben hisz, társa, a Zsótér Sándor által félelmetes szuggesztióval alakított szerzetes pedig kizárólag Istenben talál megnyugvást és oltalmat. Egyfajta fásult bizonyossággal citálja a film mondandóját: "Tér és idő végtelenül elválaszt majd bennünket Istentől. Merrefelé keressük őt: hogyan indulhatnánk el feléje? Hiszen az se segítene, ha szárnyunk nőne? Egyetlen lépésünk sincs fölfelé! Istennek kell lejönnie hozzánk a mindenség meredekén át." Zsótér hangja első hallásra talán unalmasnak tűnhet, sőt - bevallható - többször is elveszítjük a fonalat, de aki már hallott Pilinszky-felvételt, az pontosan tudja, hogy Zsótér miért ezt a játékmódot választotta.
A két jól körvonalazható, elkötelezett figura mellett, sejthető, de zavarosan vagy egyáltalán nem kidolgozott figurák bukkannak fel a filmben. A rendház vezetője (Peter Fitz), aki pontosan tudja, hogy a szigorú szabályokat szinte egyáltalán nem tartják be, mégsem tesz ellene semmit. A mindig iszákos testvér (Andorai Péter), aki a környezetéről mit sem sejt. A pezsgőben fürdőző atya (Haumann Péter), aki két nőt is fogad lakosztályában: a grófnőt (Törőcsik Mari) és fiatal társnőjét (Cseh Annamária). Utóbbi testét is odaadja az öregedő korhelynek, a film azonban nem megy el a teljes naturalizmusig: kizárólag a hangot halljuk, valamiféle állatias üvöltést, amellyel a film kezdődik. A film végén azonban csak a grófnő távozik a rendházból, mintegy álomképben, végigtipeg a hófehér murván, bele a hajnali ködbe...
