Update Norbi beájulna

Az e havi meglepetésfilm egy elsőre megfoghatatlannak tűnő (pedig van mit fogni rajtuk, hö-hö) spanyol kuszaság, valójában viszont egy alaposan kitalált, megírt és megrendezett dráma. Vagy vígjáték. Vagy mindkettő.

Fogyasztó társadalom

Hőseink kövérek. Nem húsosak, nem vastagok, hanem kövérek, mint a fene, ezen túl pedig még az is közös bennük, hogy mivel nem érzik így jól magukat, amolyan csoportterápiára jelentkeznek a jóképű dokihoz. A kurzusban szó nem esik kalóriákról meg testzsírtömegekről, viszont rögtön az első alkalommal mindenki meztelenre vetkőzik. Lássuk egymást, ki mire nem büszke. És akkor jöhet a jól ismert székeken körbeülős, kibeszélős kurzus.

Mert hiszen az elmúlt években nem önmagában azért nőtt óriási iparággá a fogyasztóbiznisz, mert újabban az emberek jóval dagadtabbak, mint régen. Sokkal inkább, mert bár mi valóban nekiálltunk hízni, a tévében az emberek valamiért ezt nem követték. Sőt. Abban a reklámban a nő is milyen szép karcsú. Ha olyan lenne, mint egy hús-vér ember, akkor talán a képernyő innenső oldalán ülők sem szégyellnék magukat annyira. Embereinknek tehát először is azt a kérdést kell feltenniük magukban, jól érzik-e magukat a bőrükben, boldogok-e úgy, ahogy vannak? Ha nem, akkor persze, égjen az a fránya zsír!

Mindmegette

A szereplők az elvárásoknak megfelelően (témánál vagyunk, de hát istenem) meglehetősen különböző motivációjú alanyok. Egy apának a világon semmi baja nem lenne testsúlyával, koleszterinszintjével és vérnyomásával, ha nem tudná, hogy minden felmenője meghalt 50 éves korára. S mivel ő épp 49, úgy érzi, tenni kellene valamit az egészségéért. Egy lány szigorú vallásos közösség tagja, s sokkal inkább ez, mintsem külseje, ami miatt vőlegénye nem akaródzik ágyba bújni vele. De azért csak tenne egy próbát a karcsúsággal az orgazmus érdekében. Sorstársa szintén szexepiljét félti, joggal, hiszen az elmúlt egy évben, amióta Amerikában dolgozó férjét csak a chaten látta, bizony jó huszonöt-harminc kiló tiszta csokoládét raktározott el szervezetében. A legnagyobb arc viszont kétség kívül a meleg ex-fitneszguru, aki évekkel korábban még teleshopban árulta fogyasztó termékét, ma pedig meghízva együtt él kómában fekvő üzlettársa feleségével. Mondom: káosz.

Jól kifőzte

Több szálon futó cselekmények mindig nagyon mennek, pedig alapos kidolgozást igényelnek, Daniel Sánchez Arévalo azonban nem hibázik. Meglehet a helyében én már félórával korábban abbahagytam volna a mesélést, ő még tovább húzta, de annyi baj legyen. Ugyanakkor nyoma sincs itt a rendező korábbi, itthon is bemutatott drámája, a Sötétkékmajdnemfekete komorságának, legfeljebb a humor fekete időnként, ahogy a spanyol filmekben az nem is ritka. Ezzel szorosan összefüggően enyhén már abszurdba hajlik egy-egy eseménysor, de a rendező olyan szórakoztatóan tálalja ezeket is, hogy nem emelünk panaszt. A sorsok nem haladnak el egymás mellett, mint – így utólag meggondolva – például a Mamutban, hanem gabalyodnak, de csak annyira, hogy az még elegáns maradjon. Barátaink közül némelyeknek sikerül leadni néhány kilót, mások azzal a lendülettel vissza is hízzák, megint mások alatt pedig egy helyben áll a mérleg mutatója. A kövérség ellen indított támadás ráadásul számos egyéb, eddig a háj mögé rejtett problémát is felszínre hoz a kapcsolatrendszerek kuszaságában, hogy aztán terapeuta feleségétől a nyeszlett istenfélő fiúig mindenki élete gyökeresen átalakuljon. Mindent egybevetve tehát a Kövéren szép az élet arról szól, a lerakódó zsírokat inkább csak metaforaként is használva, hogy a környezetünk elvárásainak való megfelelési kényszer mond ellent leginkább az egészséges életvitelnek.

Kinek ajánljuk?

- Fogyókúrázóknak.

- A spanyol humor rajongóknak.

- Akik másnak mutatják magukat, mint amik.

 Kinek nem?

- Soványaknak.

- Norbinak.

- Kiegyensúlyozott, magabiztos, frusztrációtól menteseknek (jelentkezzenek).

8/10